Élet-Képes PéldatárII. Ékes Ilona

 

Közösségalkotás

Országgyűlési képviselő, ötgyermekes családanya. Hivatalos életrajza keveset árul el róla. Tevékenységéről, alkotó munkájáról konferenciák beszámolóiban, rendezvények tudósításaiban olvashatjuk, hogy mind a két keze tele van munkával. Felmerül a kérdés, milyen indíttatásból segíti létrehozni az országos, országot átívelő nagy közösségeket, honnan van erő, melyek azok a képességek, amelyek az alkotó munkához szükségesek. Ezeket a kérdéseket tettük fel

Ékes Ilonának         

Egy mondatban megválaszolva, hogy honnan van erő és indíttatás: Isten és emberszeretetem. Ebben valóban minden benne van. Én egy vallásos családban születtem. Szüleim a nehéz időkben is beírattak hittanra, aztán viseltük a következményeket. Mint mindenkinek nekem is felnőtt koromban újra meg kellett térnem, és ha valaki dolgozik a hitéért, újra elnyeri.

Már négy gyerekes család voltunk, amikor Káposztásmegyerre kerültünk lakni. Ott egy induló lakótelepnek és egyházközségnek is tagjai lettünk. Olyan papokat kaptunk, akik ráébresztettek hitünk erejére, fontosságára. Amikor az ember így felnőttkorában másodszor hívő lesz, akkor jön rá, hogy milyen kincseket kapott. Házasságunkban is, a gyerekeinkben is ezt a kegyelmet éltük meg. Nagyon jó volt és azt szerettük volna, hogy másoknak is adhassunk belőle. Azt kívántuk, hogy másokra is sugározzék hitünk szépsége, ne a siránkozás, ne a negatívumok uralkodjanak az emberek életében.

Mivel én a gyermekekkel otthon voltam, hivatásom is gyermeknevelés, a Kecskeméti Óvónőképző Főiskolát végeztem, önként adódott, hogy a kismamákkal kapcsolatot alakítsak ki. Megszerveztük a kis családi óvodákat. Segítettük egymást, így lehetőség nyílt tanulásra, otthoni feladatok elvégzésére, önkéntes munkák végzésére, stb. Nagyon sikeres volt.  Ezzel már elkezdődött egy kisközösség építése. Ez lelkesítő volt.  A kis lakóhelyi közösség formálódása vezetett az egyre nagyobb közösség építésének gondolata felé.

 Amikor a legkisebb gyerekünk, az ötödik, aki már Káposztásmegyeren született iskolás lett, én elkezdtem a Katolikus Társadalomtudományi Főiskolán a szociális munkásképzőt, ami megint új dimenziókat nyitott meg az életemben. Nagyon sok érdekes dolgot tanultam, számtalan kapcsolatot alakítottam ki. Ez már a rendszerváltozás utáni újfajta élet következménye is volt, már lehetett civil szervezeteket létrehozni. Összejöhetett az Egyházmegyei Zsinat.

 Az esztergomi Egyházmegyei Zsinatra meghívást kaptam, ahol személyesen megismerkedtem Bíró püspök atyával. Ő alakította meg a Magyar Katolikus Családegyesületet, amelynek én is alapító tagja és öt évig elnökhelyettese voltam. Ennek a tisztségnek a révén vettem részt a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban folyó munkákban, megismerkedtem a többi civil szervezettel, kapcsolatok alakultak.

A nőket érintő témák mindig összefüggésben voltak a családüggyel, adódott a gondolat nőszervezet megalakítására. 2000-ben megalakult a Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége- a névválasztás az ezeréves évforduló miatt. Ezt a nevet azonban célszerűbb volt egy általánosabban elfogadhatóvá változtatni, így lett a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége.

A civil szervezetek sokféle értéket hordoztak, sokféle érdeket jelenítettek meg. Képviselőként azt tapasztaltam, hogy a Parlamentben a szocialista és liberális képviselőnők olyan erőteljes hatást érnek el nézeteik elfogadatására hogy teljesen kisajátítják a nőügyet. Szép anyagi eszközöket is megszerezve a nézetek terjesztésére is. Ez is ösztönzőleg hatott abban a munkában, hogy az általam helyesnek és fontosnak tartott értékrend is kapjon teret és fórumot. És ehhez közösségek, sok támogató, jó programok kellenek. Fontosnak tartottam, hogy merjünk gondolkodni és merjünk kiállni azokért az értékekért, amelyek társadalmunk előbbre vitelében, az emberek viszonyában nélkülözhetetlenek.

Közösségek – ha úgy tetszik civil szervezetek - létrehozása és működése a család után a társadalom legfontosabb építő kövei. Ahhoz, hogy az egyének merjenek gondolkodni, merjék kinyilvánítani véleményüket, akaratukat kell a közösségi támasz. Nagyon sok nőben nincs elég önbizalom ehhez. A társadalomban a nők még mindig hátrább vannak sorolva, nemcsak a személyi szám kezdődik kettővel. Ennek vannak negatív következményei a férfiakra nézve is. A nőknek nem harcolni kell a férfiakkal, nem alá/fölérendeltségi viszonyba kerülni, hanem egymást kiegészítve tevékenykedni, előre haladni, élni.

Egymás mellé lettünk teremtve. Jelenleg úgy látszik, hogy a nők be vannak szorulva. Nem hallatszik meg a hangunk, nem kellő módon veszünk részt a döntésekben.

Lehet, hogy ilyen módon az irányítás egyszerűbb, de biztos, hogy nem jobb.

Hogy mivel növelhető a nők nagyobb társadalmi részvétele, hogyan erősíthető az önbizalom? Sokat gondolkodtam ezen. Úgy tűnik, korunk betegsége, hogy az emberek nincsenek eléggé tudatában értékeiknek, egyéniségüknek, egyedi mivoltuknak. A férfiak e társadalmi helyzetüknél fogva könnyebben felemelkednek, a nők kevésbé tudják ezt megtenni.

A nőknek nagyon fontos lenne a támogatás. Nem kvóta, mert az félrevezető, hanem a döntéshozóknak kell a jó képességet meglátni és támogatni. Ezt természetesen csak abban az esetben lehet észlelni, ha kapcsolatban vannak egymással. Ha együtt tevékenykedve ismerik meg a munkatársnő gondolkodását, tehetségét, rátermettségét, teljesítési lehetőségeit. Így lehet aztán megbízatásokat adni és jó eredményre jutni. Nem a felületes, külső megítélésre hagyatkozni.

Országos, nagy szervezet létrehozása természetesen nem egyszerű feladat. Szerteágazó tervezés, a munka az apró részletektől az átfogó irányításig terjed és természetesen vannak buktatók is. Ezeken úgy sikerült átjutni, hogy mindig volt egy szűkebb csapat, akikkel állandó szoros kapcsolatban lehettem, fáradhatatlanul tudtak dolgozni. Többször előfordult, amikor feltornyosultak a nehézségek, hogy együtt imádkoztunk. „Kiimádkoztuk” a segítséget, a megoldás kirajzolódott előttünk. Sok erőt tudtunk így meríteni.

A közösségépítéshez való vonzódásom meghatározó eleme mindenképpen a vallásos életemből ered. Ugyancsak erős hatással van rám a családok, a nők életével kapcsolatos problémák megismerése, elemzése, amelyek megoldásához vezető utat az összefogásban látom.

 

Az országhatárokon túlterjedő szervezésekhez, irányításukhoz, gondolok például a Magyar Nők a Nagyvilágban konferenciára természetesen hozzájárult közéleti, politikai tevékenységem során szerzett gyakorlatom, tapasztalatom is. A képviselői munka során több bizottság, döntési testület munkájában vettem részt, ezek mind erősítettek, növelték a tudásomat, kapcsolatrendszeremet.

Nyilvánvaló, hogy azoknak a nőknek, akik a család, gyermeknevelés feladatait el kell látniuk, a szervezetépítés korlátait is tapasztalniuk kell. Én akkor léptem ki a családi otthonból, amikor a legkisebb gyermekem is iskolába került. Mire parlamenti képviselő lettem, a gyermekeim már felnőttek lettek. Most, hogy már nem vagyok képviselő, viszont vannak már unokák. Ezt azért hangsúlyozom, mert az embernek mindig rangsorolni kell, mit, milyen feladatokat helyez előtérbe.

Az az idő múlásával előnyökre is szert teszünk, nemcsak tapasztalatokat szerzünk, hanem kevesebb alvásra van szükségünk, több idő jut gondolkodásra, tevékenységre.

Természetesen tapasztalatokat csak úgy lehet szerezni, hogy az ember már fiatal korában is foglalkozik közösségi ügyekkel. Említettem, hogy én hogyan kezdtem a közösségi munkát, kis körökben, lakóhelyi közösségben. Nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, vagy nem mindenki vonzódik ilyen feladatokhoz. A fiatal nőknek azt ajánlanám, hogy legyenek arra figyelemmel, hogy hol van szükség segítségre. Azt vettem észre, hogyha az ember nehéz helyzetben van, sokszor segítség, ha kilép saját problémáinak a nyomásából és próbál a másiknak segíteni, ezzel saját magának is segít. Ez visszahat rá, erőt kölcsönöz.

 A háztartás gépesítésével, informatikai fejlesztések nyomán azt gondolnánk, hogy több szabadidővel rendelkezhetünk, de nem így van. Nagyon felgyorsult az élet, az egymással való törődésre, személyes  kapcsolatokra nincs, vagy nem elég az idő.

A fogyasztói társadalom erősödésével, a reklámok hatására sokan azt gondolják, hogy ez,vagy az jár nekik, joguk van hozzá, mert megérdemlik. Sajnos így van a gyermekvállalással is. A szülőnek joga van a gyerekhez, akkor, amikor nekik a legkényelmesebb, de akkor azonnal. Rendel, mint egy árúcikket, ha hibás, akkor selejtezi? Ez rettenetes!     

És a gyereknek van joga az élethez, a szülőkhöz, apához, anyához, családhoz, gyermekkorhoz?

Manapság eltűnni látszik az ember, mint személyi érték, ami pedig egyedi, egyszeri és megismételhetetlen.

Közösségek létrehozását, működtetését és fenntartását segíti és segíti elő, ha az ember mélyebben is megismerkedik a példamutató elődökkel, eredményesen tevékenykedő nőkkel. Én is folytattam kutató munkát a korábbi nőszervezetekkel kapcsolatban. Így foglalkoztam behatóan a Tormay Cecil alapította Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségével. Az Országos Széchényi Könyvtárban kaptam ehhez a munkához segítséget. Nagyon érdekelt, hogy MANSZ alapítása időszakában milyen lehetőségek voltak a nőknek a civil egyesület működtetésére. Virágzó életet tapasztalhatunk a leírásokból. Sajnos ezekről a kilencvenes évek előtt nem igen szerezhettünk tudomást, ez is a tiltott témák közé tartozott.

Ugyancsak érdemes lenne többet feltárni az előttünk tevékenykedő sikeres nők életútját és közzé tenni. Lehet tanulni tőlük. Közéleti munkát is, saját kutatásaimból Schlachta Margitot, az első képviselőnőt, értékes munkásságát emelem ki. Ő volt az, aki nőként megküzdött a nők választó jogáért, a sok hátránnyal együtt, és elsőként bekerült a magyar parlamentbe. Kampányát nem ajándékosztással, hanem a tanítással, írni-olvasni tanította a cselédlányokat szervezte sikeressé. Megtanította gondolkodni őket, egy magasabb szintre emelte őket.

Komoly közösséget megszervezni, megtartani, tartalommal megtölteni, irányítani sokrétű tudást igényel. Meg kell ismerni a mások által már korábban összegyűlt tapasztalatokat, felhasználni és természetesen tovább is adni. Az alkotás egyik fontos összetevője az együttgondolkodás, az egymással való találkozás, egymás erősítése. 

 A nevelésnek nagy szerepe van a közösségek formálásában is. Emlékezzünk a régi nőnevelő iskolákra, pl. Ranolder püspök alapította iskolából milyen nagyszerű nők kerültek ki.

Akkor, amikor elindult a civil szervezetek újra szerveződése kevés volt az információ, nehezen lehetett hozzájutni, nem úgy, mint azokban az országokban, ahol nem volt betiltva a civil szervezetek működése, nem volt törés a társadalmi fejlődésben.

A civil szervezetek létrehozásához az anyagi források sem könnyen szerezhetőek meg, vagy nincsenek is. Ezért büszke vagyok arra, hogy az Asszonyszövetséget nemcsak megalakítani, hanem megtartani, eszközeit gyarapítani tudtuk, tudjuk mind a mai napig. Székházzal rendelkezünk, rendezvényeink vannak, kárpát-medencei konferenciát szerveztünk, hogy a hálózatot bővítsük. Mindez nagy érték. Jó lenne, ha mások is így gondolnák, és akik tudják, segítsék ezt a tevékenységet. Nagy szükség van az önkéntes segítőkre. Vannak olyan projektek, amelyekre szívesen és gyorsan összejön a csapat, de érzékelem azt is, hogy a fiatalokat nehéz megmozgatni, bevonni a közösségi munkába. A nevelés terén is látok hibákat. Az az uralkodó vélekedés, hogy akkor szeretjük jól a gyermeket, ha mindent megadunk neki, megkíméljük a nehézségektől. Még attól is, hogy alkalmassá tegyük az életben lévő akadályok leküzdésére. A szülők védeni akarják mindentől, attól is, amitől nem kellene. Néha pedig attól sem óvják, amitől kellene. Így sok a fiatal, aki nem érzi, hogy neki kell megbirkóznia a nehézségekkel, nem találják a helyüket. Nem tudatosul bennük, hogy sok mindent kapnak és ezt másoknak is át kellene adniuk. Ismeretes más országokból az a gyakorlat, hogy a tanult emberek önkéntes munkát vállalva visszaadnak a társadalomnak abból, amit kaptak. Valamit elrontottunk, a csak jogaim vannak, kötelezettségeim nincsenek, ez az uralkodó nézet. A más emberre való odafigyelés háttérbe szorul.

A nőkben jó képességek vannak a közösségek összegyűjtésére, lásd a nemzetközi összefogást, mint ahogyan a családot is az anyák fogják össze. Örülünk, ha a család összejön, öröm és fontos, ha a nemzet is összegyűlik egy-egy téma köré. Ezért nagyon jónak tartom, a kormány, a miniszterelnök törekvését a közösségek erősítésére. Gondolok itt például arra a kezdeményezésre, ami 2000 –ben valósult meg. Minden falu, város zászlót kapott, hogy helyben is ünnepeljék a Milleneum évfordulóját. Alkalom arra, hogy büszkék legyünk, hogy magyarok vagyunk és nemcsak a határainkon belül. „A Határtalanul„ programot is említem, amelynek keretében minden fiatal szervezetten eljut a határainkon túl élő magyar közösségekhez. Itt a Kárpát-medence szakrális vidékén tudatosulhat bennünk, hogy küldetésünk van, hivatásunk van. Nem véletlenül születtünk, értékesek, egyediek vagyunk, és ennek tudatában kell élnünk. Jó lenne, ha magyarokról nem az lenne a vélekedés, hogy pesszimisták, búval béleltek, múltba nézők. Persze a múltat ismerni kell, erőt kell belőle gyűjteni, a jövőt építeni.

 

 

A civil szervezetek is természetesen csak akkor működnek jól, ha jó vezetők irányítanak. Vezetőnek lenni azonban áldozatvállalás is, különösen az önkéntes munkában. Ezt vállalni, felelősséget vállalni nehéz és nem sokan sorakoznak ezért. Azzal is számolni kell a vezetőnek, hogy mivel kiemelkedik a közösségből állandó kritika, amely néha rosszindulatú, kíséri a munkáját. Érthető, hogy ilyen helyzetben nem szívesen vállalkoznak a vezető szerepre. Ezért fontos, hogy a közösség tagjai érezzék a vezető áldozatvállalását segítsék és támogassák, de ellenőrizzék is, hogy ne tévedjen, ne saját céljait helyezze előtérbe. A vezető ne uralkodjék, hanem szolgáljon. A gondolkodásnak olyan irányba kellene fejlődnie, hogy az ügyek legyenek az előtérben, az legyen a fontosabb, átérezzék az emberek, hogy jó a közösségben lenni, egymást támogatni, értéket teremteni.

A közösségek életének és fejlődésének is vannak törvényszerűségei. Ezeket is meg kell tanulni, tisztában lenni a folyamatokkal, hogyan kell kezelni a konfliktusokat, hogyan lehet erőt gyűjteni újra egy csapatban. Nevelődjenek utódok a vezetésre is, hogy lehessen az egyesületek, társaságok irányító munkáját újaknak, fiataloknak kezébe adni.

Terveink természetesen mindig vannak. Szeretnénk a közösségek aktivitását növelni, a világháló adta lehetőségeket felhasználni. Indítjuk elektronikus levelünket, amelyet havi rendszerességgel adunk közre, Magyar Nők a Nagyvilágban címmel. Fontosnak tartjuk, hogy tudjunk egymásról, hogy megismerjük egymás életét, gondjait, erőt merítsünk a tudásból, hogy összetartozunk. Vigyünk biztatást, örömet otthonainkba bármely pontján legyen az a világnak.