Élet -Képes Példatár pályaművei 5

Dr. Bakkay Tiborné Bodor Éva                           

1914.aug.5 Torda -1988. dec. 20 Kecskemét          

    Dr, Bakkay Tiborné Bodor Éva édesapja, Bodor Ákos jogot végzett és Éva születésekor Aranyos Torda vármegye aljegyzőjeként dolgozott. Édesanyja, Vankay Ilona a kolozsvári Házsongárdi temető gondnokának (ma igazgatónak mondanánk) volt a lánya. Bodor Ákos népfelkelő főhadnagyként 1915. jan. 21-én hősi halált halt a Radnai havasokban, a Lajosfalva melletti ütközetben.

Az özvegyet, akit családja alig tudott támogatni (két bátyja szintén a háborúban volt, az egyik fogságba is esett) még további csapások érték. Margit lánya skarlát következtében kialakult szívelégtelenségben 1917-ben elhunyt. Évát pedig 5 évesen gennyes középfülgyulladással kezelték, meg kellett lékelni a koponyáját. Ez fájdalmas, veszélyes betegség volt, ami Éva egész életére kihatott. A szívét erősen legyengítette és eredője volt az élete során oly gyakran visszatérő mandulagyulladásoknak és a nagyon súlyos sokízületi- gyulladásoknak.

A trianoni békekötés után özvegy Bodor Ákosné kénytelen volt elkótyavetyélni házát, ingóságait és a két kislányával átköltözni Magyarországra. A megmaradt pénzből vett egy házat, nagy telekkel Rákosszentmihályon. Idősebbik leánya, Ilona a kereskedelmi középiskola után elvégezte Gödöllőn a baromfi-és a kisállattenyésztői tanfolyamokat és az özvegy ekkor naposcsibe keltetőt és baromfi telepet létesített a ház körüli telken, hogy abból megéljenek.

Éva 10 éves korától a budapesti Erzsébet Nőiskolába járt. Mint hadiárva ingyenes bennlakó volt, jó tanulóként gyakran kapott segélyeket és jutalmakat. 1933. június 3-án itt is érettségizett.

Ez után, mivel tanárai nagyon tehetségesnek mondták a rajz/festészet terén, Éva először Jaschik Álmos Mintarajz iskolájába járt, majd felvették a Képzőművészeti Főiskolára. A diploma megszerzése után középiskolai tanári oklevelet is szerzett 1940. jún. 22-én.

Közben édesanyja/nővére baromfitelepe az 1930-as évek válsága miatt csődbe ment, annyit lehetett megmenteni, amennyiből Pestszentlőrincen egy pici kétszobás házra futotta. Mielőtt felszámolták a rákosszentmihályi házat, Ilona több évi jegyesség után férjhez ment dr. Gesztelyi Nagy Endréhez.

Éva, aki mind a Jaschik féle iskolában, mind a Főiskolán sok barátot szerzett, egész életre szóló barátságokat kötött, színes, kedves, tehetséges ifjúságból álló társaságnak volt a tagja, nagyon sokat volt Ilinek becézett Ilonáéknál.

Ili és Éva híresen szépek voltak. Ilona barna bőrű, barna hajú és szemű, Éva fehér bőrű, barna hajú, hatalmas zöld szemekkel. Okosak, műveltek és nagyon jó testvérek voltak. Hihetetlenül szoros és önzetlen kapcsolat volt köztük. Ilona lányának, Kisévának pedig, akinek nem volt testvére, Éva jelentette a szeretett nagy nővért. Hihetetlen tehetsége volt a gyermeki lélekhez, vidám, ragyogó lénye, közvetlensége, Kiséva iránt érzett mélységes, önzetlen szeretete tette lehetővé, hogy unokahúga életének meghatározó személyisége legyen.

A Főiskolán, ahol Szőnyi tanítvány volt, Éva belépett a SZEFE (Székely Egyetemi és Főiskolai Egyesület) tagjai sorába. Ez együtt járt a közös kirándulásokon és táncos összejöveteleken kívül – ahol eredeti erdélyi öltözékben jelentek meg a tagok- előadásokon való részvételekkel és nyáron hátizsákos túrázásokkal, sokszor Erdélyben. Mivel Éva néprajzos szeretett volna lenni, a nyarakat ilyen irányú gyűjtéssel és rajzolással töltötte az ország különböző falvaiban, Erdélyben és a Felvidéken is. Önkéntesként is dolgozott pl. 1938 nyarán kisegítőként Guta községben. Ili sokat segítette őt, ahogy tudta, pénzzel, csomagokkal.

Alig telt el nap azokban az években, hogy Éva ne lett volna a nővérééknél egyedül, vagy néhány vidám, bohém fiú/lány társaságában. Ezek közül, kiegészülve más értelmiségi fiatalokkal, került ki Éva nagyszámú udvarlója is. Éva minden Karácsonyt, Húsvétot és a szünetek egy részét is Iliéknél töltötte férjhezmeneteléig.

A Főiskola befejezése és a rajztanári oklevél megszerzése után Évának az anyagi lehetőségek szűkössége miatt nem volt lehetősége arra, hogy festőként, néprajzosként meg tudjon élni. 1940-ben Kecskeméten a Református (Leány) Gimnáziumban sikerült elhelyezkednie ábrázoló geometria- művészettörténet-és rajztanárként.

Nagyszerű, áldozatos édesanyja – mit is jelentett azok között az anyagi nehézségek között két leányt ilyen színvonalon iskoláztatni- ekkor eladta a kis házát. Beköltözött egy, az I. Világháborúban elesett honvédtisztek özvegyei részére létesített, akkor épített nagyon színvonalas, Magdolna otthon nevű – ma így mondanánk – apartman házba Budán. Ahonnan aztán 1949-ben kitelepítették, kis otthonát elvették, később sem kárpótolták semmivel.

Évának Kecskeméten sikerült egy 3 szoba összkomfortos lakást kialakítania, amelynek a berendezéséhez még édesanyja hozzásegítette. Az egyik szobát régi erdélyi ebédlővel, a másikat Szentgyörgyi Kornél (későbbi Kossuth díjas) által tervezett magyaros bútorokkal rendezett be. Itt elhelyezhette szép erdélyi cserepeit, szőtteseit, kézimunkáit. Egyik szobáját kiadta albérletbe egy tanártársnőjének és munkája mellett magántanítványokat és kisebb grafikai munkákat is vállalt.

Amikor a szovjet csapatok megközelítették Kecskemétet és a város kiürítését elrendelték, Éva egy szál bőrönddel feljött Iliékhez Budapestre. Sógora katona (tartalékos tiszt) volt, abba a szerencsétlen korosztályba tartozott, amelyet mind a két háborúba behívtak. Iliék lakását bombatámadás érte és Ili, Éva és Kiséva leköltöztek Pápára, ahol lakhattak a Hungária Rt. –Ili férjének munkahelye – pápai tisztviselőtelepén. Innen menekültek el Csehszlovákiába marhavagonban, csikorgó hidegben 1944 karácsonyán.

Amikor a front már közeledett Prágához, egy másokkal közösen bérelt teherautón 1945. április végén jutottak el a Hungária Rt. Ebenseeben (Ausztria) levő egyik leányvállalatához. Itt nagy nehézségekkel küzdve hányódtak egyik lakásnak nem nevezhető lakhelytől a másikig. Lényegében minden hivatalos ügyet Éva intézett a tartózkodási engedélyektől az élelmiszerjegyekig. Ili, aki szívbeteg volt, 1945 augusztusában olyan súlyos állapotba került, hogy 1946 szeptemberéig kórházban ápolták Bad Ischlben.

Lassan el kellett adogatni azt a kevés értéket, amijük volt. Aztán Éva csak, mint mosogató tudott elhelyezkedni az Ebensee-i fűrésztelepen napi 10 órás munkára. Így tartotta el Ilit a kórházban és Kisévát, aki vele lakott egy pici szobában és iskolába járt. Olyan nehéznek tűnik ez az élet, hiszen semmit nem tudtak szeretteikről és mai szemmel nézve hihetetlen körülmények között éltek. De Éva napsugaras lénye, kedves, finom természete a kislány Éva számára – bármily különösnek tűnik – gyermekkorának nagyon szép idejévé tette ezt az időszakot. Esténként segítséget kapott az iskolai feladatokban, hiszen nem volt könnyű a csekély német tudásával beilleszkedni és teljesíteni az osztrák iskolában. Vasárnaponként vagy Ilihez mentek, vagy kirándultak. Tanította Kisévát varrni, főzni. Sokat nevettek, mert Éva annyi mindent tudott humorossá tenni, ami inkább sírnivaló nehézség volt. soha nem panaszkodott, és soha nem éreztette húgával, hogy terhére lenne. Hogy milyen volt az a nehéz munka, amit ott végzett? Embert próbáló. Mosogatni azok között a körülmények között egy kezdetleges üzemi konyhán napi 10 órában. A keze berepedezett, sokszor véresre, majdnem a csontig. Esténként, vasárnap alig győzte az akkor kapható kenőcsökkel kezelni.

Évát feleségül kérték már előzőleg többen is. Ausztriában pedig további két magyar és egy osztrák úr, sőt egy amerikai százados is. A magyarok közül az, akinek az érzelmeit viszonozta is, Dél-Amerikába emigrált és mindenképpen magával óhajtotta vinni feleségként. Nem ment vele, mert akkor mi lett volna Ilivel és a kislánnyal? Óriási áldozatot hozott értük. De ő erre soha, még csak nem is utalt.

Ili úgy-ahogy meggyógyult és 1946 őszén hazajöttek. Iliék lakását a bombatámadás után még ki is fosztották és elfoglalták. Éva lakásának berendezése nagy részben szintén megsemmisült, lakásában mások laktak. Éva pedig csak nagy nehézségek után tudott vissza kerülni előző állásába Kecskemétre, ahol albérletben lakott. (Azok az albérletek egy szobát jelentettek valakinek a lakásában.) Kitelepített édesanyjuk nyugdíját Éva pótolta ki havonkénti küldeményekkel, mivel Iliék nagyon nehéz körülmények közé kerültek.

Éva1949 szeptember 6-án ment férjhez Bakkay Tiborhoz, aki akkor törvényszéki bíróként dolgozott. Tibor addig édesanyjával élt közös háztartásban. A házasságkötés után sikerült egy szép, elegáns lakást szerezniük. Ez volt Éva második önálló lakása. Ebben a nagyon szép, nagy lakásban kényelmesen elfért a házaspár, Tibor nagyon finom, kedves, idős édesanyja és oda tudták venni Kisévát is, aki akkor Kecskeméten járt gimnáziumba. Azonban Éva nagyon beteg lett már az év telén, felkerült Budapestre kórházba, ahol Ili gondját tudta viselni.

Közben 1950 tavaszán a szovjet városparancsnokság kiigényelte Éváék lakását, ill. az egész bérházat. Napok alatt kellett kiköltözni minden holmival. Egy nagyon szerény egyszobányi, minden mellékhelyiség nélküli lakhatási lehetőséget kaptak ismerősöknél. Éva csak néhány hónap kórház után nyáron tudott ide visszajönni.

Dr. Bakkay Tibort, ezt a szerény, gyengéd, művelt, finom és kedves embert, nagy tudású jogászt társaival együtt, 1950 november20-án bírói tanácsuknak egy, a hatalomnak nem tetsző ítélete miatt letartóztatták, koncepciós perben elítélték és bebörtönözték. Az ítélet 1951. július 14-én 6 év börtönről, egynegyed vagyonelkobzásról és a közügyektől 10 évre eltiltásról szólt.

A kétségbeesett igyekezet, amivel a család segítséget próbált szerezni (ügyvédi stb. költségek) és a beszélőkre való utazások minden, még meglévő anyagi forrásukat felemésztette. Aki ilyen helyzetet nem élt meg, el sem tudja azt képzelni, hiszen a legrosszabb ítéletre lehetett számítani, enyhítéséért az utolsó fillérüket is feláldozták.      

Éva később egy, az eddiginél kicsit jobb albérletet szerzett. Tibor 1955. április 30-án egyéni kegyelemmel szabadult, és ekkor ide jöhetett haza. Ez után sikerült egy leválasztott lakásocskát kialakítaniuk, ami akkor állami tulajdonban volt. Aztán később a házat a tulajdonos visszakapta és így az a lakás elcserélhetetlenné, eladhatatlanná vált, értékét ilyen módon elvesztette. Ez lényegében Tibor halála (1986 december)után lett nagyon fájdalmas, mert Éva az emeletjárást alig bírta, ezt a lakást pedig nem lehetett egy kényelmesebbre, netán nyugdíjas otthonira átváltani.

Tibort csak már mindkettejük halála és a rendszerváltás után jogász barátja, ill. barátai közbenjárására rehabilitálták társaival együtt teljes mértékben 1990. október 29-én. Ezt azonban már sem Éva, sem Tibor nem érte meg. Így Tibor kiszabadulása után kezdetben csak egyszerűbb adminisztratív beosztásokban, majd jogtanácsosként dolgozhatott.

Dr. Bakkay Tiborra és a vele együtt elítéltekre emlékezik Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei bíróság (Rákóczi út) épületének I. emeletén 2006. október 18-án elhelyezett emléktábla. Megérdemlik. De ki emlékezik meg az asszonyokról, családokról, akik, amelyek tartották a lelket ezekben a férfiakban, hűségesen és semmi áldozatról nem riadva vissza?

Ili 1957 elején kiment Ausztriába, Salzburgban lakott és 1963-tól már lehetett látogatni. Éva és Tibor több nyarat töltött nála és más nyugati útra is sikerült eljutniuk. Így Tibor szeretett Angliájába, Olasz-és Spanyolországba. Az 1970-es évek elején sikerült egy kis nyaralót építeniük Tősfürdőn, ahol a nyarak egy részét töltötték, különösen nyugdíjazásuk után. Nagyon szép kis ház volt és gyönyörű kertet varázsoltak köré nagyon sok munkával.

Évát, amikor a gimnáziumokban megszűnt a művészettörténet/rajz oktatása, 1948-ban áthelyezték egy évre a Szabadság téri általános iskolába, majd 1948.1958 között a Tanító-és Óvónőképző Intézetben tanított. Ezt az intézményt 1959-ben átszervezték felsőfokú óvónőképzővé és Éva ettől kezdve itt tanított. Innen vonult nyugdíjba 1976-ban, mint a kecskeméti Felsőfokú Óvónőképző Intézet vezető tanára, ill. tanszékvezetője.

Már az ötvenes évek elejétől kezdett bábjátékokkal foglalkozni, ezen a területen nagyszerű eredményeket ért el. Sikerült az Állami Bábszínházban kéthónapos továbbképzésen e témában részletes ismeretekre szert tennie, és ezeket az ismereteket tanítványai oktatásában nagyon sikeresen kamatoztatnia. Néhány szakmai külföldi út is kijutott neki az akkori KGST országokba, számos értekezleten, rendezvényen vehetett részt, sok esetben, mint előadó.

Esztétikai nevelés az óvodában című, társszerzőkkel írt könyve mellett tárgyában tankönyveket is írt és számos tanulmánya, cikke jelent meg különböző kiadványokban. az esztétikai nevelés és a művészettörténet terén  gyakran adott elő különböző tanfolyamokon. Tagja volt az UNIMA-nak (Nemzetközi Bábművészeti Szövetség) Több kisebb kitüntetés után megkapta a Munka Érdemrend Ezüst fokozatát nyugdíjba vonulása alkalmából.

Sajnos gyermekük nem született, így lényegében Kiséva és annak családja, a férje és két lánya voltak azok, akik mindazt a szeretetet, törődést megkapták tőlük, amit csak adhattak. Mindkét lányuknak ők voltak a keresztszülei.

Éva 1980 őszén nagyon súlyos infarktust kapott. Egyre rosszabb lett az állapota, néhány év után már alig tudott egy-két órát ágyon kívül tölteni. Ő, aki olyan életteli, olyan vidám, olyan tevékeny volt, egyre jobban apatikussá vált a betegség következtében. Tibor önfeláldozóan volt mellette. intézte, szervezte a háztartás ügyeit.

1981 szeptemberében elhunyt Ili. Ez Évát hihetetlenül megviselte. Aztán 1986 decemberében sikerült beutalót szerezniük a soproni szanatóriumba. Tibor ott halt meg egy pillanat alatt 1986. december 27-én. Évát mentők vitték vissza egyenesen a kecskeméti kórházba, ahol addig is kezelték. Ettől kezdve z élete kórházból ki, kórházba be időszakokkal telt. Sikerült mellé egy gondozónőt szerezni, aki vele is lakott. Kiséváék gyakran látogatták, telefonon tartották a kapcsolatot vele és az orvosaival, intézték az ügyeit. De a család minden tagja teljes munkaidőben dolgozott, Éva pedig nem akart kiszakadni a környezetéből.

Éva 1988 december 20-án hunyt el. Kívánságára férje is, ő is a budapesti farkasréti temetőben ( 9 parcella, 3.sor, 8. sírhely) nyugszik. Éva édesanyja mellett.

Nagyon szép házasság volt az övék. Két nagyszerű, művelt, jó ember szoros kapcsolata, akik minden helyzetben kitartottak egymás mellett. Nem lehet meghatottság nélkül olvasni a „börtönleveleket”, amelyek nem a nyomorúságról, nem a nehézségekről, hanem a szerelemről (hiszen akkor még alig két éves házasok voltak) a szeretetről, a reményről szólnak, és bármily különösen hangzik, esetenként humorral átszőttek. Különösen megható Tibor egyik mondata Évához írt levelében: „Jobb állva meghalni, mint térde állva élni.”

Dr. Bakkay Tiborné Bodor Éva kiváló ember, igazi pedagógus, szerető rokon, csodálatos feleség és nem utolsó sorban végtelenül önzetlen személyiség volt. A sok csapás, betegség, politikai nyomás nem törte meg. Soha nem kesergett, nem szidta a nehéz életet, nem panaszkodott, nem merengett a múlton. Nem emlegette félárvaságát, otthonának, javainak sokszoros elvesztését, a férj börtönévei és a két háború alatti nehézségeket, a sok betegséget, a hihetetlen anyagi gondokat. Nem kapott sokkot, nem lett depressziós, tette, amit kell. Napsugaras, optimista lénye, kedvessége, segítőkészsége sok barátot szerzett neki, hihetetlenül széleskörű baráti és szakmai levelezést folytatott. vendégszerető volt, otthonukban szívesen látták barátaikat, ismerőseiket. nyitott, barátságos, megjelenésében ápolt, jól öltözött, még a legnehezebb időkben is, stílusos ember. Hogyan beszélhet valaki az esztétikáról, ha e téren – a lehetőségekhez képest – nem példamutató?

Hitt a pedagógiában, és abban, hogy az esztétikai nevelés a fiatalság életében döntő fontosságú és azt már az óvodában el kell kezdeni, folytatva a tanulmányok befejezéséig. Elhivatott, szenvedélyes oktató, nagyszerű, magával ragadó előadó, karizmatikus tanár volt, aki folyamatosan tovább képezte magát. Tanítványai szigorúsága ellenére (vagy azért is?) rajongtak érte. Szerette a munkáját, örömét lelte benne, élete minden nehézsége ellenére nem vesztette el a jobbításba és a nevelés fontosságába vetett hitét.

Nagyon szerette a fiatalságot, tanítványait és azok is őt. Élete, munkássága megérdemli, hogy sem ő, se tevékenysége ne menjen feledésbe. Sokaknak szolgálhat példaként szakmai hozzáértésből, helytállásból, hitből, lelkesedésből, önzetlenségből.

Lejegyezte unokahúga Dr. Herpay Balázsné dr. Gesztelyi Nagy Éva