Élet -Képes Példatár pályaművei

Vera néni 

 

Dr. Csapody Vera, matematika-fizika tanár, nemzetközi hírű botanikus, számtalan tudományos mű társszerzője1890-ben született Budapesten egy orvosprofesszor és egy művész beállítottságú édesanya első gyermekeként, akit hét testvér követett.

 Tehetsége, szorgalma már az iskolai években is megmutatkozott, aminek következtében 1908-ban sikeres érettségi vizsga után külön engedéllyel iratkozott be a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakára, ahol 1913-ban a nők közül elsőként szerzett diplomát. Ezt követően tudományos pályára készülve az egyetem fizika tanszékén gyakornokoskodott.   Szép tudományos pálya előtt állt, de a váratlanul elhunyt édesapja után ő vállalta a családfenntartást, hogy özvegy édesanyjának, testvéreinek támasza legyen. Tanári állást vállalt. Először segédtanár egy fiúiskolában, majd 1916-ban a Sacré Coeur (Szent Szív Társaság) Sophianum nevű intézetében (Budapest, Mikszáth Kálmán tér) kezdett matematikát-fizikát tanítani.

Az édesanyjától örökölt rajztehetsége és a természet iránti nagy szeretete késztette a növényvilág megismerésére és megörökítésére. Már kezdő tanárként komoly gyűjteménye volt a maga készíttette aquarellekből. Egy házi kiállításon meglátta ezeket Jávorka Sándor, a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának osztályigazgatója, aki akkor már elkészítette a Kárpát-medence flórájának nagy szintézisét, a Magyar Flórát , és valósághű növényábrákkal szerette volna illusztrálni művét. Vállalkozásához társat keresett. Amikor Csapody Vera rajzait a bemutató során meglátta, felkérte őt, hogy dolgozzon vele együtt, készítse ő a növények rajzait. A találkozásból életre szóló munkakapcsolat lett. Illusztrált növénykönyvek tucatjai készültek, mindenekelőtt azonban az első, máig halhatatlan közös művük, A magyar flóra képekben (Iconographia Florae Hungariae) 1929 és 1934 között.

Csapody Vera időközben a botanika doktora lett, mivel 1932-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetem matematika-természettudományi karán disszertációt védett meg „Mediterrán elemek a magyar flórában” címmel.

 

1948-ban, 34 éves tanárság után, az iskolák államosítása során tanúsított magatartása miatt állásából elbocsátották, s ezzel életének első, jelentős korszaka zárult le.

De nem zárult le munkássága.

Jávorka Sándor a Vajdahunyad-vári Növénytárba maga mellé vette. Vera néni itt készítette csodálatos rajzait, mint tudományos főmunkatárs, 17 éven át,1966 január 1-én történt nyugdíjazásáig.

Ennek a második korszaknak nevezhető periódusnak mindjárt az elején, 1950-ben jelent meg talán legismertebb és legnépszerűbb közös könyvük, az 5 kiadást megért „Erdő-mező virágai”, amely évszakonként és virágszínek szerint csoportosítja a hazai leggyakoribb növényeket. De meg kell említenünk legalább néhányat a legismertebb, népszerű könyvek közül: A magyar flóra képekben, Erdő-mező virágai, A magyar flóra színes kis atlasza. Kerti virágaink. Közép-Európai dísznövények színes atlasza., Magyar növénynevek szótára. Erdei fák és cserjék.

 Vera néni nyugdíjazása után természetesen tovább dolgozott, ekkor készítette a hazai botanikai irodalomban egyedülálló alkotását, a kétszikűek csíranövény-határozókönyvét. A rajzokhoz modellül szolgáló csíranövényeket is saját maga gyűjtötte, a gondosan lepréselt csíranövények herbáriumával a Növénytár új típusú gyűjteményének vetette meg alapját.

Számtalan fizikai erőt igénylő botanikai gyűjtőúton vett részt. Bejárta a Kárpát-medence minden részét. A Magas-Tátrában 1926-ban és 1938-ban, az Al-Dunán 1929-ben és 1937-ben, Erdélyben többször is járt. A begyűjtött növényekről, elsősorban azok virágairól lehetőleg azonnal elkészítette rajzait, akvarelljeit.

 Hozzávetőlegesen 14-15 ezer tusrajzot és 10-12 ezer színes vízfestményt készített, az utóbbiak jelentős része ma már a Természettudományi Múzeum Növénytárának tulajdonát képező nemzeti vagyon. Idős koráig fáradhatatlanul dolgozott.

Csapody Vera életéről és munkásságáról több részletes tanulmány is készült, pl. Csapody István tanulmánya (KITAIBELIA IV. évf. 1. szám pp. 5–10. Debrecen 1999), amelyből a bemutatáshoz több részletet is felhasználtam.

Csapody Verát 1938-ban  a Sophianum leánygimnázium igazgatójának  nevezték ki. Én a tanítványa voltam és azt szeretném elmondani/leírni, ahogyan én láttam őt, Vera nénit. 

Amikor beléptem a Sophianum leánygimnáziumba, Vera néni már igazgató volt. Azért, hogy az oktatással eleven legyen a kapcsolata igazgatóként egy osztályban továbbra is ő tartotta a matematika órákat, ez a mi osztályunk volt. Olyan megragadó módon tudott tanítani, hogy a leggyengébb fejekbe is behatoltak a nem egyszerű integrál és differenciál ismeretek is. Vera néninek nem volt szüksége külön fegyelmező eszközökre. Magyarázatai annyira lekötötték a tanulók figyelmét, hogy nem folytak a szokásos sugdolózások, levelezések. A feleltetések izgalmát is könnyedén feloldotta. A felelő diákja együtt dolgozott vele, szinte együtt oldották meg a feladatokat, sőt az új ismereteket is együtt „találták ki”, valósággal „kézen fogva” vezette a diákot az új és újabb ismeretek felé. Követelményekben szigorú volt, de ahhoz, hogy megfeleljünk a követelményeknek minden segítséget megadott.

Vera néni nemcsak matematikát tanított nekünk. Többször is megtörtént, hogy az ú.n. lukas órákra ő jött be a szakos tanár helyett, aki valamilyen oknál fogva nem tudta az óráját megtartani. Vera néni soha nem tette azt, amit több más tanárunk, hogy saját tantárgyát tanította volna ezeken az órákon. Beszélgetések zajlottak, igaz tanár és tanítvány között, de egyenrangú partnerként. Jellemző esetként elmesélek kettőt.

Az egyik alkalommal feltette a kérdést,” mit olvasnak mostanában lányok”?

Igyekeztünk olyan olvasmányokat említeni, kötelező irodalmat, vallásos műveket, amelyek jó színben tüntettek fel bennünket. Vera néni végig hallgatta felsorolásunkat, majd az Abafy, a Légy jó mindhalálig és hasonló művek felsorolása után, megkérdezte: Az elfújta a szél című regényt nem olvasták?  Az osztályon csendes rémület uralkodott el, hiszen ebben az időszakban ez volt az a regény, amelyet egymás kezéből kapkodtunk ki, alig vártuk, hogy megkaphassuk, olvashassuk. Számunkra a regények regénye volt, de ugyanakkor az olvasása titkolt módon zajlott, hiszen ilyenfajta szerelmes bestsellerek nem tartoztak a „kedves anyák” által ajánlott olvasmányok körébe. Nagyon lassan azért válaszoltunk. Igen-igen ismerjük ezt a regényt. No és hogy tetszik, mi a véleményük róla, mit szólnak Scarlet O’Harához?, sorakoztak a kérdések. Ekkor már tartózkodás nélkül válaszoltunk mennyire el vagyunk ragadtatva, milyen nagyszerű a regény, mennyire a hatása alatt vagyunk a hatalmas szerelmi történetnek. Vera néni meghallgatta rajongó előadásunkat, majd fejezetről fejezetre pontos elemzést, irodalmi kritikát adott a műről. Bemutatta, hogy a regényben hol van törés, a déli ültetvényesek világának történelmileg hű leírását, az Észak-Dél háború realista bemutatását mikor váltja egy csupán szerelmi bonyodalmakról szóló történet. Ettől kezdve csökken a regény művészi értéke és kissé édeskés leányregény lesz csupán. Az volt a nagyszerű Vera néni magyarázatában, hogy mindent megértettünk, egyszerre világos lett a különbség az értékes és kevésbé értékes között. Hatvan év távlatából visszagondolva még most is hallom a meggyőző szavakat.

Egy másik alkalommal sok színes papírlapot hozott be Vera néni és arról beszélgettünk, hogy melyik színről mit gondolunk, milyen érzeteket kelt bennünk, melyik szín mit fejez ki stb. Főleg milyen harmonikus, vagy riasztó kombinációkban használhatjuk egymással a különböző színeket, árnyalatokat, formákat. Könnyedén vezetett be abba a csodálatos színes természetbe, amelyet ő rajzaiban megörökített anélkül, hogy saját magát, az ő munkáiról szólt volna.

  

Érettségit már nem a Sophiánumban tettünk hiszen 1948-ban államosították, majd meg is szüntették iskolánkat. Sokfelé vezetett az osztálytársak útja, de az ötévenkénti rendszeres érettségi találkozókon szívesen jöttünk össze és hívtuk meg régi tanárainkat is, közöttük Vera nénit.

Az egyik alkalommal Vera nénit ketten, Éva nevű osztálytársammal együtt kerestük fel, hogy meghívjuk a találkozónkra. Baross utcai lakásában, ahol testvérének családtagjaival lakott együtt örömmel fogadott bennünket. Egy nagy halom fenyőlomb vette körül, azokat rajzolta. Ekkor már 85 éves volt.

Megérkezésünkre azonnal elővette mindentudó füzetét, megkereste az osztályunkról szóló feljegyzéseit és sorba kérdezgette, ki hogyan él, mit csinál. Tudni akart családjainkról, munkánkról. Minden érdekelte, amit meséltünk, és az új információkat bejegyezte a füzetébe.  

A találkozón, amelyet az egyik osztálytársunk lakásán tartottunk visszaváltoztunk diákká, úgy hallgattuk őt, mint az iskolában. Nem emlékszem pontosan a szavakra, csak arra, hogy az élet fontos dolgairól beszélt. A fotón, ami róla készült látható, amint kezében a jegyzeteivel, felkészülve a mondandókra derűsen hallgatja a mi történeteinket is. Felejthetetlen találkozások voltak számomra.

Gimnáziumunk 1942-43. évi Évkönyvéből idézem ide megszívlelendő gondolatait:

„Van virága a kelő napnak és a tikkasztó délnek és az éj sötétjének. Van virága a tavasznak és az ősznek, van a víznek, pusztának, erdőnek és sziklafalnak. Van pár órás virágélet és van hónapokig pompázó. Mindegy, hogy hol, hogyan és meddig, csak teljes legyen az élet, töltse be rendeltetését és ne keresse jutalmát. Erről beszélnek az oktalan-okos virágtestvérek.”

Vera néni példamutató, teljes életet élt, ebben segítette Istenben való hite, az emberek és a természet szeretete.

  Dr. Kiss Zsuzsanna tanár