.

Az ausztráliai kalandunk után újra Új-Zélandon folytattuk az utunkat. Egy rövid, Christchurchben töltött éjszakát követően Blenheim felé vettük az irányt. Itt egy majdnem egyhetes housesitting várt ránk, vigyáztunk egy házra és egy macskára, miközben a tulajdonosok elutaztak. Nagyon jólesett ez a kis pihenő az ausztráliai út után.

Blenheim maori nyelven : Waiharakeke  a  legnépesebb város Új – Zéland  szigetének északkeleti

                    „Kia Ora, üdvözöljük Blenheimben”

Marlborough védett tengerparti öblei egy kis maori lakosságot láttak el, valószínűleg már a 12. században. A régészeti bizonyítékok a Wairau-bárnál feltárt polinéz emberi maradványokat a 13. századra datálják. A terület gazdag tengeri és madárvilága könnyen eltarthatta az ilyen kis közösségeket. Ahogy a terület maori lakossága növekedett, a földet beépítették a növekvő népesség fenntartása érdekében. Az 1700-as évek elején csatornákat és vízi utakat ástak a természetes folyómedrek közé, lehetővé téve a mezőgazdaság első formáit a területen, beleértve a hal- és vízimadarak tenyésztését. A Marlborough régió maori lakossága növényeket is termesztett, többek között a kūmarát ( édesburgonya ).

A terület ad otthont az első komolyabb fegyverösszecsapásnak a maori és a brit telepesek között a Waitangi-szerződés aláírása után . A Wairau-csata a mai Tuamarina falu területén történt .

Bár Marlborough korai története szorosan összefonódott a Nelson -településsel, Marlborough népe függetlenségre vágyott Nelsontól. 1859-ben, tizenkilenc évvel az eredeti Nelson-település után, a Marlborough-i telepesek kérését teljesítették, és Marlborough különálló tartománnyal büszkélkedhetett . Bár az 1860-as évek elején aranyat fedeztek fel a tartományban, az ebből fakadó fellendülés nem tartott sokáig, és bár az aranyláz segített a régió terjeszkedésében, a pásztorkodás fejlődése hozta a legnagyobb hosszú távú előnyöket. A Marlborough-i telepesek hatalmas juhtenyésztőket hoztak létre, amelyek uralták a vidéket, méretükben és gazdagságukban vetekedve Canterbury juhtenyésztő telepeivel.

Blenheim egyébként a híres Marlborough borvidék központja, ahol a világ egyik legismertebb sauvignon blanc borát készítik. Érdekesség: Új-Zéland borainak nagyjából kétharmada ebből a régióból származik! Nem véletlenül itt találtunk korábban munkát a borászatnál.

A pihenés után Pictonból komppal átkeltünk a Queen Charlotte Soundon keresztül Wellingtonba. Már maga az átkelés is fantasztikus élmény volt. A fjordszerű öblök és a zöld dombok között kanyargó hajóút annyira látványos, hogy sokan a világ egyik legszebb kompútjának tartják.

Wellington Új-Zéland fővárosa, és bár nem túl nagy város, mégis híres a kávézóiról és arról, hogy a világ egyik legszelesebb fővárosa.

Innen mentünk tovább a Hawke’s Bay régióba, ahol két hónapot töltöttünk. Hawke’s Bay egy régió Új-Zéland északi szigetének keleti partján. A régió a Hawke-öbölről kapta a nevét, amelyet Edward Hawke tiszteletére neveztek el. A régió fő központjai Napier és Hastings városok, míg a régió vidékibb részeit Waipukurau, Waipawa és Wairoa városok szolgálják ki.

 Egy Waipukurau nevű kis településen laktunk, és egy közeli üzemben dolgoztunk. Az éjszakai műszak eleinte nem volt egyszerű, de volt egy nagy előnye: gyakran láthattuk a napfelkeltét az óceán partján. A tenger mindössze fél órára volt tőlünk, így hétvégén sokszor különböző partszakaszokat fedeztünk fel. A Csendes-óceán fölött felkelő nap látványa egészen elképesztő volt. Érdekesség, hogy Hawke’s Bay Új-Zéland egyik legnaposabb régiója, évente több mint 220 szabadnapjainkon többször kirándultunk. Az egyik kedvenc helyünk a Te Mata Peak volt. Ez egy 399 méter magas domb, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a környező szőlőültetvényekre és a tenger felé. A maori legenda szerint a hegy egy alvó óriás teste, ha megnézzük oldalról a hegy formáját, tényleg kicsit úgy néz ki.

Miután befejeztük a munkát, Auckland felé indultunk, de természetesen egy kis „road tripet” még beiktattunk. Először Napier városát néztük meg, ami különleges hangulatú hely: az 0 napsütéses órával.A1931-es nagy földrengés után szinte teljesen újjáépítették art deco stílusban, ezért ma a világ egyik legnagyobb art deco városának számít.

Utána Rotoruában álltunk meg egy napra. Rotorua (jelentése maori nyelven: második tó.

Rotoura az ország 10. legnagyobb városias települése a Bay of Plenty régión belül pedig a második Tauranga után. A város a nemzetközi és hazai turizmus fontos központja; a kerület legfontosabb gazdasági ágazata az idegenforgalom.  Rotorua környékén a városnak is nevet adó tó mellett tucatnyi más nagyobb tó is található, ezeket együttesen rotoruai tavaknak is szokták nevezni. Összes felületük csaknem 250 km².

 Ez a város híres a geotermikus aktivitásáról is, mindenhol gőzölgő föld, forró források és kénszag van. Rotoruában annyi a geotermikus energia, hogy néhány ház kertjében természetes forró víz tör fel a földből.

Itt kirándultunk a Redwoods erdőben is, ahol hatalmas kaliforniai mamutfenyők nőnek. Ezeket még a 20. század elején ültették, és ma már több mint 70 méter magasak is lehetnek.

Végül megérkeztünk Aucklandbe, Új-Zéland legnagyobb városába, ahol minden kezdődött. Az itteni élményeinkről a kivik már meséltek.

 Érdekesség, hogy Aucklandet „a vitorlák városának” is hívják, mert rengeteg jacht és vitorlás van a kikötőben. Itt találkoztunk a barátainkkal, és náluk töltöttük az utolsó napjainkat. Jó volt egy kicsit lelassulni, visszanézni az elmúlt évre, és felidézni az összes kalandot.

Innen aztán Ázsia felé vettük az irányt, és ezzel lezártuk ezt a hihetetlenül izgalmas és élményekkel teli évet. Rengeteg új helyet láttunk, sok érdekes emberrel találkoztunk, és rengeteget tanultunk a világról.

Zsolti