Élet -Képes Példatár pályaművei 4

Az élet szép tenéked…
(magyarázzam) elmondom

Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni, küzdeni.

Szigetvári Jánosné Kurta Jolán

„Azokból a kövekből, melyeket utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”

Széchenyi István

BEVEZETÉS

Ahogy mondani szokták, a kenyerem javát megettem, 72 éves vagyok. Az eddig eltelt életemet igen tartalmasnak, érzelmileg sikeresnek mondhatom, mert a tragédiák és problémák ellenére igyekeztem azzá tenni.

Széchenyi Istvántól vett gondolattal mondhatom úgy is, hogy azokból a kövekből, amelyek az utamba kerültek igyekeztem lépcsőt építeni.

A két számomra legfontosabb lépcső, amelyet ápolni, erősíteni kell életünk folyamán, ez a család és az emberi kapcsolatok.

Rövid életrajzi bemutatkozás után az életfilozófiámat szeretném elmondani, amely segített a lépcsőépítésében, s talán ezzel másokban is gondolatokat ébresztek és segítek életük jobbá, szebbé tételében.

Gondolkodásom és tetteim alapja így fogalmazható meg:

Az embernek nem kell mindig jól járnia! Nem kell minden helyzetből nyertesen kikerülnie. Aki ezt a kényszert el tudja engedni, az belsőleg nagyon szabad lesz.

Az élet hosszú, bele kell, hogy férjenek vereségek, összeomlások, újrakezdések is. Ennek során új aspektusai nyílnak meg a dolgoknak, olyanok, amelyeket csak alulnézetből lehet látni.

Életem eddigi fonalának rövid bemutatása.

4 éves voltam, amikor meghalt az édesapám. 10 éves, amikor egy évig tartó ágyban fekvő betegség után édesanyám is meghalt, akit én gyerekként ápoltam, gondoztam.

A két bátyám ekkor már a felnőttkor küszöbén volt. Engem édesanyám gyermektelen húga és férje a nevem változtatása nélkül fogadott örökbe. Gyerekként az árvaság „kövét” nem éreztem, mert szeretetben neveltek fel, tanítattak és segítették az utamat. 19 évesen tanítónő lettem. 26 éves koromban férjhez mentem. Drága férjem emberként, férjként, apaként példaértékű volt.

Alapvetően gyermekszerető ember vagyok, ezért volt nagy csalódás, hogy 5 év alatt három áldott állapotom spontán vetéléssel végződött. Ez volt az első nagy kő, ami elém gördült. Úgy próbáltam feldolgozni, hogy nekem a Jóisten, a Sors pedagógusként azt rendelte, hogy mások gyermekét szeressem, nevelgessem, tanítsam. A pedagógus munkát nem munkaként, hanem napi örömként, hivatásként végeztem.

Életem első nagy ajándéka az volt, amikor 32 évesen megszületett egészségesen kisfiam, Jánoska. Olyan érzéssel toltam az utcán a babakocsit, mintha a világon csak nekem lenne gyerekem. A második nagy öröm az volt, amikor 38 évesen problémamentes áldott állapot végén Katus kislányom is megszületett. Az élet legeslegnagyobb ajándéka, ha gyermek születik. Sok szeretettel, derűvel, tartalmas családi programokkal neveltük fel gyermekeinket.

A tanítói diploma mellé elvégeztem az óvónőképzőt és 60 évesen a közoktatási szakértő képesítést adó főiskolát is.

Hivatásomban több volt a siker, mint a kő. Bár azt is megtapasztaltam, hogy aki nem a szürkének árnyalatában díszeleg, mindent megtesznek, hogy azzá váljék, de nem adtam fel!

A hétköznapok pedagógusa voltam. Örömöt és erőt adott, hogy lámpás lehetek, aki világít és utat mutat. Több országosan díjazott szakmai pályaművet írtam.

Pedagógusi munkásságomat városi és megyei szintű, valamint két állami kitüntetéssel ismerték el.

 

Tanítói évek kezdete: 1963-64-es tanév

21 évesen elsős osztályom létszáma 54 fő (7 gyermek hiányzik a képről)

Sokáig nem gördült elém nagy kő, csak kisebb-nagyobb kavicsok. 67 éves voltam, amikor a legnagyobb kő gördült elém. 3 év alatt drága férjem lassan szellemileg, lelkileg, fizikailag leépült. Olyan feladatok elé állított az élet férjem ápolásában, amit soha nem gondoltam volna magamról, hogy meg tudom oldani. Feladatvégzés közben Marcus Aurelius gondolatával találkoztam: „Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy, ami emberileg lehetséges, azt te is elérheted.”

Ezt igazolva láttam, mert miután az orvosok nagyon rövid időt jósoltak, egyévi otthoni ápolás fizikumát felerősítette, így részt tudott venni fiúnk esküvőjén, és megérte második kis unokánk megszületését. A 94 éves nevelőmamám is velünk lakott, aki drága férjem halála után 2 hónappal váratlanul örökre lehunyta a szemét.

A gyermekeim 50 km-re, másik városban élnek, így nagyon egyedül maradtam, de újra erőt kaptam ahhoz az életformához, hogyha egyedül is vagyok, építsem a lépcsőt, hogy ne legyek magányos, tovább ápoljam az emberi, baráti kapcsolataimat.

Az újabb kő, hogy lányom házassága 8 év után válságba került. A férje váratlanul úgy döntött, hogy mással folytatja az életét. A lányom anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe került, érzelmileg nehéz feldolgoznia a történteket. Van egy 6 éves kisfia, aki sok örömet szerez neki és nekem is.

Lányom hozzám hasonlóan lépcsővé igyekszik építeni a köveket. Normális kapcsolatot próbál tartani a volt férjével. Bízik benne és mindent meg is tesz azért, hogy különélés vagy válás ellenére se nőjön fel gyermekük édesapa nélkül. Zsomborka és édesapja között nagyon jó az érzelmi kapcsolat és pillanatnyilag ezt tartja a legfontosabbnak, hogy ez így is maradjon. Folyamatosan keres egy képzettségének megfelelőbb állást, és tudatosan erősíti, építi a barátnői kapcsolatait.

A továbbiakban arról szeretnék írni, hogy életünk tudatos irányítása kell ahhoz, hogy a „kövekből” lépcsőt építsünk. Minden jó – elégedettség, boldogság, öröm – bennünk van. Nekünk magunknak kell tenni érte, hogy a hétköznapokban mindez érvényesüljön.

Család

„Gyermekkorunk biztonsága viharos ifjúságunk hazaváró otthona felnőtt korunk legszebb közössége a CSALÁD. Egyszerre elengedő és megtartó szent kötelék, óvjuk és áldjuk, hogy éljen.”

(Simon A.)

A család, a gyermeknevelés számomra az első legfontosabb lépcső, melyet folyamatosan szilárdítani kell.

Sikeres hivatásom mellett a legfontosabb, a legértékesebb, a legtöbb örömet – időnként megoldandó problémát – a családom adta. „A jó házasság alapköve: Őszintén éreztesd a másikkal, hogy kettőtök közül Ő a fontosabb.” (Carnegie)

Ezt éreztetnem nem volt gond, mert férjem – mint férj, édesapa, munkatárs – született jó ember volt. Tisztelte és örült pedagógusi munkám sikereinek, amelyet bár nem volt pedagógus, sokat segített. Főiskolát végzett gyermekeink őszinte, becsületes, derűs emberek lettek.

A legszebb ajándék, amit gyermekeinknek adhatunk: a gyökerek és a szárnyak (Goethe). A gyökerek az otthoni példaadást és nevelést, a szárnyak a szabadságot jelentik, vagyis a szülői vágyakat, elképzeléseket nem erőszakolhatjuk rájuk.

A viharos felnőtté válásban azért szükséges volt kiírni a szobájukba néhány figyelmeztető gondolatot:

„A szerencse azokat találja meg, akik felkészülve várják” vagyis naponta készüljön az órákra.

„A felnőttkor ott kezdődik, amikor felhagysz azzal a hittel, hogy tudsz vízen járni és saját magad nekilátsz hidat építeni.” Legyen önbizalmad, de a realitás talaján!

 

Családom körében 1990. karácsonyán

Igyekeztünk úgy nevelni őket, hogy sok örömöt, vidámságot, becsületes, ismeretben gazdag életvitelt szívjanak magukba, amit felnőtt korukban hamuba sült pogácsaként hordjanak életük végéig tarisznyájukban. Ilyen maradandó élmények voltak a közös családi a hazai és európai utazások. Ahogy Szent Ágoston írja: „A világ egy könyv és, aki otthon marad, csak egy lapot olvas el belőle.”

Általában a szülőknek a gyermeknevelés folyamatában kevés az idejük, de én azt vallom, nem az időtartam, hanem az intenzitás a fontosabb. Vagyis minden napnak legyen olyan része, amikor csak rá figyelek, őszintén érdekel a mondanivalója, az élete, s ez rendszerint akkor legyen, amikor a gyermek igényli. Felnőtt, családos gyermekeimmel elsősorban az ő igényük szerint ma is ilyen a kapcsolatunk – amikor szükséges, meghallgatom őket, segítek, és együtt érző vagyok velük, de a döntés az övék. Jelképesen úgy mondhatom, amíg élek, bármi is történik velük a kezüket, mint szülő nem engedhetem el.

Hirtelen egyedül maradtam, ezért édesanyaként nehéz elfogadni, de messzemenőkig igaza van Kahlil Gibson prófétának:

„Gyermekeid nem a te gyermekeid. Ők az önmagára vágyakozó lét fiai és lányai. Bár veled vannak, mégsem birtoklod őket. Szereteted odaadhatod, de gondolataid soha: Nekik sajátjaik vannak. Ne kényszerítsd őket, hogy rád hasonlítsanak. Te vagy az íj, melyből gyermeked, mint eleven nyílvessző kipattan. Legyél a nyilas kezének öröme!”

Emberi kapcsolatok, barátság

A barátság olyan virág, amelyet nagy szeretettel ápolni kell!

Egyedül élek – időnként egyedül is érzem magam –, de nem vagyok magányos. Az évek múlásával kicsit bölcsebb lettem. Szeretem az embereket és mindenkit elfogadok olyannak, amilyen, hiszen minden emberben benne van a jóság is, csak észre kell venni, esetenként felszínre hozni, derűs, optimista szemlélettel.

Az emberi kapcsolatokat és a barátságot ápolni kell, ha mindkettőnek nyitva tartunk egy ajtót, a segítség fog belépni rajta. Számomra a legfőbb segítség a jó szó, a köszönöm, a mosoly, az együtt érző, őszinte beszélgetés.

Tizenöten lakunk a lépcsőházban. Évek óta karácsonykor mindenkihez bekopogok egy magam készítette üdvözlő kártyával és egy apró fenyőfadísszel. Nem jellemző a hasonló viszonzás, nem is azért csinálom. Az év folyamán bőven visszakapom barátságos szavakban, „rám figyelésben”, szükség esetén spontán apró segítségben.

De nem ezért teszem! Önmagamért szerzek örömet, mert jó érzés adni, ez teszi tartalmasabbá az életem. Úgy is mondhatnám, értelmét látom létezésemnek, amikor azt tapasztalom, hogy adhatok másoknak valami olyasmit, ami számukra fontos lehet, s ez öröm érzet.

2005-ben szerkesztettem egy néhány oldalas idézetek gyűjteményt, amelyet a következő ajánlással küldtem szét ismeretségi körömben, Márai Sándor után kicsit szabadon:

„A gyűjteményt azoknak készítettem, akik közel állnak hozzám, akiket szeretek. Nekem ezek a gondolatok segítettek az élet dolgai között eligazodni. Egyszerűen felelnek azokra a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, gondja, bánata van, vagy megerősítenek abban, hogy helyesen cselekszel, helyesen gondolkodsz az élet dolgairól. Nem eszméket, elvont gondolatokat tartalmaznak. Elemi ismereteket közvetítenek a hétköznapi ember számára az emberi élet alapigazságait illetően. Őszintén kívánom, hogy Neked is segítségedre legyenek!”

Mai napig kapok visszajelzéseket, hogy „gyakran van segítő használatban a füzet”.

Ha örökre eltávozik egy barát vagy ismerős – nagyon ritkán megyek temetésre – személyre szóló részvét lapot írok az elhunyt emberi értékeiről, vigasztaló szavakkal. Azt tapasztalom, hogy ez mindenkinek segít egy kicsit a gyász elviselésében.

Nálam még mindig „divat” a postai úton történő levelezés, üdvözlet. Bár használom a számítógépet, a mobiltelefont az e-maileknél, sms-nél úgy gondolom az előbbi sokkal közvetlenebb, szívhez szólóbb!

Létszámban sajnos fogyatkozó tanítóképzős osztálytársaimat 50 év után, évente meghívom az otthonomba a diákévek felidézésére. Nem azon bánkódunk, hogy elmúlt, hanem örülünk, hogy megtörtént a sok szép, derűs diák élmény.

10 év távlatából – aktív munkám befejezésétől – sem felejtem el, akik segítettek a sikeres pályámon. Az elismerések, kitüntetések mögött állt a családomon kívül egy csapat is. Ápolom a kapcsolatot a megyeszerte élő közoktatási szakértői, óvodavezetői kolléganőimmel. Évente meghívom őket egy jóízű beszélgetésre az eltelt évtizedek pedagógiai munkájáról és a jelenről. Egyikük mindig nagyon találóan megjegyzi „megint fényesítettük egymás lelkét”. Egyszerűbben fogalmazva feltöltődtünk, amely erőt ad a további életünkhöz.

Szent-Györgyi Alberttől vett gondolattal ahhoz kérek a Sorstól egészséget, erőt, hogy a „Teremtés rám eső zugát fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel tölthessem meg” a továbbiakban is.