Ezt olvassátok. Húsvéti tojások.

Ó, régi húsvétok!

 

Gyermekkorom csodálatos szép ünnepi húsvétjaira emlékezem, a feltámadási körmenetre, a vasárnapi nagymisére,

Előzőleg a nagyhéten a  böjti ájtatosságokon is részt vettünk.  Nagyon készültünk az ünnepekre, nagytakarítással. sütés főzéssel is.

 Természetesen azt is nagyon vártuk, hogy mi lesz a húsvéti ajándék, mit hoz a nyuszi. Kistestvéreimnek a kertben volt fészek készítve és a szüleim oda helyezték a tojásokat, csokoládé nyuszikat.

Szülőfalumban tartották a húsvéti népi szokások közül a kalács/sonka szentelését, tojásfestést, húsvéthétfői locsolkodást. A nagyváros közelsége azonban – ,a lakosság nagy része Budapestre járt dolgozni – már a 20-a-30-as évektől fogva magán viselte szokásokban is a városi „Módit”. Ehhez tartozott például, hogy a kézzel festett tojások helyett csokoládétojásokat ajándékoztak a lányok is a locsolóknak, vödörből öntött víz helyett a legények kölnivel, „szagos vízzel” locsolkodtak.

 Az idősebb emberek őrizték a hagyományokat. Nagymamám is készített húsvéti piros tojást, igaz nem festett módon, hanem hagyma héjában főzte meg és attól szép barnás piros lett,  Voltak azonban  a faluban „íróasszonyok” is, akik hímes tojásokat készítettek.

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik meghatározó jelképe a húsvétnak. Az élet újjászületésének, termékenységének legősibb jelképe.  Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. .” Krisztus úgy törte fel feltámadáskor a sziklasírt, miként a kifejlődött madár az őt fogva tartó tojás héját.”

Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont a katolikus egyház – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Hivatalosan a tizenkettedik században vezették be, a mai napig is él a katolikus vallás hívei között.

Amikor Budapestre költöztünk pár évig még a Húsvétot a szülői házban ünnepeltük a családi hagyományok szerint. Amikor már a saját lakásunkat is feldíszjtettük Húsvétra, akkor kezdtem el a tojásfát készíteni. Ezt az emléket Bácskából hoztuk magunkkal, ott találkoztam először a német eredetű tojásfával. Ez a szokásom mind a mai napig megmaradt, a tojásfát elkészítem. Már most is készen van, bemutatom.

A tojásfám

smart

A kedvenc tojásaim: a nyuszis, az írottas, a virágos.

smart

smart

smart

Áldott húsvéti ünnepeket kívánok. Szeretettel Ibolya

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük