A Miniszter, aki naplót ír.     

Sokáig gondolkodtam rajta, hogy írjak-e a könyvről, amit mostanában olvastam. Tudok-e írni „sine ira et studio –harag és elfogultság nélkül”.  Ajánljam-e ezt a majd nyolcszázoldalas művet az Ezt olvassátok rovatban. Hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy leírom, amit gondolok Zsindely Ferenc: „A miniszter a frontvonalban” című naplójáról, ahogy a szívemből jön,

Ki is volt Zsindely Ferenc?

Zsindely Ferenc 1891 karácsonyán született, Kisvárdán. Alap- és középiskoláját nagyon jó eredménnyel elvégezve úgy döntött, hogy jogász lesz. Budapestre költözött, beiratkozott az egyetemre és jogi diplomát szerzett. Az első Világháborúban önként jelentkezett a frontra, ez alatt Komárom megye szolgabírójává választották. 1918-ban főispáni titkár lett, majd megtették Komárom vármegye tiszteletbeli főjegyzőjének. Később a Pénzügyminisztériumban dolgozott, 1934-ben pedig kincstári főtanácsossá léptették elő. Az államigazgatás kérdései mellett egyre többet foglalkozott kulturális és közoktatásügyi témákkal is. A közgazdaság és a szépirodalom területén egyaránt otthonosan mozgó férfit 1938-ban államtitkárrá nevezték ki.

Ebben az évben megházasodott. Neje, Tüdős Klára egy debreceni országgyűlési képviselő leánya volt. Itthon és Svájcban járt iskolába, majd az Iparművészeti Iskolában tanult tovább. Néprajzi tanulmányokat is folytatott, később pedig az Operaház jelmezműhelyének lett a vezetője.

Zsindely Ferenc a harmincas évek végén Komárom városát képviselte az Országgyűlésben. Ekkor már országos szinten is ismert politikusnak számított. 1939 őszen kirobbant a második világháború.

Zsindely Ferenc jól látta, hogy a háború milyen következményekkel jár Magyarországra nézve. Először a miniszterelnökségen dolgozott államtitkárként, Teleki Pál, Hóman Bálint, Kállay Miklós, Bárdossy László mellett, majd 1943 tavaszán a Kállay-kormány kereskedelmi és közlekedésügyi minisztere lett.

Naplója, amely 1941 február 25-ével kezdődik és 1946 március 9-ével fejeződik be sokáig rejtve maradt, felesége Tüdős Klára férje halála után 1964-ben . a Sárospataki Református Kollégium Kézirattárát kérte a kézirat őrzésére. A „titokgazda” kezdeményezésére indult meg a kézirat Szekér Nóra szerkesztésében, a Kronosz Könyvkiadó kiadásában.

A kiváló stílusban írt napló az olvasót – magamat is- úgy vezeti, mintha saját maga élné azt a kort.

Élénk és megragadó . A személyek valóságosan megjelennek, tevékenységük bírálatával egyet lehet érteni, vagy elutasítani Zsindely Ferenc kritikáját.

Különösen három személyiség portréját rajzolja meg, írja le körültekintően.

Az első Teleki Pál, akinek eszméit magáévá tette, halála mélyen megérinti és eszméiben Teleki örökségét folytatja

.A másik Horthy Miklós kormányzó, aki iránt mély tisztelete nyilvánul meg, bátor és egyenes embernek tartja.  „ a Kormányzó Urat még sohasem csodáltam úgy, mint ma. 76 éves, két napja aludt is, nem is, megjárta közben a kálváriát, s most itt ül az asztalfőn frissen, fiatalosan és minden jegyzet nélkül foglalta össze …  amit Hitlerrel beszélt”  A bírálatok azért nem maradnak el- de mindig benne van a tudás , messzire látó bölcsesség értékelése.

Kállay Miklós minisztert erőteljesen bírálja, valójában rossz vezetőnek tartja. Elég erős szavakat használ jellemére és nem ért egyet a politikájával, felelőtlen politikusnak tartja. Valószínűleg Kállay béketárgyalásainak a folyamatában Zsindely nem vett részt és így nem alakíthatott ki megfelelő véleményt.

Bárdossy Miklós miniszterrel sem volt felhőtlen a viszonya. Sokszor kerültek ellentétbe, amíg államtitkáraként dolgozott. Többször nyílt vitába keveredett vele és fel is mondott. Bárdossy kivégzésekor méltón emlékezik meg róla.

Zsindely hosszú államtitkári munkájának végén 1943. áprilisban miniszteri tárcát kapott, erről 1944-ben a német megszálláskor mondott le.

Nagyon szép vonása családszeretete, különösen édesanyja iránt érzett mély tisztelete, szeretete. Édesanyja hirtelen haláláról megrendülten ír.  „1942 január elsején : Nem vagyok én templomba járó ember. Ma nem mentem el. Édesanyámmal meglátogattuk a temetőben Édesapámat. … Január negyedike. Édesanyám ma délben váratlanul meghalt.” Búcsúztatásáról megható szavakkal emlékezik meg.  Négyen voltak fiútestvérek, jóban, rosszban összetartottak, szerették, segítették egymást.

A későbbi írásaiban olvashatjuk, hogyan változik meg az Istenben való hite és vallásosságának megerősödése és annak megnyilvánulásai.

Amivel nem tudtam egyetérteni Zsindely Ferenc tevékenységében, az a vadászat iránti szenvedélye. A legnehezebb időszakokban is, amikor az ország irtóztatóan nehéz, drámai időszakot él át, legfőbb gondjának tartja, hogy mehessen medvére vadászni, vetélkedni a vadásztársakkal, ki tud több vadat elejteni. Akkor, amikor a haditudósitói jelentések arról szólnak, hogy a II. Magyar Hadsereg vesztesége – elesett, eltűnt, meghalt, megsebesült – a Don kanyarban több tízezer fő. A hadsereget anyagi téren is jelentős veszteségek érték.

Egyetemi társaim közül sokan vettek részt vadászatokon. Egyszer egy meghívásnak eleget téve az évfolyamtársunk házának szobája fala trófeákkal volt borítva. Nem értettem, hogy lehet abban lakni. Azt magyarázták nekem, hogy én félreértem a vadászatot. A fentiekben leírt vadászatokat háború idején semmiképpen nem tudom megérteni.

Zsindely Ferenc  baráti körében sok író található, a társadalmi problémák iránti érdeklődése erősíti kapcsolatát a népi írókkal is. Tevékenyen részt vesz a Győrffy Kollégium létrehozásában és fenntartásában. Támogatja felesége Tüdős Klára munkáját, mozgalmi tevékenységét. Irásaiból árad mély szeretete és megbecsülése felesége iránt. Ahol teheti segíti a munkájában, szociális tevékenységében. Különösen kitűnik ez abban az időben, amikor már az orosz támadások Magyarországon zajlanak és elérik Budapestet. Az Istenhegyi úton lévő villájuk egy részét berendezték az üldözöttek számára, közel száz menekült köszönheti kettejüknek az életét. Házukban antifasiszták gyermekei, később pedig számos zsidó talált rejtekhelyre.

1944 december-január napjaiban már Budapest ostroma zajlik, az orosz csapatok megjelennek Svábhegyen a Zsindely villánál.  Végig kell élniük a harcok félelmetes jelenségeit, ágyúzásokat, robbantásokat. Zsindely kendőzetlenül ír az orosz katonák viselkedéséről, a „zabrálásról” a nők megerőszakolásáról.

Ez az időszak 1945 februárjában ért véget.

Zsindely Ferencet felelősségre vonták, hogy miniszterként, politikusként és tisztviselőként kiszolgálta a Horthy-rendszert. 1950-ben vagyonelkobzásra ítélték, majd elvették tőle azt az Istenhegyi úti házat, amihez élete legszebb és legfélelmetesebb emlékei kötötték.
Feleségével együtt a kitelepítettek sorsa várt rá. A legszörnyűbbet csupán azért kerülhette el, mert akadt néhány támogatójuk. Balatonlellére hívták, ahol házmesterként dolgozhatott egy nyaralóban. Itt élt egészen a haláláig, 1963-ig.
Tüdős Klára a férje halálát követően külföldön próbált új életet kezdeni, de három évvel később hazatért. 1980-ban hunyt el.

Természetesen annak a hatalmas, számtalan gondolatot inspiráló terjedelmes írásmű csak egy hányadát tudtam ebben az ismertetőmben megírni. Remélem azért kedvet kapnak arra a Publika honlap látogatói, hogy megkeressék a könyvtárakban, vagy megvegyék és elolvassák.

Nem könnyű, de megéri.

Billédi Ibolya