Élet-Képes Példatár. Magdus dedikáltat.

LIthea könyvesbolt

Emlék kétezerháromból.

Apró betűs kis hír az újságban. január 25-én, szombaton, 10-12 óráig Orbán Viktor a várbeli Litea könyvesboltban dedikál.

Előtte nap helyzetfelmérés, mikor érdemes odamenni, nehogy úgy járjak, mint egy ismerős, aki a múlt alakalommal négy órát állt sorban, de már nem jutott be, mert Orbánnak hivatalos programja miatt el kellett mennie.  Igaz, Orbán Viktor nem üzengetett, maga közölte, elnézést kérve, hogy nem tudja folytatni. Egyúttal azonban biztosított mindenkit, hogy a kívánt aláírást megkaphatja, ha könyvét névvel ellátva leadja a könyvesboltban, másnap érte jöhet. Kiszól erre a tömegből egy nagybajuszú öregúr: „ De fiam! és a kézfogás?”  Hát ez az, úgy az igazi!

Megveszem a könyvet, a címe: „ Mi ezen az úton maradunk. 1956-2002.” Az előszót írta Orbán Viktor. Kérdésemre a bolt vezetőnő elmondja, hogy reggel fél nyolckor már a múlt alkalommal is nagy tömeg volt, tanácsos tehát korán jönni.

Megfogadom a tanácsot. 7 órakor a kora reggeli kis várbuszon csak „Liteások” utaznak. nagyon hideg van, keményen fagy, a szél is fúj, sorbaállásra nem valami alkalmatos idő. De én jól felkészültem, hoztam magammal egy nagy köteg kiolvasásra váró Magyar Nemzetet, majd erre ülök, ha már elzsibbad a lábam.

A kapualjban már sokan várakoznak, én vagyok a 23-ik. Előveszem az újságot, leterítem a lépcsőre, de olvasásra nincs idő, mert olyan érdekes beszélgetések folynak, hogy feltétlenül oda kell figyelni. Csodálatos az ilyen találkozók hangulata. mindenki barátságos, kedves, segítőkész.  A tömeg gyorsan ő, már tömve a kapualj. Kis fehér lapot köröznek, rajta asz esti Orbán interjú időpontja, ha valaki éppen nem tudná. nekem ugyan nem sokat jelent, mert azt az adót nem tudom fogni, de ettől függetlenül az információáramoltatás tökéletesnek mondható. A főnökasszony 8 órakor érkezik, átpréseli magát a tömegen, aztán kiszól, hogy van néhány tucat szék az idősebbek részére. Én is kecmeregnék fel a lépcsőről, de egy jóképű fiatalember kedvesen odaszól: „ Tessék csak maradni, majd én hozok!”

Ez azért mégiscsak más, az ember ki tudja nyújtani a lábait, a lépcsőn már az üldögéléstől úgyis görcsöt kaptak. Ekkor történik az újabb csoda! kislányok jelennek meg hatalmas tálcákkal , finom forró teát szolgálnak fel. Hát ez ránk is fér, mert a hideg és a szél cseppet sem enyhül. Aztán kekszet kínálgatnak, majd megint teát. A hangulat tökéletes. Ülünk teljes kényelemben, iszogatjuk a finom, forró teát, ettől még családiasabb lesz a légkör.

Taps csattan az utca felől- ez aztán a biztonság- hallatszik innen-onnan a gúnyos megjegyzés, egy kamion érkezik tele rendőrrel, nyomukban lovas társaik csattognak. Persze mi semmit sem látunk a kapualjból, de a hírek szállnak szájról-szájra. Azt is tudjuk, hogy már a Bécsi kapun túl áll a sor és óriási tömeg tart a Moszkva térről gyalog, mert a rendőrség leállította a buszközlekedést, csak gyalog lehet feljutni a Várba. Ügyes.

Kilenc órakor engedik be az udvarra az első 30 embert. Itt sokkal hidegebb van, mint a kapualjban, de nagy előnye, hogy belátunk a könyvesboltba a nagy üvegablakokon keresztül s így figyelemmel kísérhetjük az eseményeket. Amikor a kapu felől taps hallatszik, tudjuk, hogy neves személyiség érkezik. Most például Nagy Tamás a Vár fideszes polgármestere kalauzolja Siklósi  Beatrixet, nyomukban tódulnak a TV stábok és a riporterek.

Kicsit félek ettől a találkozástól. Egy decemberi vasárnap emléke villan fel előttem. Diákmise a Dianában. Orbánnét láttam a gyermekeivel. Hazafelé csúszkálva a jegesre fagyott, havas úton egy síró kisgyerekre leszek figyelmes. Apjába kapaszkodik, aki váltig biztatja: „ne félj, nem esel el, fogom a kezedet” , de a kicsi csak sír keservesen. Ismerős a hang.  Hosszú, fekete kabátban, fekete kalapban egy sápadt férfi, gondok barázdálta arccal. Orbán Viktor.

Vajon most milyen Orbánnal találkozom?

A könyvesbolt mögül két őr lép ki, majd felcsattan a taps és az éljenzés. A testőrök mögött, lebarnulva, vidáman megjelenik Orbán. Igen, a volt kormányfőnek még egy évig jár a védelem. A fizikai. És a lelki miért nem jár, legalább egy évig?

Nyúlnak feléje a kezek, legalább egy kézszorításra, vagy csak egy karsimogatásra. Végignéz a tömegen és kérdezi: állnak még a kapun túl is? Nevetés, a Bécsi kapun túl ér a sor válaszolják neki. Persze ő nem tudhatja, hátulról, az Úri utca felől érkezett. Amikor elindul a könyvesbolt felé, a tömeg elkezdi énekelni a Himnuszt, Isten áldd meg a magyart! Ezek azok a pillanatok, amelyeket megrendezni nem lehet, hirtelen, váratlanul jönnek, ezért olyan megindítóak.

Látjuk, hogy benn folyik a TV felvétel, riporterek sürögnek, s amikor vége hivatalos résznek a stáb tagjai még köteg számra dedikáltatják a könyveket.

Háromnegyed 11-kor beengedik végre az első csoportot, 20 embert. lassan halad a sor, mert mindenki több könyvet is dedikáltat. Mondja valaki, hogy egy nő fényképez. Én is odalépek, hogy rendeljek, megkérdezem, hogy mennyibe kerül?

Nem kerül ez semmibe sem- Örülök, ha erről a szép napról ezzel az emlékfényképpel örömet szerezhetek másoknak is –  válaszol a hölgy.

Végre rajtam a sor! Odalépek az asztalhoz, Orbán Viktor feláll, kézfogás, bemutatkozás, én leteszem elé a könyveket és a következő párbeszéd zajlik le köztünk:

Elnézést kérek- mutatok a könyvhalomra- de nagy a család, a Kárpátoktól le az Aldunáig.

                 Hála Istennek!

Köszönöm  a dedikálást, úgy is, mint utcabelinek. A Béla-király úton lakom.

Mi már elköltöztünk onnan.

Azt mondják, hogy a Cinege utcába.

Nem, az még nem készült el. Most a Galgóczy úton bérelünk egy lakást. Az a meredek kis utca, amelyik a Béla király útról ágazik le.

Ismerem. Gondoltuk, hogy a közelben maradtak, mert látjuk a családot a Diana utcában.

Igen, odajárnak a gyerekek a Szent Lászlóba hittanra is

Bába Blanka? De szép neve van! Én a Teleki Blanka gimnáziumba jártam.

Köszönöm szépen- miután az utolsó könyvet is aláírta, minden jót kívánok! Viszontlátásra!

Én is hasonló jókat kívánok és főleg jó egészséget! Kezét csókolom.

Kézfogás, s amint kilépek a Litea ajtaján megkondul a déli harangszó a Mátyás templomban. Változatlanul nagy a tömeg, gyalogolok lefele. Nézem az embereket, lehetséges, hogy ne legyen ismerős? Nem létezik. Hamarosan megpillantom Zsuzsit, a Bécsi kapunál, Még mindig ott a sor vége. Integetek, türelem!

Végül egy idézet a februári országértékelő beszédből:

És nekünk volt erőnk együtt maradni, lett erőnk megőrizni értékeinket. Ha ez egy képzeletbeli eredményhirdetés, akkor az aranyérmet a nőknek kell felajánlanunk. Ők voltak a legállhatatosabbak, a legáldozatkészebbek. Ők voltak a megingathatatlanok, amikor számunkra fontos értékekről, emberi méltóságról, szabadságról és összefogásról volt szó. Ők voltak azok, akik nem keresetek magyarázatot, kibúvót, hanem egyszerűen csak fogták és átvitték a reményt a túlsó partra…”

Szóval aranyérmesek lettünk.

Nagy Magdolna.

 

 

 

               

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük