Bartos Éva: Olvasás másképpen – a biblioterápia alkalmazása, haszna és lehetőségei könyvtári környezetben

A biblioterápia az olvasáskutatás hőskorában (70-es évek), azzal egyidejűleg lopózott be a magyar könyvtárügybe és mintegy négy évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy elterjedjen, ismertté és természetessé váljon olvasók és könyvtárosok körében egyaránt. Tudjuk, hogy a thébai könyvtár felirata már jelezte, hogy a könyv gyógyír a lelkeknek, a könyvek gyógyító eröjébe vetett hit tehát évezredes múltra tekint. A biblioterápia lényege tehát a könyvek, az irodalom, az olvasás révén történő segítségnyújtás, támogatás, tanácsadás, mely közvetett módon, a szépirodalmi alkotásokból kibontható hatáson keresztül valósul meg. Vagyis egyáltalán nem a praktikus önsegélyező könyvek alkalmazásáról van szó!

Segítésre, támogatásra mindenkinek szüksége van, aki az emberélet útján való végig haladást kívánja megvalósítani. Az egyes életszakaszokra tudatosan felkészülni, megbirkózni az ott felmerülő nehézségekkel, bizony nem könnyű feladat, elkel hozzá minden segítség.

Történetileg nézve: az írásbeliség előtt időkben maguk a kisebb-nagyobb emberi közösségek, a nyilvánosan zajló közösségi élmények voltak a fő segítők (a közös történetek megtartása, a közös éneklés, imádkozás   nyújtott biztonságot,   identitást, azonosságtudatot). Az írásbeliség elterjedésével az írott irodalomtól is kaphatott sok segítséget az ember, ha tudott olvasni. Az irodalom adta a mintát, a követhető modellt, a megerősítést a helyes és helytelen életvezetési, viselkedési módok közötti választáshoz.

Az olvasni tudás hiányát hosszú ideig a felolvasás módszerével kellett azonban pótolni. A főúri udvarokban kifejezetten a társasági élet kedvelt formájává vált a felolvasó jelenléte, a vendégek pedig nevetéssel, hangos tetszés- vagy véleménynyilvánítással kísérték a történetek alakulását. Mire általánossá vált az olvasni tudás (a polgárosodás időszakára), az olvasás már intim egyéni tevékenységgé vált, s titok maradt, hogy milyen interakció zajlik a könyv és olvasója között.

A19-20. század fordulója tájékán a tudományok fejlődése, az új tudományterületek, határterületek megjelenése többek között lehetőséget nyújtott e titok feltárulására is. Például a művészet-tudományok és a pszichológia határán létrejött művészetpszichológia, új felismeréseket hozott a befogadói magatartás megismerésében is. A művészettudományok évszázadokon át inkább csak az alkotói oldalt kutatták, hogy mi történik a befogadói oldalon, arról keveset lehetett tudni. Az un. befogadásvizsgálatok, hatásvizsgálatok, számos új felismerést hoztak az olvasói, befogadói viselkedésmódok megismerésében, a műveknek a befogadó személyiségére gyakorolt hatása tekintetében. Ettől kezdve érdekessé és fontossá vált a műbefogadó tevékenysége mögött meghúzódó pszichológiai tényezők (a viselkedés, az élmény) vizsgálata, a befogadás magatartásformáinak, a pszichológiai mechanizmusoknak a feltárása.

A hazai gyakorlatban – amint azt Gereben Ferenc előadásában hallhattuk – a 20. század második felében kaptuk meg a válaszokat az olvasásszociológiai, olvasáslélektani, olvasáspedagógiai kutatások jóvoltából, többek között Halász László, Kamarás István, Nagy Attila és még sokan mások befogadásvizsgálatai alapján, az irodalmi ízlés, az olvasói indítékok, stratégiák, típusok azonosítására. A könyvtárak, könyvtárosok olvasást, könyv-választást segítő tevékenysége szempontjából ez a korszak fontos mérföldkő volt.

A  biblioterápiáról számokban

• feltehetően több ezer éves, spontán tapasztalati gyökerekkel rendelkező tevékenység
• nagyjából 200 éve kezdődött a tudatos, szándékos alkalmazása

• bő 100 évesek a tudományos bizonyítékok a művészeteknek, az irodalomnak a személyiségre gyakorolt hatásáról
• 100 éve kapta a jelenlegi hivatalos megnevezését is: biblioterápia
• a tevékenység hazai megismertetése több mint négy évtizede kezdődött
• rendszeres hazai felkészítő képzések – különböző szinteken és nem csak könyvtárosoknak – az utóbbi 10-15 évben indultak meg (a kifejezetten könyvtárosoknak szánt „szentendrei modell” már több mint húsz éve működik).

Az első alkalmazási formák világszerte:

• kórházakban a félelem, a szorongás oldására, az ingerszegény környezet ellensúlyozására, (nem a betegséget, hanem az embert akarták gyógyítani)
• a nagy háború után a testi-lelki sérült amerikai katonák vigasztalására
• az amerikai iskolákban a tanulás segítésére: a gondolkodásfejlesztés, a szociabilitás fejlesztése révén az elfogadó magatartás, valamint a tudatos életpálya megalapozásban
• az 1960-as években új indíték bukkant fel az amerikai gyakorlatban: a sikeresség, az érvényesülés, az önmegvalósítás, önérvényesítés érdekében alkalmazták
• napjainkban a prevenció, a rendkívül felgyorsult élettempó „lassítása”, a mindfulness, az életmód orvoslás eszközeként is terjed – amellett, hogy alapvetően az olvasás megkedveltetésére, egy kézenfekvő élményforrás megismertetésére irányul

Magyarországon a 80-as évektől indult meg egy fejlesztő-megelőző jellegű biblioterápia, abból a felismerésből tehát, hogy bárkinek, bármikor segítséget nyújthat, hiszen mindenkinek vannak problémái, ezek részben tipikusak, az életkori sajátosságoknak megfelelőek és persze, ,lehetnek speciálisan  egyediek is.

A könyvtáros szakma tűnt a biblioterápia legalkalmasabb közvetítő rétegének, tekintettel arra, hogy „könyvközeli” szakma, valamint hogy az amerikai könyvtáros szövetség már 1939-ben a könyvtári tevékenységek közé sorolta. Azóta mi is megtapasztalhattuk, hogy a könyvajánlás, az elolvasott könyvekről való beszélgetés igénye fennáll az olvasók részéről, sőt, szívesen fordulnak bizalommal a könyvtároshoz saját problémáik megfogalmazásával is.

A hazai felhasználásra kidolgozott, javasolt változat ötvözni próbálta/próbálja az irodalmi és a közösségi élményt, az önálló olvasást és a felolvasást, a kreatív írást és a beszélgetést. A csoportos biblioterápiás foglalkozás alapja a jól kiválasztott, célirányosan feldolgozható irodalmi mű, amely alkalmas a személyes problémák előhívására, a probléma felismerésére, megnevezésére, azonosítására és megoldására. Több mint olvasás: megismerés – megértés – alkalmazás.  A módszertanilag minden részletében megtervezett és kidolgozott közös munka tapasztalatait a résztvevők magukkal viszik, így a kreatív olvasás képességét is, vagyis a kiváltó okok, a tettek és a következmények összefüggéseinek felismerését és tudatosítását. A továbbiakban így egyre jobb olvasókká válhatnak, tudatosabb életvezetésre is alkalmasabbak..

Mit nyernek tehát az olvasók?

A terápia szó jelentése a magyarban a gyógyításra utal,  de eredetileg a héber és görög jelentés tartalmazta a megelőzés és a jövővel való kapcsolatosság mozzanatát is, Tehát, nem csupán a már bekövetkezett változás, betegség, válság gyógyítására alkalmas az olvasás, de valami többre: állandó testi-lelki karbantartásra is. Napjainkban világszerte divatba jöttek a könyvklubok, rendszeresen látni a tv csatornákon a Jane Austin Könyvklub c. filmet, mely bizonyítja, hogy rólunk szólnak az irodalmi művek, magunkat, a saját életünk problémáit láthatjuk bennük megfogalmazva és ezt jó megosztani másokkal is.

A biblioterápia  tehát az  irodalom és a résztvevők egymásra hatásán alapuló olyan interaktív tevékenységi forma, amely a mű megismerése és csoportos feldolgozása révén a személyiség különböző szintjeit kívánja és tudja befolyásolni. Érzelmileg és értelmileg fogékonyabbá tesz a mások szempontjainak figyelembe vételére , növeli az empátiát, toleranciát, szociális érzékenységet. Fejleszti a problémamegoldó képességet, a kreativitást, mely visszahat az intellektuális teljesítményekre, a mentális egészség megőrzésére. Segít az önismeretben, a személyes célok felismerésében, kitűzésében és azok elérésében, egy tudatos jövőkép és a hozzá vezető út kialakításában, kiegyensúlyozottabb életvezetésben.

Mit nyer a társadalom?

A társadalom részéről egyre erőteljesebben fogalmazódik meg a széleskörű mentálhigiénés segítségnyújtás igénye, főként az ezzel kapcsolatos természetes eljárások, „a szelíd gyógymódok” keresésével.  A társadalomban erősödik a prevenciós szemlélet, ezáltal a preventív eljárások alkalmazása iránti igény is, a biblioterápia kielégíti ezt az igényt. A közelmúlt nagy országos közművelődési projektjei bizonyították, hogy a társadalomban erős az emberi léptékű, élhető közösségek megteremtésének igénye (korunk embere ugyanis az „internacionalizmus-globalizmus” és  az    „elmagányosodás” sziklaszirtjei között vergődik.)

Mit nyernek a könyvtárak és a könyvtárosok?

Szorosabb szakmai vonatkozásban mind a könyvtárak, mind a könyvtárosok változó szerepekben tűnnek fel:

• a könyvtár:  hajdani információs központ, tudás-központ, majd kommunikációs központ, közösségi színtér („dolgozószoba”, „tanulószoba”, „agóra”, „találkozási pont”); majd, mint tanácsadó hely – szakmai, emberi vonatkozásban egyaránt funkcionál

• a könyvtáros: hajdani szakképzett  információ-közvetítő; majd közösségépítő, közösségszervező szakember; majd személyiségfejlesztő, támogató, megértő, empatikus tanácsadó partnerként is kell működnie

A folyamatosan bővülő, változó elvárásoknak megfelelni nem könnyű dolog, ebből a nézőpontból is átgondolásra szorulna az aktuális könyvtáros képzés tartalma, ha mindent és mindenkit nyertes helyzetbe szeretnénk juttatni.