Pünkösdi köszöntő

 

 

                                                                      Áldott szép Pünkösdnek, gyönyörű ideje!

Balassi Bálint csodálatos verse zeng a fülemben, több híres művészünk előadásában hallhatjuk, hallgathatjuk, megzenésítve is. Sok pünkösdi emlékem van, lélekmelegítő csíksomlyói misét is őrzök a szívemben, most mégis egy másfajta esemény jön elő a múltból. Ezt szeretném elmesélni.

Ferenccel, férjemmel évfolyamtársak voltunk, az Agrártudományi Egyetem elvégzése után házasodtunk össze és együtt kerültünk a Bácsalmási Állami Gazdaságba gyakornokként. Két évig ez volt a kötelező a diploma után.

A Bácsalmási Állami Gazdaság egy korábbi uradalmi területen létesült, 1945 előtt gróf Teleki József birtoka volt, halála után felesége gróf Teleki Józsefné Szászy Julia tulajdonába került. Az államosítás után lett a négy majorból: József major, Juliska major, Mosztonga, Sörházmajor az állami gazdaság. A központ Mosztongán volt, a major a Mosztonga folyótól kapta a nevét. Akkoriban a folyó a majortól messze volt, kiszáradt, ill. mocsaras volt. Az ott élők úgy tudták, hogy a folyó neve egy növény. Ezt én megerősítve írásban nem találtam, gondolom a gyapjas gyűszűvirágot nevezték így.

Elég kietlen környék volt, Bácsalmás és Kunbaja között egy kisvasút közlekedett, érintve a majorokat. Már amikor közlekedett. Mi Mosztongán, a központban kaptunk beosztást és lakást. Ez eredetileg egy négy helyiségből álló orvosi rendelőnek épült ház volt, ebből az egyik szoba lett a mi lakásunk, két másik szobában is laktak, egy szoba volt a mellékhelyiség.

Sokat mesélhetnék ezekről az évekről is, de most arról szól a történetem, amikor már Sörházmajorban laktunk, egy kétszoba-konyhás házban, Ferencet kinevezték az üzemegység vezetőjévé. Sörházmajor Kunbajához volt közel, a falu mindössze 15-20 perc járásra.

A dolgozók részben ott laktak a majorban a régi cselédlakásokban, részben Kunbajáról és a környéki tanyákról jártak oda dolgozni.

Május közeledvén többen jó előre figyelmeztettek bennünket, hogy májusfát – ahogy ott nevezték „májfát” fognak a házunk elé állítani.

Májusfának magas, sudár fákat alkalmaztak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. A májusfát a legények állították lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt.  A májusfa megmászása is az udvarolni vágyó legény feladata volt. Ha sikerült, lehozta a fa tetejéről a butykost, melyben általában valamilyen alkoholos ital volt.  Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.

Hát ez történt ott Sörházmajorban is, egy csapat fiatalember május első éjszakáján felállított egy hatalmas jegenyefát a lakásunk előtt lévő kiskertbe, tetején rengeteg színes szalaggal és egy üveg borral. Ez lett a Sörházmajor fája.

Addig állt ott a fa, amíg el nem érkezett Pünkösd napja. Mert azt is jókor tudtunkra adták a jóbarátok, hogy Pünkösdkor lesz az ünnepség, a legények felmásznak a fára, lehozzák a bort, már aki tudja és utána „kitáncolják” a májfát. A táncosokat pedig meg kell kínálni étellel, itallal.

A kínálás pedig a „gazda” feladata, akihez a májfát állították.

Én szerettem volna ezt a „kitáncolást”, de főleg a velejáró vendéglátást elkerülni. Több okom is volt rá. A legfőbb az, hogy ez a kitáncolás tetemes pénzt igényelt, hordó sör, pogácsák, kelt bukták, stb. volt az előírás. Nem a fukarság munkálkodott bennem, hogy el szerettem volna kerülni a traktát, hanem az, hogy nagyon szegényesen voltunk eleresztve, csak a fizetésből éltünk és az akkoriban nagyon csekély volt. Még nem tudtunk élni azokkal a lehetőségekkel, amik a tanyán élő embereknek kínálkoznak, állattartás stb. Rövid ideje voltunk még ott a majorban. Később persze mi is hozzá láttunk, csirkét, disznót neveltünk, stb. De akkor még a tojásoknál tartottunk.

De hiába próbálkoztam kibújni a feladat alól.  Megtudtuk, hogy aki nem teljesíti májfa gazda kötelezettségeit, azt bizony „kibeszélik”, semmire nem tartják. Hát ezt nem szerettük volna. Úgy sem volt könnyű beilleszkedni abba a világba, „városiként” tekintélyt szerezni.

Szülői segítséget kértem tehát és kaptam is, így aztán a májfa ünnepség nagyon jól sikerült. Egy belevaló legény leszedte az üveg bort a fa tetejéről, én megsütöttem a pogácsát, a szomszédok is hoztak finomnál finomabb kalácsokat. A sört pedig csapra ütötték és a májfa is „ ki lett táncolva”.

Áldott Pünkösdöt kívánok mindenkinek.

Ibolya

 

 

 

 

 

 

  • Cserey Lászlóné, Mari szerint:

    Megszépülnek az emlékek, becsüljük meg őket!
    Volt nekünk is június végi születésnap, ahol a likőrös üvegből készített hangulatlámpa mellett ünnepeltünk az erkélyen, ettük a lecsót (virsli nélkül), mert már csak arra tellett fizetés előtt.
    Előttünk volt a cél, hogy tanulva visszük majd valamire, hittünk Istenben és magunkban.
    Mi is hasonló jókat kívánunk minden kedves tagnak.

    • admin szerint:

      Mariskám, az a mondás járja, hogy a felejtés isteni adomány, igaz, sok mindent el is kell felejteni, de nagyon sok van, amire emlékezni kell, kötelező. A Jóisten segítsen bennünket, hogy tudjunk emlékezni. Tudjuk átadni a fontos élményeket, tapasztalatokat a gyerekeinknek, unokáinknak, na meg a kedves barátoknak a szívderítő emlékeket. Irjál a lecsóról!

  • Fonyó+Ili szerint:

    Köszönöm Ibolya! Olyan élvezetesen fogalmaztál, hogy látom a tájat, a környéket, a májusfát és Téged, ahogy a pogácsákat sütöd. Nem a pénz számít/ott, hanem a jószándék és lám mindenki besegített a közös ünneplésbe.
    Jó, hogy megosztottad velünk ezt a kedves történetet.
    Ili

    • admin szerint:

      Örülök, hogy össze tudunk kapcsolódni a honlapon keresztül, tudom, hogy sokan látogatják a honlapot, csak nem szeretnek oda “commentelni”, inkább emilt írnak. Ezért örülök külön azoknak, akik a honlapon osuztják meg a gondolataikat, mint te is Iluskám. Köszönöm.

  • Óváry Kriszta szerint:

    Nagyon szeretem ezeket a régmúltat felidéző hangulatos történeteket. A mi családunkban is forog pár közszájon. Bár többet kérdeztem volna anno, amikor még lehetett, a nagyszüleimtől, korán elhunyt édesapámtól. És erre biztatom most a gyerekeket, unokákat, hogy addig hallgassák az idősebbek meséit, amíg még lehet, mert ezek a történetek kísérik aztán az embert egy életen át.

    • admin szerint:

      Igen, én is igyekszem és sok örömet is okoz, mert a családom nagyon szereti a visszaemlékezéseket, családi történeteket. Ezért erre biztatok mindenkit, ne hagyjuk, jövő nincs múlt nélkül.

  • Kovács Viktória szerint:

    Fantasztikus történet egy távoli világból. Manapság már nem lehetne egy “városit” csak úgy rávenni ilyesmire. Még ők beszélnék ki a “modortalan és mohó” falusiakat!

    • admin szerint:

      Én bizakodó vagyok és úgy gondolom, hogy ha megtartjuk, őrizzük a hagyományokat, el is meséljük élőszóban, írásban azzal gazdagítjuk gyerekeinket, unokáinkat és persze magunkat és a közösséget is.

      • admin szerint:

        A bizakodásod bennem is bizakodást ébreszt, van még dolguk a hagyományőrzőknek. Jelen nincs múlt nélkül, jövő megélt jelen nélkül. Várok javaslatokat, hogy milyen rovatokat szeretnétek még a Honlapon! Példáulmit szólnátok valami képzőművészeti dologhoz?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük