Szekció: Siket és nagyothalló olvasók a könyvtárakban.

Felkért hozzászólók: Cserfalvi Annamária tanszéki mérnök, Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar

Franyó Borbála, könyvtáros, fogyatékosügyi koordinátor, ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár Gyűjteményszervezési Osztály

A könyvtárak, főként a közkönyvtárak évtizedek óta megkülönböztetett figyelemmel fordultak, fordulnak fogyatékossággal élő tényleges és lehetséges használóik felé.  
2010-ben jelent meg az OKM Könyvtári Osztályának kezdeményezésére az az alapvető könyvtár politikai dokumentum, amely jelenleg is meghatározza a könyvtárak tevékenységét a fogyatékossággal élő könyvtárhasználókkal kapcsolatban. Régebben egyéni indíttatásból, érdeklődésből, érintettségből vállaltak ilyen irányú feladatokat a könyvtárosok. Ma már jogszabályokban előírt követelmények vannak e téren. Hogyan valósulnak meg ezek a feladatok a gyakorlatban?

Szekciónkban három kérdés köré csoportosítottuk a válaszokat e rendelkezésünkre álló szűk két órában

1. Mennyire vonzza a nagyothallók és siketek csoportját a könyvtár? (Mind a köz- mind a szakkönyvtár?)
2. Van-e és hol olyan képzés, foglalkozás, ahol a siket és nagyothalló embereket tanítják, hogy hogyan lehet vagy kellene kommunikálni, tájékozódni  egy könyvtári intézményben?
3. Felkért hozzászólóink és az itt lévő hallgatóság szerint, milyen irányba kellene menni, hogy a siketek és nagyot hallók megfelelően, hatékonyan  használhassák a különféle könyvtárak szolgáltatásait?

Felkért hozzászólóink  először bemutattak egy kis szituációs játékot, ahol a tréfás kis jelenetben megvillantották, hogy milyen könnyen félre érthető helyzet jön létre a fogyatékosság miatt másként kommunikáló felhasználó és a könyvtáros között.

Majd a fenti kérdésekre válaszoltak közös előadásukban. (Lásd: Franyó–Cserfalvi: Hallássérültek a könyvtárban)

Röviden bemutatták az eddigi programjaikat, amelyek a könyvtári használatról szóltak. Elsősorban hallássérültek és vakok és gyengén látók részére.

Levetítették a jelELTE videót, amely az ELTE könyvtárának használatát mutatja be jelnyelv segítségével a hallássérültek részére. A videó Franyó Borbála hallássérült  könyvtáros vezetésével készült. A fenti harmadik  kérdésre válaszolva megfogalmazták ajánlásaikat is.

Az ezt követő beszélgetésből kirajzolódott, hogy bizony még mindig igen nagy a szakadék a jogszabály megvalósulása és a valóság között. A könyvtárosok nem látják pontosan, hogy mire van szüksége az átlagos felhasználóktól eltérő könyvtárlátogatóknak. Nehéz felvenni a kapcsolatot ezzel a réteggel bár több alapítvány, egyesület alakult az utóbbi 15 esztendőben, amelyek a különféle fogyatékos személyek esélyegyenlőségeivel foglalkozik. A könyvtárosok előtt azonban sokszor ismeretlennek ezek a szervezetek és ezért is nehezített   a kapcsolatfelvétel ezzel a potenciális könyvtárhasználói réteggel. Ennek oka az is, hogy a könyvtárakról, elérhető szolgáltatásaikról még mindig nem él valós kép a lakosság körében. Különösen igaz ez a fogyatékos személyek esetében.

Jó lehetőségnek és fórumnak érezték konferenciánkat, ahol felkért hozzászólóink világosan és összeszedetten mondták el jelen esetben a hallássérültek igényeit. Olyan fórumokat, alkalmakat kell teremteni ahol, mindkét fél elmondhatja igényeit, megfogalmazhatja gondjait, megoldási javaslatait. Felkért hozzászólóinkkal egyetértésben a könyvtárosok is  elsősorban a képzésben, a továbbképzésben látták a kapcsolatfelvétel, a kommunikációs mód megismerésének a lehetőségeit.

Szívesen vennék a könyvtárak, ha a fogyatékkal élők vagy őket segítő, összefogó szervezet(ek) megjelennének a könyvtárakban, hogy jelezzék a képviseltek igényeit a könyvtárak felé.  Többen elmondták, hogy a jogszabálynak megfelelően van a könyvtárnak kinevezett „fogyatékosságügyi tanácsadója”, de ez jelenleg csak egy cím. Nem tudják a feladatukat, azt sem tudják, hogyan kezdjenek a munkához. Néhány intézményben, elsősorban az egyetemi könyvtárakban tettek lépéseket, jelentős informatikai fejlesztéseket a fogyatékos hallgatók könyvtári ellátása érdekében, de a közkönyvtárakban egyáltalán nincsenek meg az infrastrukturális lehetőségei az erre irányuló munkáknak. Egyik legnagyobb gond a munkaerő hiánya. Másik, hogy nem tudják, hogyan kezdjenek a munkához. Egyik fél sem ismeri vagy tud egymásról megfelelő információt.  

Nagyon szeretnék a könyvtárosok, ha a könyvtári fórumokon több ismeretet lehetne találni ebben a témában. Bár elismerték, hogy sokszor nekik nincs módjuk, idejük tájékozódni, mert már így is túl sok munkaköri feladattal kell megküzdeni.

Nyíltan kifejeződött, hogy az utóbbi  10-15 év technikai fejlődése segítségére volt a hallás, látás és mozgássérülteknek, hogy bátrabban a nyilvánosság elé lépjenek és elmondják speciálisabb igényeiket az oktatással és a  könyvtárakkal szemben.   

Mindenképpen jó lenne, ha a MKE vándorgyűlésén megjelenne a téma, amely a hétköznapi életben használható szinten nyújtana tájékoztatást e témában.    
Dr. Kovács Csilla