Újévi köszöntő

Kedves Publika tagok, támogatók, pártfogók!
Az új esztendőre kívánok mindenkinek eredményes munkálkodást, szerető családot, jó barátokat, békét, boldogságot, jó egészséget! Legyen minél több hasznos és kellemes találkozásunk a Publika programokban!
Kissé megkéstem az újévi jókívánságokkal, bár a jókívánság sohasem jön későn, mentségemre szolgáljon, hogy az újévet gyógyintézetben kezdtem. A tavalyi balesetem folytán még mindig szükség van a kúrára, remélem lesz eredménye.
Publika terveink között erre az évre elsősorban a szervezeti működéssel kapcsolatos kötelezettségek szerepelnek. Tisztújító közgyűlést tartunk ebben az évben, tavaly az elnökség mandátuma egy évvel meg lett hosszabbítva, de az idén feltétlenül új elnökséget kell választani. A tervek szerint a közgyűlést április elején tartjuk, a pontos időpontot és helyszínt hamarosan közöljük.
Az idei programok között szerepel egy tanulmányút megszervezése, kulturális kirándulások, múzeum és kiállítás látogatás is. A részletek kidolgozása folyamatban van.
Még időben vagyunk, arra biztatok mindenkit, hogy javaslatait, ötleteit írja meg e-mailben, publikamkk@t-online.hu címünkre. Nagyon szívesen fogadjuk, ha lehet megvalósítjuk.
Működésünkhöz, tevékenységünkhöz az anyagiak sem nélkülözhetőek ezért kérem a tagsági díjak befizetéséről is gondoskodjanak, a Publika Magyar Könyvtári Kör OTP számlájára:
11703006-20411316.
Sok szeretettel üdvözlök mindenkit.
Billédiné Ibolya