A Könyvtárak a hátrányos helyzetű emberek szolgálatában konferencia második napján, 2018. december 1-én a részt vevők látogatást tettek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vakok intézményeiben.
Tevékenységüket Pesti Zoltánné elnök ismertette. Először a Hild Viktor 1. fsz. 10 alatt a JNSZMVAKOK Elemi Rehabilitációs Központjának működését mutatta be, ami megyei hatókörrel rendelkezik. Három irodát működtetünk, 20 munkatárssal dolgozunk, akik közül 18-an megváltozott munkaképességűek – mondta el Pestiné. A központi irodánk, általános ügyfélszolgálatunk a Szántó krt. 18 szám alatt működik.
Összesen 8 ilyen központ működik az országban. Maga az egyesületünk is JNSZ megyei hatókörű. A harmadik irodánk a Móra Ferenc utca 15. fsz. 12. alatt található, ahol kiscsoportos oktatóterem került kialakításra. Az oktatóterem 8 munkaállomással rendelkezik, amelyek teljesen akadálymentesek a vak és a gyengén látó emberek számára is. Képernyő olvasó és képernyő nagyító szoftverekkel is ellátott, nagymonitoros számítógépek állnak rendelkezésre.
Dolgoznak a „SZEM-ELŐTT” – komplex fogyatékos-ügyi hálózat kialakításán.
A projekt 3 fő elemből áll.
A „SZEM ELŐTT” – komplex hálózati program lényege a megye minél nagyobb szintű lefedettsége, a leendő ügyfelek információhoz jutásának meggyorsítása. A szolgáltatásokra rászorulók szükségleteinek minél alaposabb kielégítése. Elkerülni, hogy a szolgáltatásokra valós szükségletet még nem jelzők terheljék a rendszert. Aki még nem jogosult bármely ellátásra, szolgáltatásra és még nem valós szükséglet számára ne kerüljön be fölöslegesen. Célcsoport: a hálózatba bevonható ügyfelek és a hálózat tagjai.
Cél: 2. A foglalkoztatók bevonása, a minél hatékonyabb foglalkoztatás elérése érdekében.
Célcsoport: foglalkoztatók és foglalkoztatni kívántak, illetve dolgozni akaró fogyatékossággal élő személyek.
Cél: 3. Egy minden igényt kielégítő infokommunikációs szempontból teljesen akadálymentes oktatóterem kialakítása.
Elmondta, hogy a megyében több mint 2000 súlyosan látássérült személy van, aki valamilyen ellátásban részesül a látássérülésére tekintettel. Ugyanakkor a KSH adatai szerint ez a szám 3500, tehát jelenleg ennyin vallják magukat látássérültnek a megyében.
Megemlítette az országlicenc letöltési lehetőségét az alábbi linken