Gyermekkori emlékeim

Édesapám a háború előtt banktisztviselő volt, a kommunista időkben egy vállalatnál könyvelő. 1955 decemberében halt meg, szívinfarktusban. Édesanyám 1945 után némi gépírói alapképzettséggel, ugyancsak munkába állt: a Magyar Beruházási Bank folyósító előadója lett.

Magam rendkívül vallásos kislány voltam, noha a család erre nem ösztönzött különösebben. Nagyanyám római katolikus volt, nagyapám református; ők Erdélyben éltek. A család jó példát adott az ökumenizmusból. Sokáig nem látogathattuk őket, a románok nem adtak útlevelet. 1953-ban a katolikus Nagyanyám elzarándokolt Máriaradnára, és imádkozott, hogy láthassa az anyaországba szakadt gyermekeit.

Mint naplótöredékemből látni fogjuk, megjött az útlevél. Szinte napra egybeesett a radnai búcsúval…A tatabányai bányásztelep határán laktunk, egy zsidó kereskedő később államosított házában. A tulajdonosok túlélték az auschwitzi tábort, majd hazatérve, a kommunista rezsim kitelepítette faluraa korábban tehetős családot. Mi fogadtuk vissza őket- saját korábbi tulajdon házukba -,társbérlőként… Éjszakánként hallottam, ahogy Lusztig néni a szomszéd szobában, álmában sikoltozott. Édesanyám nyugtatgatta.

A levelemben említett Margó egy kedvesnővér volt, aki rendje feloszlatása után nálunk lakott albérletben egy ideig. (Rendi ruhájából csináltatott nekem kék shortot, mert azt szerettem volna, szoknya helyett…( Mindig fiús alkat voltam.)

Gyerekként egy kis bányásztelepi kápolnájába jártam, ahol egy Budapestről elűzött jezsuita pap teljesített szolgálatot. Nem tudtam, mekkora kockázatot vállal magára, amikor velem foglalkozik. Könyveket adott, beszélgetett velem. Nemigen volt sok híve: olykor csak három öregasszony és én voltunk a misén. De az iskola viszont, ahová jártam, a település falusi részében, Felsőgallán volt; s ott volt egy nagy templom, közvetlenül az iskolaépület mellett. Svábok lakták ezt a városrészt: sokaknak voltak halottaik a világháború után. Gyakran betértem reggelente, iskolába menet előtt; gyászmise volt. Kint nagy koporsó állt, két gyertyatartóval. S az orgona félelmetesen zúgta: „Ments meg engem, Uram, az örök haláltól…” Korán elgondolkodtam az élet végességéről.

Egyik nagybátyám Szentesen élt, református feleségével. Nyáron egy hónapra leadtak szüleim egy kis vidéki levegőre, hisz nem volt otthon, aki vigyázzon rám. Gabi nővérem Pesten tanult, nyomdász szakmát. Egyetemre nem vették fel, származása miatt. Magam szerzetbe készültem, a tanító rendbe. Mindig magyar-történelem tanár akartam lenni. Kiváló tanuló voltam. Amikor-kislányként- szerzetesi szándékomat felvetettem, a jezsuita atya azt mondta: „Jó. De te leszel a rendfőnöknő!…” Látott bennem valamit… Hát, a rendszerváltás után miniszter lettem, majd egyetemi tanár.

A következő szövegek egy nyár emlékei. Viszonylag hosszú ideig naplót vezettem.

1953 Ötödikes-hatodikos általános iskolás vagyok. A naplót két kicsi pepita kockás A/6.os füzetkébe, meg egy régi, édesapám irodájából származó papírokból, általam készített, összefűzött, házilagos „füzetbe” körmölőm.

1953 VI 26, péntek

Már negyedik napja Szentesen vagyok. Meglepődtek, amikor jöttem. Aztán elrendeztük a ruhákat, na meg, hogy hol alszom. Sokat fürdök, általában jól vagyok. De a hangulatom valahogy rossz. Bánt, hogy a Jó istennel keveset törődők. Minden csekélységen felfújódok. Most elég lesz. Idő: Szép, derűs, de tegnap esett egy kicsit.

VI.28, vasárnap

Reggel felkelek, hát eszembe jut, hogy vasárnap van. Nézem az órát: 8 óra. Hű a teremfáját! Elkések a templomból! Megkérdezem Jutkát: Mikor van mise. Azt mondja, 7, 9 é s fél 12. Na, legalább nem késünk el. Persze, elkéstünk, mert 8 és 10 órakor volt… Apu kért, hogy legyek vele, nemsokára úgyis elindul haza. Sajnálom, hogy elutazik, s itt maradok egyedül. Idő: szép, derűs.

VI.29 hétfő.

Ma szépen kitakarítottunk. Kicsit veszekedtünk, a szokás szerint. Délután kimentünk a Tiszához. Jó volt. De akkora volt a sár, iszap, hogy bokáig süllyedtünk bele. A víz is iszapos volt, tele lett vele a hajunk. Ezen kívül a szúnyognép is harciasan támadott! Össze-vissza csíptek.. Mindezek mellett csúszkáltunk, fürödtünk, és remek étvágyunk volt.

30. 30. kedd

Ma csomagolással telt el az idő. Délután fejet mostunk. Apu leltárt csinált a holmimról. Este lefeküdtünk, és kiolvastam a Csui!…-t. Sokáig fennmaradhattam. Apuval sokat beszélgettünk. Jó lenne otthon lenni…

Hiába, mindenütt jó, de legjobb otthon.

Botos Kata