Kitüntetés.

Örömhír

Mint bizonyára tudjátok, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2002-ben alapította a Füzéki István Emlékérem Díjat, az 1956-ban, a forradalom idején elesett könyvtáros emlékére, testvére, Füzéki Bálint kezdeményezésére. A díjat minden évben, a Füzéki István Emlékérem Díj  Alapítvány kuratóriuma döntése alapján az Elnökség adományozza egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó magyar könyvtárosnak.

Örömteli értesítés érkezett Kiss Gábortól,  a kuratórium  elnökétől, hogy a kuratórium hogy ebben az esztendőben , Billédiné dr. Holló Ibolyát, a PublikaMKK elnökét javasolta az elismerésre, amit az MKE Elnöksége egyhangúlag támogatott.

A kitüntető elismerést egyrészt a hosszú és sikeres életpálya indokolja, valamint az a tény, hogy személyében az MKE  korábbi, két ciklusban megválasztott elnökét is köszönthetjük.

A díj odaítélését kísérő laudáció az MKE következő vándorgyűlésén, 2022-ben a plenáris ülés keretében felolvasásra kerül.

Kedves Ibolya, a Publika Magyar Könyvtári Kör  tagja nevében

sok szeretettel, szívből köszöntünk!

Bartos Éva                                                                                                  alelnök

  • Fonyó+Ili szerint:

    Drága Ibolya! Szívből jövő szeretettel gratulálok a Füzéki István Emlékérem Díjhoz. Nemcsak kiemelkedő szakmai teljesítményed okán, hanem életpályád során tanusított emberi értékeid alapján. Isten éltessen még nagyon sokáig! Fonyó Ili

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.