A rendőr

Tanyán született. A mezőgazdaságból mindig nehezen lehetett megélni. Elvileg festő-mázolónak tanult. A kiemelkedés egyik lehetősége volt a rendőri hivatás. Hát erre váltott.  A szocialista hatalom mindig megbecsülte erőszak-szervezeteit.

Katona-évei alatt megismerkedett egy fiatal elvált asszonnyal. Szerelmes verseket kezdett írni hozzá. Senki nem gondolná róla! De olvastam őket. Egy nagyalakú spirálfüzet volt tele „alkotásaival”. ( „… benne laknak a

galambok, csillagtollú, éneklő galambok…”J.A.)

Gyakran felrendelték őket tömegoszlatásra, Budapestre. Szenvtelenül meséli a történetet erről. Gumibot, vízágyú. A rendőr: katona. Vak engedelmesség, feltétlen lojalitás jellemzi. A katona nem látja az embert. Ha látja, már nem katona. A Vietnámot megjárt amerikai veteránok közül ezért lett sok idegi károsult. Mert rádöbbent arra, mit tett.

A mi emberünk is csak a feladatot látta. Itthon aztán járőrözött. Meséli tolvaj-fogó kalandjait…” Írhatnék én

is krimiket belőle!” – mondja önelégülten. Bizony, kétségtelenül, vannak komoly bűnügyek egy kis vidéki városban is. Ha arra gondolok, hogy tanyai házunk felújítását, rendbetételét egy fiatal vállalkozó végezte- végül is megelégedésünkre-, bizony megdöbbentő volt hallani, hogy a Tisza-hídról , a város híres pontonhídjáról dobták holtan a folyóba. Állítólag valami leszámolás-féle volt…

Jött a rendszerváltozás. Hamarosan nyugdíjas lett a mi rendőrünk- ez is egy nemzeti ajándék az erőszakszervezeteknek. Korai nyugdíjba-menetel lehetősége. De mit csináljon az ember, üres napjaival?

Éjjeliőrködött. Kicsi földet vettek feleségével. Azóta nap mint nap,

reggelenként kibicikliznek a városi (szolgálati) lakásból. Kell ennyi testmozgás. Kis kunyhót rittyentettek a telek végébe. Szép fehérre meszelve, befuttatva kürt-virággal… Minden fűszál lenyírva, kikapálva. A szőlőt kiirtották, mert jó pár évig nagy volt a kísértés, hogy bort csináljon a gazda belőle. „Guggolós bort”, mondta az egyik

rokonom. „Guggolva kell a kunyhó mellett elhaladni az embernek , hogy be ne hívjon egy pohár lőrére.” Nem volt jó a bor, de ő mind megitta. Lassan elfogyott maradék esze; kétségbeesett felesége próbálta jobb útra téríteni. Végül egy nagy baleset és egy hosszabb kórházi tartózkodás segített kijózanodni. Azóta csak cukorkát

szopogat, de azt sokat. Kicsit meg is hízott. Kevés az a bicikliző testmozgás. Délben ugyanis hazatérnek kicsi birtokukról, és utána már csak a henyélés van. Jó kis ebéd, üdítővel, és végtelen TV-nézés.

Emberünk a liberális demokrácia és piacgazdaság ideálja: nem gondolkodik, csak fogyaszt. Az asszony nem sokat vacakol a főzéssel: kettejüknek a tasakos leves is elég. Egy- két sült csirkecomb, egy kis köret. A maradékot kihozza a szomszédnak, kis láboskában, vagy a macskáinak adja. Régebben volt nagytestű kutyájuk, kettő is, egymás után, de megöregedtek, elpusztultak. Most már nem tartanak. Nehéz a sétáltatás, csak öregszik a rendőr is. Macska azonban mindig kerül kunyhójukhoz: sok a kóbor állat. Egy környékbeli tanyán egy ember

15 kutyát etet. Befogadta, mert odajöttek hozzá. Hozzánk is került, kettő. Csak úgy jöttek… Kóbor kutyák bizony garázdálkodnak a külterületen. Nincs ez az ügy jól kezelve a civilizáció jelen fázisában.

A rendőr asszonya szeretettel dajkálgatja a cicáit, hiszen nagyon hiányzik neki egy kis unoka, vagy dédunoka; bár panaszkodik, hogy sokba vannak az állatok…

Kis kertjükben nemigen termelnek zöldséget, mert kisül a homokban. Meg minek is, olcsóbb a Lidl-ben. A nyugdíj elég a megélhetéshez. Így csak szépítgetik a portát, nyírják a füvet, metszegetik a gyümölcsfákat. Sok gyümölcsük terem, ahogy az idő engedi. De nem tudnak mit kezdeni vele. Piacolni lehetne. Ott bizony válogatósak a vevők, olykor leszólják az árut: nem teszi ki magát ennek az ex -rendőr felesége. Vannak azonban a piacon olyanok, akiknek el kell a válogatós vevőket viselni, mert elég sok szegény ember van a városban, aki a piacolással egészíti ki kicsi jövedelmét. A rendőréknek nincs rá szükségük. De mégis olyan lelkesedéssel

csinálják a kicsi birtokon a dolgukat, mintha haszonért dolgoznának. Locsolnak, trágyázzák a gyümölcsfákat. Ültetnek különböző fajtákat: fehérhúsú őszibarackot, zamatos körtét, nagy szemű szilvát. Szeretnek a magukéból enni. Volt év, amikor a germesdorfi cseresznyefa szinte roskadozott a terméstől. De nem tudnak mit tenni vele. Elajándékozzák, a szomszédnak, befőzésre, vagy cefrébe.Visznek a fogyatékosok intézetébe is pár ládával. Minden gyümölcsből rak el az asszony néhány üveggel: kettejüknek elégaz a pár befőtt. De nincs kinek adni, igazából. Sajnos, a család felmenőivel és saját gyermekeivel megromlott a viszonyuk. Miért, miért nem?

Nehéz az emberi együttélés. Összekapások, haragtartás éveken, évtizedeken át. („De így végül griffmadarak lesznek…”J.A.) Érthetetlen.

Pedig a feleség ügyes, értelmes. Minden lehetséges képzést elvégzett, amire a városban szerveztek tanfolyamot (sőt, adtak hozzá bizonyos ösztöndíjat is. Szívesen tanult, s hogy még pénzt is kapott érte, pláne.) Jót akart a képzésekkel a hivatalosság! Virágkötés, kertészet, idősgondozás. De az asszony egyikben se helyezkedett el.

Megélt a férje fizetéséből, s élvezte a kötetlenséget. Tanulni azonban szeretett, mindenütt kiváló minősítést kapott. Elvégezte a számítógépes alap-tanfolyamokat is. Gépet nem vesznek, levelezni nincs kivel. Elég nekik a TV rengeteg csatornája. Azt kapcsolgatják…

Nézik a krimiket. Meg a TV politikai műsorait. Aztán megtárgyalják, akivel lehet. Például a szomszéddal.

Az ünnepnapjaik üresen telnek. Egyházi közösségbe nem járnak, nem úgy hozta a szocializáció. Rendőrnek abban az időben nem volt divat vallásosnak lenni… Tartanak mégis bizonyos hagyományokat. Mindenszentekre kimennek a temetőbe. A halott szülők közül vannak, akiket szerettek. Oda illik megadni a tisztelet gyertyáját és a műanyag koszorút. Elvitetik magukat valakivel a közeli városba ahol az elődök nyugszanak. Sajnos, az autóvezetést feladták, a sok baleset miatt. Így fogadni kell embert, hogy a szomszéd mezővárosba elvigye

őket. Van, ahová csak dugva teszik oda a mécsesüket, mert a haragos többi leszármazott kidobálja, ha meglátja… Síron túli ellenségeskedések. Ki érti… Karácsonykor, húsvétkor ugyancsak benéznek a templomba, meggyújtanak egy kis mécsest. Megnézik a helyi TV-ben a miseközvetítést, ha úgy adódik. Főleg az asszony.

Emlegeti, hogy ő még volt kis „menyasszony” az elsőáldozáskor. „Milyen szép volt!” Nem istentelenek; de nem gyakorló keresztények.

Sok ilyen ember van… Esemény, ha van egy temetés. Arra elmennek. Még megfelelő öltözéket is vásárolnak az alkalomra. Orvoshoz is sűrűn járnak. Már csak az autós balesetek, létráról leesések, operációk következményei miatt is. Meg hát, ha már ingyen van… („benne van a TB-ben”…) Nézegetik a különböző labor –

eredményeket: önmagukkal foglalkoznak, és munkát adnak az egészségügyi hálózatnak. Csöndes, üres életek… Mint Juhász Gyula idejében:

„Az élet itt nem móka s nem talány.

Bort megisszák, asszonyt megverik,

és izzadnak reggeltől estelig.”

Azért az emancipáció már hatott. Asszonyverés nincs. Reggeltől estig

való munka sincs. De hát akkor: mi van? Semmi.

A semmi…

Botos Kata