Emlékezés az Iskolára.

Március 11-én szombaton délután a Sacre Coeur Mikszáth Kálmán téri épületében , amely jelenleg már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem birtokában van, de egy kicsi részét még a nővérek megtartották, itt került sor egy szép megemlékező ünnepségre.

Az ünnepséget a Sacre Coeur nővérek rendezték a rend magyarországi megtelepedésének 140-ik évfordulójára.

  Sacre Coeur Philippineum

A francia alapítású Sacré Coeur (Szent Szív) női szerzetes kongregáció – az 1883. szeptemberében elfogadott terv alapján –  1884. tavaszára  felépíttette zárdáját és mellette egy „képezdét”  a Városliget peremén, az akkori István út 49-53. számú telken (1929 óta Ajtósi Dürer sor 19-21.) Az 1884-ben indult egyemeletes „képezde” ingyenes elemi iskola volt szegény gyermekek számára, konyhával, étteremmel.  1889-re „leánynevelő  intézetté”, 1897-re polgári iskolává alakult, az István út és Pálma utca sarkán emelt kétemeletes épülettel kiegészülve. 1932-ben  megindult a gimnáziumi képzés, a gimnázium 1940-ben felvette a Philippineum nevet (Philippine Duchesne, az amerikai Sacré Coeur közösség megalapítója tiszteletére). A képzés 1948-ban, az egyházi iskolák államosításával szűnt meg.

Sacre CoeurSophianum

S 

A Sacré Coeur Sophianum Leánygimnázium  az első budapesti katolikus leánygimnázium, a Szent Szív Társaság második intézete 1914-ben nyitotta meg kapuit. Nevét a rend alapítójáról Szent Magdolna Zsófiáról kapta.

A kezdetekor az István úton indult meg az oktatás, majd később költözött a Mikszáth Kálmán téri Reviczky palotába..1918-ra alakult ki a 8 osztályos gimnázium. 1928-ban bővítetté elemi iskolával. A tanári kar többségében világi szakemberekből állt. Dr Csapody Vera állami díjas botanikus, matematika-fizika tanár 1938-ban igazgató lett és egészen az államosítási ő töltötte be ezt a funkciót. Internátus is működött  és u.n. félbentlakó növendékek is voltak. 1945-ben az ostrom után a tanítás nagy reményekkel újraindult.  Sajnos 1948-ban a szerzetesrendeket megszüntették, üldözték, a tulajdonokat államosították.

Az évfordulós ünnepségre meghívottak, közöttük én is Sacre Coeur növendékek voltunk annakidején. Én a Sophianum Leánygimnáziumba jártam, bejáró tanulóként, az 5.és 6. osztályt. Az alsó négy gimnáziumot az esztergomi Irgalmas Nővérek által vezetett zárdában végeztem, de 1945-ben már nem tudtam ott folytatni, édesapámnak nem volt már anyagi lehetősége erre, ezért Budapesten a Sophianumban sikerült a folytatás.

Az államosítás után a gimnáziumot még egy évig az épületben folytathattuk, mint Mikszáth Kálmán Leánygimnázium működött, majd 1949-ben ez is megszűnt. Az épületben először a Lenin Intézet működött, majd orosz nyelvi előkészítő lett azok számára, akik a Szovjet-Unióba mentek egyetemi képzésre. A mi osztályunknak, mivel érettségiző osztály voltunk azt az engedélyt adták, hogy együttesen, osztályfőnökünkkel dr. Genthon Mária tanárnővel együtt a Zrinyi Ilona Leánygimnáziumban végezhetjük az utolsó évet. C osztály lettünk, egész évben „megkülönböztetett” figyelemmel. Az egyházi iskola tovább is kisértett, az egyetemi felvételeknél mindenütt szerepelt az előélet. Nagyon kevesen tudtunk továbbtanulni, többnyire nem is azon az egyetemen, ahol szerettünk volna.

Az osztályunk azonban nagyon összetartó volt és az érettségi találkozókat igyekeztünk mindig megrendezni. Sikerült is nagyon sokszor, nagyon emlékezetes összejöveteleket tartottunk. Talán később még arról is fogok írni.

Most azonban erről az összejövetelről szeretnék megemlékezni, a szép ünnepségről, amelyről csak meghatottan tudok írni.

A teremben, ahol a jubileumi találkozóra került sor egy szívet melengető kiállítás fogadott bennünket. A Sacre Coeur Emlékpont című kamara kiállításon a tárlókban és ablakokban azok a relikviák láthatóak, amelyek a Sacre Coeur renddel, az iskolai élettel kapcsolatosak. A rend mindkét iskolájának emléktárgyai, fotók, díjak, tárgyi emlékek sorakoznak. Köszönet érte a gyűjtőknek és a kiállítást rendezőknek.

Az ünnepséget  Paál Judit RSCJ nyitotta meg, ismertette az összejövetel célját, alkalmának jelentőségét és üdvözölte a vendégeket. Kérte a megjelent régi növendékeket emlékeik felidézésére.

A találkozón a régi Sacre Coeur növendékek közül tizenvalahányan vettünk részt, nyolcvan felett már nem sokan vagyunk az élők között, sok nehézségekkel (látás, mozgás) küszködve.

Az emlékezők közül többen azokat az időket idézték fel, amikor a második világháború alatt az üldözések elől a Sacre Coeur intézeteiben kaptak menedéket. 1944-ben a Sophianumban 80 nő, 40 gyermek,10 férfi, a Philippíneumban 200 férfi és gyermek talált menedéket. Az utóbbival szomszédos épületben elszállásolt munkaszolgálatos század a nővérek közbenjárására jutott pápai védettséghez. A zugligeti villában többször meghiúsították a nyilasok betörési kisérleteit, itt kb. 100 fő menekült zsidó érte meg sértetlenül a háború végét.

Többen visszaemlékeztek és elmondtak történeteket a régi időkből, szívesen hallgattuk Sziráky Klárit, Hegedűs Évát, aki Kohl Éva levelét is felolvasta,  Vizy  E. Szilvesztert ( aki ministráns  fiúként lehetett a leányok között). Jó volt meghallgatni a régi történeteket, köszöneteket, a régi tanítókra, a Kedves Anyákra visszaemlékezni.

Külön öröm volt számunkra a jelenleg működő hazai intézményekről hallani, a benne dolgozó szerzetesekkel megismerkedni, akik közül többen személyesen is részt vettek az ünnepségen Be is mutatom őket az alábbiakban:

Zugligeti közösség.                                                                                                                                                A ház az elmúlt években rendünk hivatásgondozással foglalkozó bázisa, valamint a szerzetesi élettel ismerkedő jelöltjeinek befogadó közössége. Budapest, Zugligeti út 87. Elöljáró: Paál Judit  RSCJ

Mese utcai közösség.2009-ben alapítottuk meg itt a Forrás Lelkiségi Központot, melynek programjait közösségünk tagjai vezetik.Budapest, Mese utca 11-13. Elöljáró: Szentistványi Rita RSCJ

MaranaTha- Ház közössége – Mánfa.                                                                                           2021 októberétől a Sarutlan Kármeliták MaranaTha Lelkigyakorlatos Házának vezetése, programok szervezése a közösség küldetése. 7304 Mánfa, Bánusz Tanya 1.  Koordinátor: Szilágyi Erzsébet

A vezetők röviden bemutatták a közösségüket. Ismertették munkájukat, programjaikat, amit nagy elismeréssel hallgattunk meg. Gratulálunk és további sikerese munkálkodást kívánunk.

Az ünnepséget bezárva egy szentmise következett, amelyet Horváth András tisztelendő úr a Krisztus Király plébánia kormányzója mutatott be. Életem során ilyen különleges, szokatlan szertartáson még nem vettem részt, de megható volt és számomra örökre emlékezetes marad.

Az ünnepség záró eseménye ajándékozás volt. Egy nagyszerű művet kapott minden résztvevő régi növendék” . Az ajándék: A Szent Szív Társaság- Sacre Coeur- története 1800-tól napjainkig című 600 oldalas könyv, hálás köszönet érte. Ajánlom a művet elolvasásra, tanulmányozásra. Megrendelhető a Korda könyvkereskedésnél www.kordakönyv.hu

Befejezésül egy rövid emlékezés az alapítókra

                                                                                                                                                     A Társaság alapítónője: Barat Szent Magdolna Zsófia (1779-1865)

Tűzben született. A gyermek, akinek születését a szülővárosában, a burgundiai Joigny-ban fellobbanó tűz okozta, a vártnál korábban, egy téli estén, 1779. december 12-én született. Ő, akinek életéért olyannyira aggódtak, hogy néhány órás korában megkeresztelték, hátha nem is éli majd meg a következő napot, e gyermek rendünk alapítója lett. Életét továbbra is kísérte, ha sokszor jelképesen is, a tűz. A francia forradalom idején volt kisgyermek. Bátyja nevelő kezei alatt korának egyik legműveltebb leányává vált. Testvére, aki fiúkat oktatott és szemináriumban nevelt, amikor a forradalom idején nem taníthatott, minden törekvésével kishúga széleskörű oktatásába fogott, akinek kikapcsolódásként engedélyezte, hogy élő nyelveket tanuljon, hiszen az ókori latin és a görög írókat addigra már eredetiben olvasta. Magdolna Zsófia e nevelés részeként került Párizsba, ahol azután 1800. november 21-én, 21 évesen, társaival életét Istennek szentelte, így született meg a Szent Szív Társaság.

Hamarosan megválasztották az újonnan alakult szerzetesrend általános főnöknőjévé. Megbízatásának 59 évét munka, üldözések, konfliktusok, betegségek, forradalmak és utazások között élte. Újra “a tűz”. Mégis 16 országban 120 házat nyitott meg, 14.999 levelet írt, fiatal rendjének Konstitúcióját fogalmazta meg.

Mélyen vágyott arra, hogy felfedezze, és mások számára megmutassa Jézus Szívének szeretetét, azt a szeretetet, melyet ő maga is olyan erővel megtapasztalt. E szívében élő tüzes vágy nyomán imádságos életet akart élni, és korának társadalmát akarta segíteni. Így lett egyszerre szemlélődő és apostoli az általa alapított Szent Ignác-i lelkiségű Szent Szív Társaság.

“Csak két szenvedélyem van: Jézus és a gyermekek” mondta egyszer. 85 évesen hunyt el; ekkor Európa, Amerika és Afrika 99 közösségében 3539 nővér élt.1925-ben szentté avatták.

A Sacré Coeur nővérek második szentje: Szent Philippine Duchesne (1769 – 1852)

1769-ben született Grenoble-ban. Istentől kapott vágyát követve akart eljutni az Új Világba, hogy ott legyen hirdetője Isten szeretetének. Ám ennek megvalósulásához hosszú és kanyargós út vezetett. 1804-ben találkozott Magdolna Zsófiával, s csatlakozott a fiatal Társasághoz. Hosszú évekig tartó reménykedés és várakozás után vágya végül teljesült, és 1818-ban az ő vezetésével indult Észak-Amerikába az első missziós csoport, hogy megalapítsa az első Sacré Coeur közösséget az amerikai földrészen. Missziós lendülete, hűsége és imádságos lelke tette lehetővé, hogy a Társaság Európán túl is igen hamar elterjedjen. Élete és annak tanúsága nőket vonzott, olyanokat is, akikhez francia nővérek csatlakoztak és így eljutottak a földrész délebbre fekvő országaiba is.

Okkal tekintik őt első, “alapító” nővérüknek az észak-, és dél- amerikai országokban élő Sacré Coeur nővérek.

Philippine Duchesne 33 évet, egészen élete végéig (1852) maradt Amerikában. Nem sokkal halála előtt még azt is megélhette, hogy élete nagy vágya valóra váljon, eljutott a Potawatomi indiánokhoz és velük élt. Jóllehet túl idős volt már dolgozni, az indiánok így emlékeztek rá: “Az asszony, aki mindig imádkozik”.

Teljesen új módon megismertetni Krisztus szeretetét egy új világgal – ez táplálta Philippine Duchesne missziós lelkületét.

Budapest, 2023 április.    Billédiné dr. Holló Ibolya