Publika Magyar Könyvtári Kör
Ő a hazai agrár-szakkönyvtárosság egyik legmeghatározóbb alakja. Két cikluson át vezette a Magyar Könyvtárosok Egyesületét (MKE), majd a rendszerváltás után alapítóként állt a Publika Magyar Könyvtári Kör élére. Dr. Billédi Ferencnével, Ibolyával beszélgettünk kényszerű pályaválasztásról, az állami gazdaságok világáról és arról, hogyan vált a kétezer kötetes falusi letétből nemzetközi hírű könyvtárosi karrier.
– Ha visszatekintünk az 1950-es évekre, Ön eredetileg nem a mezőgazdaságra,
és végképp nem a könyvtárak világára készült. Hogyan indult a pályája?
– Valóban, a sors és a politika hozta így. 1950-ben érettségiztem, és minden
vágyam az volt, hogy a Műegyetemen tanulhassak tovább. Azonban az akkori
rendszerben a családi hátterem és az egyházi iskolai múltam miatt zárt ajtók
fogadtak. „X-es” származásúként elutasítottak. Alternatívaként az Agrártudományi Egyetemet ajánlották fel Gödöllőn. Akkoriban ez hatalmas törést jelentett számomra, de ma már tudom: az élet a legnagyobb rendező. Gödöllőn, az Állattenyésztési Karon egy fantasztikus, összetartó közösségre leltem, és 1955-ben büszkén vettem át az agrárdiplomámat.
– A diploma után azonnal a gyakorlatban kellett bizonyítania. Hogyan emlékszik
vissza a kezdetekre?
– Fiatal házasokként a férjemmel a Felsőbabádi Állami Gazdaságba kerültünk. Én keltetésvezetőként dolgoztam, ami komoly, felelősségteljes szakmai munka volt. Ekkor történt a fordulat: a gazdaság vezetése megbízott a helyi szakszervezeti letéti könyvtár gondozásával. Ez a „könyvtár” akkoriban mindössze két szekrényt és körülbelül ötszáz kötetet jelentett.
– Itt dőlt el minden? Hogyan lett a két szekrényből hivatás?
– Igen, itt szerettem bele a szakmába. Látva a téeszdolgozók, traktorosok és
családjaik olvasási szomját, elkezdtem tudatosan fejleszteni az állományt. Pár év
alatt elértük a kétezer kötetet. Rájöttem, hogy a könyv nemcsak kikapcsolódás,
hanem a szakmai fejlődés kulcsa is. Később, amikor az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központhoz (a későbbi AGROINFORM-hoz) kerültem, már egyértelmű volt, hogy a mezőgazdasági szakirodalom és az információáramlás lesz az életem. Az egyetemi doktori disszertációmat is ebből írtam: azt vizsgáltam, hogyan hasznosul a szakirodalmi információ közvetlenül a termelésben.
– 1982-ben Önt választották meg a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének,
ráadásul két cikluson át, egészen 1990-ig töltötte be ezt a tisztséget. Milyen korszak volt ez az MKE életében?
– Rendkívül izgalmas és pezsgő időszak volt, a késői Kádár-korszak és a rendszerváltás hajnala. Az egyesület akkoriban a szakmai szabadság egyik kis szigeteként működött. Elnökként az volt a legfőbb célom, hogy hidat képezzek a különböző könyvtári szférák – a közkönyvtárak, az egyetemi és a hozzám közelebb álló szakkönyvtárak – között. Sikerült megerősítenünk a nemzetközi kapcsolatainkat is, képviselhettem a hazai szakmát az Agrárkönyvtárosok Nemzetközi Szövetségében (IAALD). Büszke vagyok arra, hogy a politikai átmenet viharaiban is sikerült megőriznünk az egyesület egységét és szakmai függetlenségét.
– A rendszerváltás után, amikor sokan a megérdemelt nyugdíjas éveikre készülnek, Ön újabb fába vágta a fejszéjét: 2000-ben megalapította a Publika Magyar Könyvtári Kört. Mi hívta életre ezt a civil szervezetet?
– Úgy éreztem, a közkönyvtáraknak és a kistelepülési könyvtáraknak hatalmas
segítségre van szükségük a digitális fordulathoz. A Publika Körrel húsz éven át azért dolgoztunk, hogy a könyvtár ne csak a könyvkölcsönzés helye legyen, hanem modern információs és közösségi központ. Számos Európai Uniós projektben (például a CALIMERA vagy az ENTITLE programokban) vettünk részt. Ezek célja az volt, hogy a hátrányos helyzetű állampolgároknak, időseknek, kistelepülésen élőknek digitális és információs esélyegyenlőséget biztosítsunk.
– Pályafutását számos díjjal ismerték el, legutóbb 2021-ben a rangos Füzéki István Emlékéremmel. Ha visszatekint erre a több mint hat évtizedes ívre, hogyan foglalná össze a hitvallását?
– Fiatalon fájt, hogy nem építhettem mérnökként házakat vagy hidakat. De ma
már látom, hogy könyvtárosként is hidakat építettem: hidat az információ és az
ember, a tudomány és a gyakorlat között. Ha az ember alázattal és szeretettel
végzi a munkáját, a kényszerpályából is hivatás és teljes, boldog életút válhat.
Köszönjük a beszélgetést. Gratulálunk imponáló teljesítményéhez és ahhoz, hogy
most sem állt le, példamutatóan folytatja tovább – jóval 90 év fölötti korban is.
Kölcsei Tamás
Köszönöm kedves Tamás, kedves, jó munkatársam az Agroinformban!