Karácsonyi üdvözlet

Csendes éj, szentséges éj

 

Ezekben az adventi napokban, jézusvárás időszakában óhatatlanul fel-fel ötlik gondolataimban egy réges-régi szentséges éj, amikor Kisjézus eljövetelét nem harangok hirdették. Rettegve figyeltük az ágyúdörejeket, egymáshoz bújva, gyertyafény mellett.

Arról a karácsonyról szeretnék írni, 1944 háborús karácsonyáról, amelyet családommal, otthonunktól távol, kényszerlakóhelyen töltöttünk, szorongva, félelmekkel teli.

Szülőfalumban, Üllőn november elsején, Mindenszentek napján már az egész családunk a pincében helyezkedett el, félve az egyre közelebb hangzó ágyúdörgésektől.  Másodikán hallottuk, hogy az orosz csapatok már benn járnak a faluban. Kecskemétnél a Lajosmizse felé vivő országúton törtek előre a csapatok, Ócsánál átvágva jöttek be Üllőre. Ezzel a hadmozdulattal bekerítették a Nagykőrös, Cegléd, Monor térségében tartózkodó csapatokat, főleg németeket. A harcok tehát a falunkban is folytak, az orosz katonák folyamatosan zárkóztak fel az ágyúkkal, tankokkal. Mivel a falu hadszíntér lett, pár nap múlva a civil lakosságnak el kellett hagyni a helységet. Minden házba jöttek a patrolok, két katona és egy civil, aki a tolmács volt, hogy kiürítsék a házakat. A lakosokat felszólították, hogy vonuljanak a szomszéd községekbe, két óra alatt el kellett hagyni a házunkat.

A mi családunk, Édesapám, Édesanyám, apai nagymamám (95 éves) két fiútestvérem, 8 és 4 évesek, én 12, együtt menekültünk az utcánkban lakó nagynénémékkel. Nekik volt kocsijuk, gazdálkodók voltak, persze a lovakat, állatokat akkor már az orosz csapatok elvitték, de szerencsére egy vak gebét ott hagytak. Igy elég sok holmit magunkkal tudtunk vinni és megengedték, hogy nagymama is felüljön a kocsira.

Sötét este volt mire Ócsára értünk, de már sehol sem fogadtak be bennünket, mert minden házban már voltak menekültek. Tovább kellett mennünk, egészen Dabasig, ez még 15 km menetelést jelentett. Szerencsére azonban ott sikerült helyet találnunk egy kúriában, Dinnyés Lajos tulajdona volt, szép nagy épület volt, istállókkal, melléképületekkel. A tulajdonos nem tartózkodott ott, nevezetes ember volt, kisgazda politikus, 1946-ban miniszterelnöki pozíciót is betöltött. Elég sokan el tudtunk itt helyezkedni, a berendezések nagyjából még megvoltak, de folyamatosan vittek el mindent oroszok-magyarok vegyesen.

Ez a szállásunk nem tartott sokáig, egy orosz kommandó kihajtott bennünket, mert az érkező orosz parancsnokságnak csináltak helyet. Tovább ment hát szűkebb csapatunk, ekkor már csak 12-en voltunk együtt. Az első falu, ahová megérkeztünk, 12 km, Újhartyán. Ez egy sváb falu volt, mindjárt a falu bejáratánál a fő utca elején a katolikus templom, mellette egy nagygazda háza, ide bekéredzkedtünk. Szerencsénkre a gazda, Rizmajer bácsi és felesége az egész társaságnak szívesen helyet adott.

Ez egy nagy porta volt, sváb szokások szerint volt az u.n. nagyház, ami több szobából, konyhából, kamrákból, pincéből állt, ehhez csatlakoztak az istállók, kocsiszín, melléképületek. Az udvar másik felén állt a „kisház”, ebben egy szoba, kamra, kemencét tartalmazó helyiség, pitvar volt. Először a nagyházban lévő szobákban kaptunk helyet, itt részint ágyakban, részint szalmazsákokon aludtunk. Pár nap múlva azonban ide is új orosz csapatok érkeztek és át kellett adni a szobákat a katonáknak, az istállókba pedig a lovaikat helyezték el. A mi családunknak megengedték, hogy a kisház szobájában helyezkedjünk el, így itt maradhattunk Rizmajeréknál, a többiek tovább mentek, a szomszédoknál kaptak szállást.

A házigazdánk és családja—egy huszonegyéves asszonylánya, aki gyermeket várt és egy 16 éves fiú – nagyon jószívű emberek voltak és a szállás mellett élelmet is kaptunk tőlük, krumplit, káposztát, stb. sok minden el volt vermelve télire. Későbbiekben aztán a faluban egy-egy gazdától tudtunk szerezni más élelmiszert is, még akkor a pénz, a Pengő működött.

Különleges esetünk volt egy ott beszállásolt szakasz katonával is, akiket a parancsnok, egy hadnagy vezetett, tőlük is kaptunk élelmet. De ez egy másik, hosszabb történet.

December közepe táján elkezdődött a havazás, hamarosan már nagy hó borította az utakat. Az orosz trének is szánkótalpakra váltottak. Édesapám segített a háziaknak, takarította a havat, és ami munka volt a ház körül, azt végezte.

Karácsony előtti napokban esténként arról beszélgettünk, hogy is fogjuk ünnepelni, hogyan lehet ünnepelni Kisjézus születését. Nem nagyon közlekedhettek egymással az emberek, de a szomszédok azért csak tudtak beszélni egymással. A közelünkben volt egy hozzám hasonlókorú kislány ő néha átjött hozzánk, beszélgettünk, játszottunk, hógolyóztunk. Ők kaptak valahonnan a faluból fenyőgallyakat és nekünk is adott egy párat. Igy tudtunk csinálni egy csokrot, amit elhelyeztünk egy üvegben. Fel is díszítettük. Papírcsillagok, dió, valamiféle sütemény is került rá. Ez volt a karácsonyfánk.

Karácsonyeste meggyújtottunk a féltve őrzött gyertyák közül egypárat és énekeltük a karácsonyi énekeket. „Mennyből az angyal, lejött hozzátok”. Édesapánk a régi karácsonyokról mesélt nekünk, próbáltuk elfelejteni, hogy nincs éjféli mise, nem megyünk énekelni, hogy „Pásztorok, pásztorok örvendezve”.

Másnap reggel hallottuk a földet remegtető dübörgést a falunk felől. A falu szélén, a szőlők között voltak felállítva a hírhedt Katyusák, a rakéta sorozatvetők. Sztálin orgonáknak is nevezték ezeket.  Az orosz tüzérség megindította a frontális támadást Budapest ellen.

Napok alatt Budapest rommá lőve, emberek ezrei megsebesülve, éltek, vagy haltak meg a városban 1944 Karácsonyán.

Hetvenhat évvel később, napjainkban is különös Karácsonyt várunk. Bezártságot, megszorításokat kell átélnünk. A családi összejöveteleket félve rendezzük. De harangok szólnak és nem az ágyúk dörögnek! Ha nem is teljességgel, de szólhatnak a Csendes éj, szentséges éj dallamai a templomokban, hallgathatjuk rádióban, televízióban.

Reménykedünk, vannak/lesznek gyógyszerek, le lehet küzdeni a járványt. Békességben, szeretetben élhetünk és ünnepelhetünk.

Kedves Publikás Társaim, Barátaim, Áldott Ünnepeket kívánok ! Ibolya

smart

 

  • Kovács Csilla szerint:

    Köszönöm szépen ezt a szomorúan szép megemlékezést! Nekem most egy kis könnyebbséget adott. Kellemes Karácsonyt kívánok!

  • Fonyó Ili szerint:

    Köszönöm Ibolya a bús karácsonyi emlékezést, amiből a derű, remény is kicseng: lesz még szép karácsonyunk. Közelgő születésnapodra kívánok Neked jó egészséget, hosszú/boldog életet, szeretettel Ili

  • Óváry Kriszta szerint:

    Csak most jutottám hozza, hogy elolvassam ezt az érdekes visszaemlékezést. Nagyon érdekes volt, érdemes ezeket a régi emlékeket papirra vetni. Bizony nem lehetünk eléggé hálásak, hogy most nem ágyúdörgés közepette vártuk a Karácsonyt, még akkor is, ha most a vírus miatt sokan nem örülhettünk személyesen egymásnak. Bízzunk abban hogy jövőre másként lesz!

    • admin szerint:

      Igen az a legfontosabb, hogy bízzunk és reméljünk. Anélkül nem lehet élni. Ölellek. Ibolya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük