Találkozás és eszmecsere Botos Katalin professzor asszonnyal
Karácsony másodnapján, Óbudán a Kövi Szűz Mária templomban az ünnepi mise után szívmelengető, kedves, betlehemes játékot láthattunk-hallhattunk.
A pásztorjáték szereplői a Botos család tagjai voltak, az előadás vezénylője
e, előénekese a családanya, személyesen Botos Katalin asszony.
Vele régebben többször találkoztam, néhány éve előadást is tartott egyesületünkben és egy beszélgetés keretében életének fontosabb eseményeit is elmondta, amelyet a Publika honlapunk Élet Képes Példatár rovatában „Alkotók és Alkotások.”címmel jelentettünk meg.
Az utóbbi években már nem találkoztam Kata asszonnyal, csak a megjelent könyveit láttam. A legutóbbi életrajzi ihletésű művét, Egy közgazdász élete a közszolgálatában érdeklődve el is olvastam. Kíváncsivá tett, hol és hogyan él a professzor asszony, régi terveiből mit sikerült megvalósítania. Most, hogy személyesen találkoztunk örültem a lehetőségnek és megkértem, hogy beszéljen a jelenlegi dolgairól nekem és olvasóimnak. Szívesen igent mondott.
Első kérdésem tehát, a régi ismeretség kapcsán tegező módon:
Kedves Kata, hol és hogyan élsz, mivel töltöd a napjaidat manapság?
Nem könnyű a kérdésre a válasz. Hogy hogyan élek most, 2024-ben? Múlt év decemberében betöltöttem a 82.évemet. Néhány éve férjemmel, aki márciusban lesz 85 éves, életvitel-szerűen leköltöztünk csongrádi tanyánkra. Pesti otthonunkat átadtuk unokáinknak, hiszen amúgy is megoldhatatlan számukra a lakás-kérdés.
A tanyát férjem nagyanyjától örököltük, s az elmúlt negyedszázadban tovább gyarapítottuk. Minden komforttal fel van szerelve a Csongrád határában lévő szerény épület, így a civilizáció -adta lehetőségekről nem kell lemondanunk. Hatalmas gyümölcsöskert vesz körül, amit részben már a gyerekeink vettek meg a szomszédoktól, hogy a csendes környezet biztosítva maradjon.. Van egy nagyobb darab szőlőnk, és egy akácfa erdő is. De természetesen, mi gondozzuk. A gazdaság nekem is ad némi fizikai munkát: ebédkészítés, befőzés, zöldségfeldolgozás, dió-pucolás. Rengeteg finom gyümölcsöt, befőttet, lekvárt teszünk el a nagycsalád számára. Igazi öröm, ha odaadhatjuk nekik, amikor meglátogatnak.
A sok fizikai munka mellett a szellemi tevékenység sem marad el. Én nagyrészt a számítógép mellett ülök, kutatok, olvasok, és írok. Az elmúlt esztendő különösen termékeny volt, mert három könyvem is megjelent, és számos szakmai meg szépirodalmi cikkem. Igen, szeretném kiemelni, hogy nagy boldogan megengedem magamnak, hogy gyerekkori álmomat: a szépirodalom művelését folytassam. De nagyon érdekel a szakmám is, tehát mind a világhálón kutatva, mind a megrendelt legújabb angol, német könyveket olvasva, nagyon sok érdekes témát dolgoztam fel az elmúlt években. A legfontosabbnak azt tartom, hogy szinte minden munkám közös a férjemmel, hiszen ő kiváló közgazdász is, nemcsak szorgos tanya-gazda. Kis alkotó-együttesünkben ő a reálgazdaságot, én a pénzügyi területet képviselem. Polcaink a szépirodalom mellett szakkönyvekkel, 30 év statisztikai évkönyveivel vannak tele.
A legutóbbi időkig jómagam még tanítottam a Szegedi egyetem PHD kurzusában, s voltak alkalmi előadásaim a Pázmány egyetemen, meg számos más helyen is. Ha lehet, azonban ma már élek a modern technika lehetőségével,és a világhálón keresztül tartom az óráimat.Az egészségem miatt nem szívesen utazom távolabbra. Nagy ajándék, hogy a városban remek gyógyfürdő van, amit férjemmel együtt naponta látogatunk, ha nincs járványos időszak.
Híres a gyógyfürdő. Azt olvastam, hogy a Városi Gyógyfürdő és Uszoda tágas, családias. Lágy, közepesoldott anyag tartalmú, nátrium-hidrogén-karbonátos jellegű, fluoridos termálvize alkalmas mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati betegségek és idegi kimerültség csökkentésére. A téli időszakban is üzemelő, fedetlen medence több mint 60 éve épült és 2015-ben újították fel, az úszómedence így szinte történelmi építménynek számít. Nagyszerű lehetőség. Csongrád város sok más érdekességgel szolgál számotokra. |
Valóban Jól beépültünk a városka közéletébe. Eljárunk a Városi Könyvtár rendezvényeire,(évente két-három előadást ott is tartok), s a helyi egyházi, baráti közösség is meghív programjaira. A csongrádi piac közösségi találkozási pont, amolyan agora. Férjem mindig hoz haza valami kedves élményt, találkozást, történetet a szombati nagypiacról. Tisztelik és szeretik őt. 1956-os helytállásáért a város díszpolgára lett. De sokat ismerik a szüretekről is, ahol mindig rendkívül jó ebédeket főz a nagy kondérban, a munkát végzőknek. „Ilyen finomat még nem ettem!”- mondják. Nagyanyjától tanulta. Férjem igazán tősgyökeres csongrádi ember. Vagyis, a makrogazdaság helyett most a mikro gazdaságban, a helyi közösségben találjuk meg a helyünket, feladatunkat.
Örömmel hallok a „tanyasi” életről és kicsit irigyelem is a sok finomságot, fáról szedett gyümölcsöt, a kertből szedett paradicsomot. A sok fáradozást természetesen nem irigylem, de őszintén csodálom. Azt is, hogy a tudományos, szakmai tevékenység is folyamatosan a mindennapjaid része.
Az ” Egy közgazdász élete a köz szolgálatában” című művedben a nyugdíjrendszerről is írsz. Mivel a Publika honlapunk olvasóinak nagy része nyugdíjas korban van, maguk és a gyerekeik szempontjából isbizonyára nagyon érdekelné őket a férjeddel közös reform javaslat a „kétcsatornás nyugdíjrendszer, amely szerint a nyugdíjrendszert új alapokra kell helyezni: nem a biztosítási elvre, hanem a befektetési elvre, hogy a családok érdekeltek legyenek a gyermekek vállalásában és taníttatásában. Vajon megvalósítható? milyen feltételekkel?
Nagyon érdekes a világ demográfiai helyzetének alakulása. Ezzel a témával évtizedek óta foglalkozom. A fejlődő országokban túlnépesedés van, a fejlettekben pedig lassú népesség-fogyás. Legalább is, jelentős elöregedés tapasztalható, hiszen a társadalomban kisebb a fiatalok részaránya, mint az öregeké. A fiatalok sokig tanulnak, viszonylag későn lépnek be a kereső korba. Az idősebbek viszont egyre tovább élnek, s így a nyugdíjban töltött időtartam meghosszabbodik. Az országok jelentős részében –így nálunk is- a nyugdíjakat az aktív dolgozók utáni befizetésekből, járulékokból finanszírozzák. Ha ez nem elegendő, a költségvetés egyéb bevételeiből. Mivel a fedezési szükséglet nő, felvetődik, hogy emelni kellene a járulékokat. A mai átfogó világban ez nehezen megy, hiszem a fejlődő országok, ahol bőven volna munkaerő, versenyt támasztanak. Úgy néz ki, hogy járulékot emelni nem nagyon lehet. Hiszen ez költség-emelkedést jelentene a termelő cégeknél! Mit tud tenni ilyen esetben a kormányzat? Próbálja kitolni a nyugdíjba menetel határát, és csökkenti a helyettesítési rátát. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjba menő aktív keresetének hányadrészét kapja meg nyugdíj formájában. Ez a mindenkori törvénytől függ.
Természetesen, ha a bérek magas életszínvonalat tesznek lehetővé, a csökkentés járható út lenne, bár nyilván mindenképpen a befizető rétegek nemtetszését eredményezné. Hiszen más arányok ismeretében, mást várva fizették eddig a járulékokat! De ha az átlag nyugdíj alacsony, akkor az egységes csökkentés semmiképp sem célszerű. Marad a nyugdíjkorhatár emelése – erre mindenképpen számítani lehet. Sőt, sajnos, nálunk- úgy tűnik – kell is, mert a mi társadalmunkban is egyre nagyobb gond az időskorúak fedezése. Különösen, mivel a szociális hozzájárulás formájában adó jellegűvé tették a vállalatok által fizetett járulékot, azt viszont – gazdaság-ösztönzési céllal- csökkentette a kormány.
A korhatár-emelésnek is vannak azért akadályai: az emberek hosszabb élete nem feltétlenül jelenti, hogy egészségesek is maradnak. Nem biztos tehát, hogy az időskorúak képesek dolgozni…
Másrészt a technika hétmérföldes csizmával halad, s idősebb korban nehéz azzal lépést tartani. Mindenesetre, a korhatár emelés csökkentheti a nyugdíj-jogosultak számát. Célszerű lenne ösztönözni az embereket az önkéntes nyugdíj célú megtakarításra is, de ez csak a jobb módúak számára lehetőség. Különösen aggályos, hogy azoknak a legalacsonyabb a nyugdíja – többnyire nőknek – akik sok gyermeket vállaltak. Nem elég, hogy aktív korukban is szerényebb életszínvonallal kellett beérniük, mint gyermektelen vagy a kevesebb gyereket nevelő polgártársaiknak, még idős korban is- mondjuk így-, büntetve vannak. Vállát vonhatja bárki, hogy de hiszen ők akarták. Nemzetgazdasági szempontból a sokgyerekes családok nagy fontosságúak, hiszen a gyermekszám így is az alatt marad annak, ami a népesség újratermelődéséhez elegendő lenne. Ezért nem tekinthetjük puszta magánügynek a több gyerek vállalását. Ha erőltetni nem is, de támogatni mindenképpen indokolt volna!(A mai kormányzat kifejezetten támogatja a családokat, legalább is, 3 gyermekig.)
Ezért gondoltuk mi, férjemmel, (aki a rendszerváltás után a TB főigazgatója volt,) hogy helyes lenne a vállalt és taníttatott gyerekek arányában kiegészítő nyugdíjcsatornát tenni a munkanyugdíj mellé. Férjem már az Antall-kormány alatt javasolta a gyermekpontokat, de egyes liberális képviselőtársak tiltakoztak a gyerekek „megkülönböztetése” ellen Az ellen, hogy oktatáshoz kötnénk e pontokat. Holott csak annyit kívánt volna meg az elgondolás, hogy a gyermek végezze el minimálisan a nyolc általánost. Amikor ez napjainkban állam által fedezett, miért lenne ez rasszista elbánás? El kell küldeni a gyereket az iskolába, ez miért túl nagy kívánság? A modern kor kifejezetten tanult emberfőket igényel. Képzetlen, tanulatlan emberekkel nem lehet jövőt tervezni. Az viszont tény, hogy a továbbtanulás a családnak is áldozatába kerül. A helybeli zöldséges egyszer azt mondta, hogy két Mercedes autó állna a boltja előtt, ha nem taníttatta volna a lányait egyetemen A felsőoktatás nagy része ingyenes. Ezért indokoltnak tartottuk, hogy a gyermekpontokat a továbbtanulás szerint differenciáljuk. Igaz, mindez csak akkor hoz a hazai költségvetésbe forrást – ha a gyermek munkavállalása idején itthon dolgozik. Arra nincs megoldás, hogy ha a magyar pénzen kitaníttatott gyermek külföldre megy munkát vállalni, hogyan térül meg a befektetés az ország számára. Hiszen a liberális megközelítés szerint, a négy szabadság elve alapján, ez fordítva is lehetne. Jöhetnének ide hozzánk is dolgozni az EU-ból! Ez azért nem jellemző. Legfeljebb ázsiai bérmunkások jelennek meg… Hiszen ma már kevés bizonyos helyeken a munkaerő… A magyar bérek még elmaradnak a nyugati bérektől. Európából hozzánk költözőket inkább a nyugdíjas korosztályból tapasztalunk.
Ma már több közgazdász- kutató támogatja a gyermekpontok rendszerét. Sőt, van, aki szerint teljességgel át kellene állni a gyermek-alapú nyugdíjrendszerre. Mi úgy gondoljuk, a kettős csatorna kivitelezhetőbb. Elméleti szempontból valójában azt állapíthatjuk meg, hogy a biztosítási alapról át kellene állni a befektetési alapú nyugdíj- rendszerre. Befektetésnek kell tekinteni a gyermekeket, akikre szüksége van a társadalomnak… Nem abból kell kiindulni, hogy magamnak fizetek, mintegy biztosítási alapon… Azért maradna a nyugdíjjogosultság alapja a munkavállalás javaslatunk szerint, mert egyelőre nem engedhetjük meg magunknak- a termelékenység adott színvonalán, hogy ne ösztönözzük munkára a magyar lakosságot. Sőt, vannak javaslatok, amelyek szerint nálunk még vannak bevonható százezrek is a munka világába. Ebben kissé kételkedünk, a célszerűségében is. De az biztos, hogy a munka-alapú társadalom egészségesebb, mint a segély –alapú.
Javaslatunk még nem vált részévé a hivatalos elgondolásoknak, de a gyermekpontok gondolata már gyökeret vert a jövőről való gondolkodásban.
Hasonlóan fontos kérdés az egészségügy és a reformja. Általános az orvoshiány, nővérhiány. Az anyagiak természetesen nagyon sokat számítanak, de sok egyéb oka is van, hogy az ápoló személyzet nem az egészségügyben helyezkedik el különösen nem a mai fiatalok. Az utóbbi hetekben alkalmam volt az egészségügy néhány égető kérdéséről betegekkel és gyógyítókkal eszmét cserélni. Természetesen a nézőpont szerint különböznek a vélemények, egy-két dologban azonban hasonlóan nyilatkoztak a beszélgető társak. Általános elégedetlenség, hogy a kórházi kezelésre,- műtétekre a várakozási idő magas, a kórházi ápoló személyzet erősen leterhelt, a rendelő intézetekben is hosszú időre lehet időpontot kapni. Milyen intézkedések hoznának eredményes változást belátható időn belül?
Az egészségbiztosítással kapcsolatban is sok a panasz. Többektől hallottam, hogy az osztrák egészségbiztosítási rendszer alkalmasabb a többszintű ellátásra, Magyarországon is hasonlóra kellene szervezni. Én arról olvastam, hogy itthon is van lehetőség magánbiztosításra, aki igényli az állami egészségbiztosításon túli ellátást.Arról nem találtam adatot, hogy milyen mértékben veszik igénybe az emberek. Mi a véleményed?
Nem biztos, hogy kielégítő választ tudok adni a kérdésre, hiszen nem vagyok egészségügyi szakember. Jómagam elsősorban a pénzügyek oldaláról tanulmányoztam az egészségügy helyzetét- nálunk, és a környező országokban.
Napjainkban a fejlett társadalmak egészségügyi rendszere súlyos válságban van. Az lenne a cél, hogy az egészségügy szociálisan hatékony legyen, optimális társadalmi erőforrás -felhasználás mellett. Az egészségügy helyzetét az állam és piac közötti áldatlan vita befolyásolja. Semmiképpen nem az jelenti a megoldást a problémára, ha tevékenységet teljes mértékben piacosítjuk. Pedig nemzetközi színtéren is, de hazai mezőnyben ugyancsak, a hatékony közgazdasági módszerek bevezetésén munkálkodnak az egészségügyben. Ahogyan más területen is, itt is nagyon fontosnak kellene lennie, hogy a cél ne az anyagi haszon legyen.Az erkölcsi tényező figyelembe vétele elengedhetetlen. Az ember szolgálata a cél. Ez nem jelenti azt, hogy az egészségügyben dolgozóknak nem kellene tisztes megélhetést biztosítani, éppen ellenkezőleg! Sokat foglalkoztam már azzal, hogy hazánkban az egészségügyi ágazat anyagi igényeinek elhanyagolása milyen óriási probléma. Sajnálatos módon, az EU -.ban, OECD-ben a kelet-európai országok kullognak mindenütt a leghátul. Ennek elég világosan rendszerszintű okai vannak, amelyek az egykori szocialista rendszerre nyúlnak vissza. S a legszomorúbb: hogy az utolsó helyeket a nemzetközi statisztikában az országok rangsorában szinte mindig hazánk foglalja el…A magyar egészségügy elöregedett. Évtizedek kellenek az orvos-állomány pótlására! Csak nem szabad átesni a ló másik oldalára, amikor ezt a hivatást pusztán jó pénzkereseti lehetőségnek fogjuk fel. Az ember szolgálata az egészségügy feladata, a születéstől a halálig.
Beszéljünk ezúttal az út végéről. Igen, a halál kérdéséről. Hogyan jön ez a kérdés a gazdasághoz, a társadalmi problémákhoz?
Úgy, hogy életünk során felmerült egészségügyi kiadásaink döntő részét életünk utolsó két esztendejében költjük el. A modern kor embere, aki elvesztette hitét a túlvilági létben, görcsösen ragaszkodik az élethez. Mindent megtesz, hogy élete meghosszabbodjék. Ez bizonyos szempontból pozitív dolog. Hiszen az élettapasztalat birtokában sokkal bölcsebb döntéseket hozhatnának az emberek. Úgy tűnik azonban, hogy az emberek görcsös félelme a végtől csupán jó üzlet a gyógyszerész és a gyógyító „szakmának”. Az egészség-ipar az egyik legfontosabb területévé nőtte ki magát a gazdaságokban.
Saját és a barátaim, ismerőseim nevében is elmondhatom, hogy a rengeteg baj, nehézség mellett, vagy ellenére lelkiismeretes, hivatásukat szerető orvosokkal, ápolókkal találkozunk kórházakban,egészségügyi intézményekben. Személyes tapasztalatom az egyik budai kórházban hogy a sok akadályt türelemmel, kedvesen oldják meg az ápoló nővérek, még akkor is, ha hiányos is a létszám.
Ne értsék félre: számomra az orvosi, egészségügyi hivatás a hivatások közül az egyik, legtöbbre tartott! Vitathatatlan, hogy napjainkban,a legtöbb országban a jól fizetett állások közé tartozik. És mégis kevés az orvos, nyugaton is! Mert azért ez a szakma nagyon nagy erőfeszítést követel. Még a jobb módú országokban is viszonylagosan kevés az orvos, pedig jól keresnek. Nővér meg még kevesebb. Nehéz munka ez. A volt szocialista, kelet európai társadalmakban -, ahol ráadásul nem is fizetik meg jól az egészségügyben dolgozók jelentős részét, létszámban nagy hiány van. Az ápolók terén különösen… Nálunk mindenesetre!(Most ugyan az orvos-béreket rendezték, de a nővérekét, kisegítőszemélyzetét csak lassan fogják. )
El is szívja még mindig az Unió gazdagabb ország-csoportja a munkavállalókat erről a területről. Pénzkérdés részben a dolog, de világméretekben nézve, mindenképpen a hivatás-hiány a fő oka az ágazat ember-hiányának. Ezt a nagyon nehéz és felelősségteljes munkát komoly befektetéssel lehet csak végezni, és ez korunk egyre elkényelmesedőbb emberének nincs ínyére. Ahol a pénz az Isten, és ilyen nehéz munkát kell végezni, nem csoda, ha dologivá válik a beteg-orvos kapcsolat. Mindenkinek van tapasztalata a mai egészségügy elszemélytelenedéséről. Ez mindenképpen jelentkezik, még akkor is, ha jobban megfizetik a személyzetet… Ahol a beteg csak egy szám, az egyre ridegebbé válik a gyógyítás. Különösen akkor, ha már gyógyulásra nincs esély, ha lassan elérkeztek az élet végéhez… Márpedig napjainkban legtöbb ember kórházban fejezi be az életét. Rendkívül fontos a hospice szolgálat kiépítése. Még fontosabb lenne annak megteremtése, hogy idős hozzátartozóink otthoni ápolása lehetséges legyen. Ez komplex társadalmi-gazdasági programot igényelne. Olyan lakásokat, ahol ez lehetséges, az ápolásra otthon maradó személy honorálását, ennek jogi, munkajogi és pénzügyi feltételeinek a megteremtését. Természetesen, az egészségügynek mindenképpen több forráshoz kell jutnia. Elsősorban a személyzet hiánya az akadály, de a kórházi eszközellátottság is katasztrofális. Jó lenne a kórházak teljesítményfinanszírozási rendszerén módosítani, mert ez még mindig túlzott szolgáltatásokra ösztönöz, fölös vizsgálatokra, műtétekre. Nem biztos, hogy az e módszerrel elérhető hatékonyság-javulás feltételezése reális… Emberközpontú gazdaságpolitika kell,aminek napjainkban a pénzügyi háttér-hatalmak szorítása az akadálya A nemzetközi eladósodottság hazánkban is nagy jövedelmeket von ki az országból, s így nem marad elegendő anyagi forrás ezekre ma belső feladatokra
Lehet persze ezek nélkül is élni- csak minek.
. Több írásodban is foglalkozol a vallásokkal és a gazdasági összefüggésekkel. Nagy érdeklődéssel olvastam a világvallásokról írottakat, több könyvedben is szerepelnek. Különösen megérintett, amit a kereszténységről írott fejezetekben olvastam az európai társadalmakkal összefüggésben. Azt írod a „Világvallások és a gazdaság” című könyvedben, hogy a társadalom hitvilága és vallási gyakorlata szoros összefüggésben van a gazdasági eredményekkel. Nekem úgy tűnik, hogy a jólét negatív hatással van az emberekre, a keresztény országokban a vallásgyakorlás nagyon háttérbe szorul. Bár a kelet-európai országokban a kommunista rendszer már megtette a magáét. Szűkebb környezetemben, az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy a fiatal korosztályból-családosokból többen jelennek meg templomi szertartásokon. A szociális területeken is. Lehet reménykedni?
|
Vallások és gazdaság. Sajnos, igaz, hogy napjainkra a vallás társadalmi szerepe hanyatlott. Az erkölcs meghatározásában döntő szerepe volt és lenne. A kommunista időkben a vallást a nép ópiumának tartották, és lejáratták. Most a szabadságban nevetségessé teszik, és a z emberek önként és dalolva lemondanak róla. A kelet-európai vallásosság gyors ütemben hanyatlott, a nyugat európai már romjaiban van. A vallás és gazdaság kapcsolatáról a véleményemet korábban az alábbiakban foglaltam össze:
A gazdasági erényekről
Moliére azt írja: „A pénz minden lakat kulcsa.” Gounod Faust című operájában így énekel Mefisztó: „Eladó az egész világ!” Az ember tragédiájában ekképpen mentegetőzik Milthiadesnek egy — rá halált kiáltó — athéni polgár: „Bocsáss meg, jó uram, Három gyermekemmel tart, ki így szavaztat…” S kevés borzongatóbb vers van — ha még olvasunk verseket –, mint a Disznófejű Nagyúr.
Ki ne undorodna meg ezek után a pénztől, minden világi hatalom alapjától, az Aranyborjútól?
Ó, sajnos nagyon is sokan vannak, akik mindezt a legtermészetesebb, mondhatni, törvényszerű dolognak tekintik. „Áll a hajsza, áll a bál a Pénz körül, a Pénz körül, Járja koldus és király, S a Sátán örül…” S mi van, ha egy keresztény közgazdász azt mondja, hogy a pénz VALÓBAN fontos dolog (noha kétségkívül nem a legfontosabb)? Jelenti-e vajon azt, hogy valami zavarfélét kell éreznünk, ha méltó munkánk méltó béréért alkuszunk? Ha arra törekszünk, hogy legyen megtakarításunk, s az a lehető legbiztosabb és legjövedelmezőbb formában álljon rendelkezésre? Ha igyekszünk vállalkozásunkat eredményessé tenni, s utódaink számára biztosítani a kezdő lépésekhez szükséges segítséget?
Természetesen nem. A pénz a maga helyére téve a racionális gazdálkodás fontos eszköze, mind a háztartásokban, mind a vállalatok világában. A baj ott van, ha valaki felcseréli a célt és az eszközt. Tele van a fejünk a gazdasági bűnök felemlegetésével. Senki nem idézi a gazdasági erényeket. Korrumpálta, zsarolta, kirabolta, meggyilkolta. S mivel nap – mint nap látjuk e képsorokat a tévében — lassan már csak ezt látjuk –, a szemünk se rebben. Annál is inkább, mert nem tudjuk sokszor, hogy hol húzódik a jó meg a rossz határa, ki a megvesztegető, s ki a megvesztegetett, ki a jó zsaru, és ki a rossz, ki a becsületes ügyvéd és ki a „tégla” az irodában, aki jó időben értesíti a bűnözőket a razziáról, elfogatóparancsról, ellenőrzésről. Nem csoda, hisz senki nem tudna arra a kérdésre feleletet adni, hogy miért legyen jó a rossz, ha a rossz sokkal kifizetődőbb? Hiszen már József Attila is nyitva hagyta a kérdést: „Mért legyek én tisztességes, kiterítenek úgy is; Mért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is.”
Persze, ha valaki így gondolja, akkor könnyen lehet, hogy azt a kis időt, ami a kiterítésig van, a lehető legkellemesebben akarja majd leélni. Bármi áron. Hiszen így is, úgy is egy a vége. Nem mindegy?
Nem! És a leghatározottabban állítom, hogy nemcsak úgy általában vannak bűnök és erények, hanem a gazdaság szférájában specifikusan is. Lehet, sőt kell a gazdasági erényekről beszélnünk, gondolkodnunk, hogy azokat magunk és a köz javára gyakorolhassuk. Gustav von Schnoller azon közgazdák közé tartozott, akik a múlt század elején a tisztességes szerzési hajlamot párosítani kívánták a legnemesebb közösségi érzéssel. Fő feladatának azt tekintette, hogy lélektanilag és történelmileg megvizsgálja, melyek a gazdasági cselekvés rugói, s hogy „a pusztán gazdasági ösztönök hogyan viszonyulnak azokhoz a tulajdonságokhoz, amelyeket gazdasági erényeknek nevezünk, s hogy a „szerzési vágy mellett hogyan keletkezik a szorgalom, a takarékosság, a vállalkozói kedv”. Úgy vélte, hogy a gazdaságszervezés és a társadalom erkölcsi állapota összefügg, és nem csak azt kell vizsgálni, miképp növelhető a termelés, hanem, hogy az milyen hatással lesz az emberre. Úgy valamikor ez idő tájt írta Gorkij is az Éjjeli menedékhelyben: „Ember! Ez jól cseng! Ember! Ez büszkén hangzik!” Igen: a katolikus egyház szociális tanítása az embert állítja a középpontba. Az embert, akinek joga van méltóságához munkája végzésekor is, s aki ugyanakkor jogosult a tulajdonszerzésre is. Széchenyi azt írta Béla fiának szánt Intelmeiben, hogy az anyagi gyarapodás a magyarnak kötelessége, mivel az — úgymond — a legnagyobb elnyomás esetén is biztosít bizonyos függetlenséget. A mának szóló üzenet, hogy a tisztes polgári létre, ezen belül — ha lehetséges — a tulajdon szerzésére való törekvés jogunk, sőt bizonyos értelemben kötelességünk is. Csak ez teszi lehetővé, hogy egy minimális függetlenséget megszerezhessünk, amely megmenthet minket az egzisztenciális kiszolgáltatottságtól. E nélkül szinte akaratunk ellenére szavaztatnak oly ügyek mellett, amelyeket később talán szégyellenénk.
Elég baj, hogy sok embernek ma Magyarországon egyáltalán nincs erre módja, máról holnapra él. A kormányzat feladata, hogy törekedjék olyan feltételeket teremteni, melyek közt szélesebb népcsoportok indulhatnak meg a gazdasági felemelkedés útján. De addig is, sohase engedje meg, hogy lazuljon a társadalmi szolidaritás. Nem szabad azonban mindent az államtól várnunk. Nem csupán arra gondolok, hogy a magán karitatív tevékenységet folytatni kell. Sokkal többről van szó: önmagunk vizsgálatáról. Miért az a sok, válás miatt lecsúszott hajléktalan? Mitől van a sok magára maradt idős ember? Hol a családi szolidaritás? Hiszen, amint az angol mondás tartja: „A jótékonyság otthon kezdődik.” Miért van olyan sok, drogos, alkoholista, idegbeteg ember? Biztos, hogy jó társadalomszervező a kizárólagosan követett önérdek?
Szögezzük le: helyes dolog arra törekedni, hogy legyen tartalékunk, hogy legyen mivel könnyíteni a következő generáció életkezdését. Helyes az észszerű megtakarítás, a lehetőségek szerinti vállalkozás, vagy a kisebb-nagyobb vagyon észszerű befektetése, hiszen akkor szabadabban választhatunk, milyen tevékenységet vállalunk, s milyet nem. Van miből élni, s van miből adni is — másoknak.
Csak egyre kell vigyázni. Nehogy a függetlenség eszközéből a rabság járma legyen. Hiszen ahol a kincsed, ott a szíved. Csupán az a kérdés, mit tekintesz igazi kincsnek.
Hogy valami széppel fejezzük be, visszatérek a bevezetőben említett lélekemelő találkozásunkra a Kövi Szűz Mária templomban. A plébániai Betlehemes játékok után azt mondtad, hogy minden évben új részletekkel gazdagítjátok a történetet. Hol és hogyan gyűjtitek az anyagot, kik vesznek részt a munkában, merre jártok Erdélyben? Mire terjed ki az anyaggyűjtés a karácsonyi körön kívül, hogyan adjátok közre?
Ó, a betlehemezés! Majd fél évszázada járjuk-autóval- a barátok, rokonok házait karácsony előtt.. Nem egyéni gyűjtésből dolgozunk: forrásmunkákra alapozunk. A magyar népi hagyományok gyűjtései között is volt régi betlehemes, kiadtak aztán egy 30 erdélyi betlehemes szöveget tartalmazó kötetet is, vagy 10-15 éve. A Térszínházban néhai Bucz Hunorral, hosszú éveken át ünnepeltük a karácsonyt közösen, egy népi összeállítással, a Misztériumjátékkal. Volly István karácsonyi és Mária énekei című gyűjteménye kincsestára a szebbnél szebb dallamoknak! Az interneten is elérhető- csak lelkület és énekelni szeretés kellene hozzá.De Kodály országában az iskolások már alig énekelnek. A Himnuszt is gyakran csak hallgatják…Ez a mi generációnk bűne. Hagytuk elveszni a tradícióinkat, és nem adtunk helyette tartalmas mást. . Üres reppelő zenészek mondják a semmit a fiataljainknak.
Kötelességünk lenne a családi körökben ápolni az ünnepi hagyományokat, Van egy nagyon szép Szabó Magda írás, amelyben elmondja, hogy karácsony szentestéjén – ha egyedül van is- ünnepélyesen felolvassa Lukács evangéliumát, ahogy tette ezt apja, és férje, amíg éltek… A zsidóság identitásának megőrzését is a családban megünnepelt, felolvasott bibliai részletek segítették. Raissa Maritain, a nagy keresztény filozófus felesége elmesélte, hogy az áttérése előtt, hogyan ünnepeltek egy hagyományos zsidó családban…A mi kis Kövi Szűz Mária templomunkban csodálatos feltámadási liturgiával , Ó-és Újszövetség felidézésével ünnepeltük a húsvétot.. Ez lenne a mi dolgunk, hogy megmentsük magyar és keresztény identitásunkat. Nem elég csak a magunk módján becsületes embernek lenni. A közösségben van az erő, s meg kell mutatni kifelé is, a szertartásokkal, hogy összetartozunk.
Régi szenténekeink ősi dallamokat és szövegeket tartalmaznak. Még akár a kereszténység előtti időkre is visszautalnak. „Szép kelet, szép nap nincs benned homály, Mert az örök Nap benned a király…”
A karácsonyi népi dallamok a kisdedét dajkáló Máriában az örök anyait érzékeltetik. „Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak, aludj, aludj…” Ezt minden egyszerű anya át tudta érezni… Hol van ma már az anya iránti tisztelet, amely sérelem esetén ölni késztette a fiúkat! Kötőszóként használják manapság a k. anyádat a fiatalok. Életből vett példával tudom ezt igazolni, állami gondozott gyerekeket patronáltunk, 8 éven keresztül… És mennyi szépség van az egyszerűek karácsonyában! „Ó, ó, ó, boldog ez az istálló:::” Szegényen is lehetett boldognak lenni… Nem elaltatni szeretném a jogos igényeket a felemelkedésre, a jobb életre, de kiemelni, hogy a boldogság forrása nem a vagyon, hanem az emberi szeretet.
Igen, legyen ez a végszó: a boldogság forrása nem a vagyon, hanem az emberi szeretet.
Köszönöm Kata!
Köszönöm Ibolyám. Még többször el fogom olvasni a beszélgetést. Reális képet ad, de reményt is a vàltoztatàsra. Ölellek Ili
Örülök, hogy érdemesnek tartod az elgondolásokat. Remélem tovább tudunk beszélni a felvetett problémákról. Sokszor csókollak Ibolya
Lenyűgöző ez az eszmefuttatás. Elolvastuk, elmentettük, kinyomtatjuk és terjesztjük a baráti körünkben. Köszönjük: Csmari
Mariskám, nagyon köszönöm, hogy terjesztitek a magvas elgondolásokat. Azon tűnődöm, hogy kellene egy kerekasztal beszélgetést rendezni a két témáról, egészségügy, nyugdíj. Mit szóltok? Puszi Ibolya
Rendkívül érdekes elgondolások a társadalombiztosításról, jó lenne erről részletesebben is írni. javaslom a folytatást. Rózsa