Élet -Képes Példatár pályaművei 3

„Az én anyukám mindig mosolyog.”  Cserhalmi Annamária

Ma szintén szeptember 10-e van, az eső megállás nélkül esik, nem látni a napot.

Ez nem így volt 1975. szeptember 10-én, amikor július 28-án, koraszülöttként világot látott kislányunkat a kórházból hazahoztunk, a nap akkor sugárzóan sütött. Pici babánk egy orvosi műhiba miatt kétoldali agyvérzést kapott. Kemény hathetes küzdelem állt az orvosok és a család mögött, remélve, hogy semmilyen komoly károsodás nem történt, csak a szokásos gyermekbetegségekkel kell a továbbiakban majd megküzdenünk. A gyermekünk szépen fejlődött, csak az idő elteltével a szavak, a mondatok nem akartak formálódni. Rendszeres kontrollra jártunk 6 hetenként a koraszülött osztályra. Az orvosok bíztattak bennünket, semmi baj, az agyvérzés a szájrészt érintette, idő kell még az izmok és az idegek felengedéséhez.

Egyszer csak 3 éves korában kiderült, hogy kislányunk mindkét fülén rosszul hall. Hallókészüléket kap és a családban megindul a küzdelem, hogy megtanítsunk beszélni. Hogy az érdeklődő kislány figyelmét minél jobban erősíteni tudjuk, logopédusok foglalkoznak vele, halló óvodába jár. Közben nevelem a fiamat, akit a férjem hozott a házasságba. Az óvó nénik sokat segítenek, az iskola kezdése így is komoly akadályokba ütközik az óvoda vezetője miatt. Pszichológus vizsgálja az iskolaérettségét, elmondja „Látom, hogy a gyerek és Ön között a lelki kapcsolat csodálatos, de soha nem fog megtanulni beszélni.” Aztán az egyik kollégám szól, van egy unokatestvére, aki siket és nagyothalló gyerekekkel foglalkozik, vigyem el hozzá a gyereket. A vizsgálat után kiderül, Annamária IQ szintje 120, a normál óvodásé 80, tehát iskolaérett. Ennek a kiváló szakembernek a segítségével, akit dr. Tóth Egon úrnak hívnak, kerültünk a Dr. Török Béla Általános Iskola, Óvoda és Diákotthonba, ahol nagyothalló gyerekek oktatásával foglalkoznak. Nagyon megviselt ez a döntés, de nem volt más megoldás el kellett fogadnom. Ez a kiváló ember látva a kétségbeesésemet, azt mondta „Asszonyom fogadja ezt el, meglátja hálás lesz nekem ezért.” Ez az iskola egy kis sziget, egy rózsakert volt az ilyen problémával küzdő gyermekek részére. A tanárok óriási szeretete, segítőkészsége csodát művel. Ez egy bentlakásos intézmény vidéki és budapesti gyerekek számára, de vannak bejárók is, mi is azok voltunk.

A beszédfejlődés óriási iramban indul, csak nézünk, alig hiszünk a fülünknek. A tanárok és a szülök, gyerekek között életre szóló barátságok köttetnek, ma is tartjuk a kapcsolatot. Sokat tanultam, olvastam, hogyan tudok a gyerekemnek segíteni, hogy érthetően megtanuljon beszélni, a jelelés tiltott. Amit nem tud elmondani, azt óriási gyorsasággal lerajzolja. Aztán áprilisban, 1982-ben jön egy borzasztó nap, autóbalesetet szenved az apa, aki 7 nap után meghal. Az imádott apa, férj nincs többé. Hárman maradtunk, közben óriási küzdelmet vívok a fiamért, mert a hirtelen anyai érzéseket tápláló édesanya megjelenik. Azt tudom, hogy a gyerekeket együtt kell tartanom, mert jó testvérek, egymást nem veszíthetik el. Végül ez sikerül. Az iskolában azt tanácsolják a tanárok, ne mondjam meg, hogy az apuka meghalt, mert a gyerek sokkot kaphat, elfogadom hát a döntést, bármilyen nehéz is. A tanévnek hamar vége lett, így a szünet elején elmentünk a temetőbe és ott végre elmondhattam az igazságot. Nem volt egyszerű, de az élet más lehetőséget nem hagyott …

A nyár hamar elszaladt, az iskola elkezdődött, magam számára kötelező tanítási módszert alkotok, ebből csak néhányat említek. Mindennap 5 mondatot elolvasni, 5 szót leírni, azt kijavítani, verset tanulni, sokat szemléltetni, mindent elmesélni, sok-sok új és hasznos dolgot kitalálni. Közben pályázatot írok a „Nem vagyok annyira más” felhívásra, amit megnyerek.

A villamoson az iskolába menet és jövet mindenki a hosszú copfos kislányon mosolyog, aki belebújik az újságba. Reggel Népszabadság, délután Esti Hírlap. A tanárok az órák előtt faggatják, „Na mit olvastál ma, mi újság a nagyvilágban?”. Aztán szinte az egész osztály végig bújja az újságot. Annamáriát minden érdekli, neki mindent tudnia kell, neki mindent el kell magyarázni. Az évek száguldanak, közben csatázom a kamasz fiammal, kisebb nagyobb sikerrel, bírni kell. Hatodik osztály elején a lányom elmondja, ő gimnáziumba akar menni. „” mondom, de közben nagyon félek mi lesz, a gyomrom egy görcs. Színjelesen fejezi be az általános iskolát, Török Béla emlékérmet kap, jutalomból 3 hetet Zakopane-ban tölt.

A gimnáziumban egy nagyothalló osztály indul csak Budapesten. Az általános iskolából nagyon sokan kerülnek ebbe az osztályba. Megküzd minden szülő a nehézségekkel, én is. Sokat vannak nálunk a gyerekek a tanévben, járok velük koncertekre, jókat szórakozunk, persze a lányom meg nyáron náluk nyaral vidéken. Megküzdünk a magyarral és a történelemmel, de a sikerek nem maradnak el. Testnevelés helyett az osztály fele pantomimet tanul Karsai Gizella művésznőtől, tudásuk révén beutazzák fél Európát. Óriási magabiztosságot kapnak. Aztán jön az újabb kérdés, hová tovább? Felvételi előkészítőre jár az ELTE-re. Az első alkalom után teljesen átszellemülve jön haza és következőt kérdezi: „Anya, te tudod, hogy az egyetemnek milyen csodálatos illata van?” „Nem tudom” mondom „én nem jártam egyetemre”. „Anya” vagy, ahogy ő mondja „Zsanya, én oda akarok járni.” Sikeresen, majdnem kitűnőre érettségizik. Az elnök azt mondja: „Kisasszony legyen nagyon büszke a tudására.” A gimnáziumi évek végére a lányom szinte "teljesen" megtanul érthetően, szabatosan beszélni, aki nem tudja, hogy hallókészüléket hord, az nem veszi észre, hogy hallásproblémával küzd.

Felveszik a Könnyűipari Műszaki Főiskolára kiemelkedő pontszámmal. Csak nézek, nem is akarom elhinni! Aztán első félévben egy elkezelt vakbélgyulladás miatt majdnem nagy baj lett, de sikerült ezt is átvészelni. Két tanár nem ad vizsgahalasztást,az egyik azt mondja nekem „Nem muszáj ide járni, ha akar jöjjön újra jövőre.” A kezem ökölbe szorul, hogy szó nélkül kibírjam. Tudom, hogy folytatni akarja! A kiesett időben virágkötészetet tanul, és újrakezdi szeptemberben. Sikeresen diplomázik, de nem tud elhelyezkedni textil üzemmérnökként a hallása miatt.

A Motivációs Alapítványról olvasok egy újságban, felkeressük őket. Bíztatnak, ilyen képesítéssel nagyon hamar elhelyezzük. Három nap múlva telefonhívást kapunk a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán operátort keresnek. Elmegy, de nehezen adja be a derekát, mert nagyon kevés a fizetés. Itt találkozik Dr. Kutor László úrral, aki az első felvételi beszélgetésen csodát ígér neki, továbbtanulást, újabb diploma megszerzését, mindenhez a segítséget, amit úriemberhez méltóan be is tart.

Elkezd dolgozni operátorként, majd Dr. Sima Dezső professzor úr mellé kerül, aki segíti és elismeri munkáját. Két év múlva kitűnő eredménnyel informatikus szakmérnöki diplomát szerez. Közben elvégzi a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán a jelnyelvi tolmácsképzést, jelnyelvi tolmács lesz. Ha az általános iskolában nem tiltom a jelnyelv tanulását, akkor most nem kellett volna keményen megküzdenie, hiszen ott játszva elsajátíthatta volna. Munkahelyén létrehozzák a hallássérültek (siket és nagyothalló) és látássérültek részére a számítástechnika oktatásra alkalmas labort. Lehetőséget kap, hogy jelnyelven siket és nagyothalló felnőtteket informatikára oktasson. Az első tanítási nap után a boldogságtól a föld felett 20 cm-rel járva jön haza. Sokan gratulálnak neki. Közben könyvet ír, „ECDL START hallássérültek részére” címmel, ebből tanít, tanítanak a régiókban. Sajnos a könyv kereskedelemi forgalomba nem került. A módszeréről forgat több televízió. Az első tanítványai vizsgája után meglepem, ott vagyok. Látom a tanítványai szemében a csillogást, a szeretetet, az elismerést, a hálát, hiszen kinyílt számukra a világ. Hiszen majd könnyebben tudnak munkát találni. Kívánom minden szülőnek, hogy ezt az érzést élje át egyszer gyermekének köszönhetően!

Aztán egy tanulmányúton eljut Amerikába, Rochester-be a siketek főiskolájára és láthatja az ott tanuló hallássérültek életét, a kimagasló módszereket (1. kép). Velük utazik dr. Tóth Egon úr is, aki erre az útra segítette a gyermekemet. A reptéren odamegyek és bemutatkozom, és megköszönöm neki újra a sok-sok évvel ezelőtti segítséget, hiszen egy életen át hálával tartozom neki.

Több előadást tart, sokfelé hívják, megnyert több TDK-t, közben a Magyar Tudományos Akadémián átveszi a Pro Scientia aranyérmet, amit kétévente 45 fiatal kutató kap meg, köztük ő is. (2. kép). Én a tudomány házának lépcsőjén meghitten ballagok, ő mosolyog. Aztán Példaképdíjas lesz (3. kép) és a „Nők a tudományért” film egyik szereplője. Kemény János díjat kap, kiemelkedő pedagógiai munkájáért (4. kép). Majd 2012-ben felvételizik az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Karának államilag finanszírozott mesterfokú képzésére, ahol az idén nyáron jelesre diplomázik.

1. kép: Rochester-i tanulmányút

 

2. kép: Pro Scientia Aranyérem átvétele Glatz Ferenc, MTA elnök úrtól

3. kép: Példakép díj átvétele Pannon GSM Példakép Alapítvány, Bereczky Lóránd kuratórium elnök úrtól

4. kép: Kemény János díj átvétele Péceli Gábor NJSZT elnök úrtól

 

 

 

Jelenleg is az Óbudai Egyetemen dolgozik mérnökként és közben tanít. Nagyon érdekli a sorstársai élete, segíteni szeretne nekik, erre tette fel az életét. Az út, amire 35 évvel ezelőtt rálépett, amikor a hallásprobléma kiderült, nem volt túl egyenes, inkább rögös és buktatókkal teli, de  köszönettel tartozik azoknak a tanároknak, tanítóknak, akik segítették, de azoknak is, akik komoly akadályokat gördítettek útjába. Ezek legyőzése erősítette és acélosította meg a jellemét, a hitét. Köszönet Dr. Kutor László egyetemi docens és Dr. Sima Dezső professzor uraknak és a többi kollégának akik „ezzel a pici” mássággal elfogadták és teljes értékű munkaerőnek tekintik.

A pályázat címére visszatérve egy magyarázattal tartozom Önöknek. Ötödik osztályos volt a lányom, amikor dolgozatot írtak magyar irodalom órán a cím: „Az én anyukám, apukám.” A magyartanárnő volt az osztályfőnök is. A dolgozatírást követő szülői értekezleten felolvasott név nélkül egy dolgozatot, „Az én anyukám mindig mosolyog.” Mi szülők döbbenten hallgatunk, szerettük volna tudni ki írta ezt. A tanárnő végül is megmondta, hogy az én kislányom írta. Pedig higgyék el az út nem volt mindig mosolygós, egyedül két gyerekkel. Egyébként a lányom ugyanúgy él, mint korabeli társai, ha kell háztartást vezet, főz, vasal, köt, színházba, kiállításokra jár, szórakozik. Remélem, hamarosan párra is talál és megleli a boldogságát. A doktori cím megszerzésén gondolkodik és egyszer biztosan Dr. Cserfalvi Annamáriaként fogja leírni a nevét. Tudom, hogy sikerülni fog neki!

Köszönettel tartozom a lányomnak, aki kezemet fogva jött velem az úton. Köszönöm, hogy elfogadta a magyarázatomat, amikor nagy kérdés volt, hogy ő miért hord hallókészüléket. „Neked a füled beteg, nekem a szemem azért hordok szemüveget.” Köszönöm a szeretetét, a gondoskodását, nagyon tisztelem őt azért, amit elért és hogy soha nem adja fel.

Egyik tanítványa az írta neki: „Köszönöm, hogy az órád hallgatója, részese lehettem.” (5. kép) Az én lányom életével és példamutatásával vívta, vívja ki tiszteletüket és szeretetünket, mert „Szeretet csodákra képes.”

 

5. kép: Tanítási pillanatok

Eredmények:

  • 1990 Török Béla emlékérem (kiemelkedő tanulmányi eredményért),
  • 1997 TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) különdíj,
  • 2000 TDK II. helyezés,
  • 2001 OTDK (Országos Tudományos Diákköri Konferencia) I. helyezés,
  • 2001 OTDK különdíj,
  • 2001 Pro Scientia Aranyérem (Fiatal kutatók díja),
  • 2005 Példakép díj,
  • 2005 Érted érem díj (Juszt László: TV ügyvédje),
  • 2011 Kemény János díj (Neumann János Számítógép-tudományi Társaság),
  • 2013 TDK III. helyezés.