Visszatekintés-

A II. világháború végső szakaszában, amikor már a szovjet csapatok Magyarországon Budapestet is elfoglalták, 1945 januárjában családommal vissza tudtunk költözni Üllőre, ahonnan előző novemberben az egész lakosságot kitelepítették Budapest ostromára készülve. A házunkba ugyan nem tudtunk beköltözni, mert romos állapotban volt, hanem szüleim a telken lévő kisebb házat – lakás és istálló – rendbe tudták annyira hozni, hogy ott lakhattunk.

A községben erre az időre már nagyon sokan visszaköltöztek és megindult az újjá szervezése az életnek, közigazgatásnak. Megalakultak a községi tanács, a pártok, közintézmények.  Édesapám is bekapcsolódott a közéletbe is, megválasztották a Szociáldemokrata Párt községi szervezete elnökének, részt vette a tanácsüléseken is.

A templommal szemben egy lakóház lett a községháza, a rendőrség pedig Lengyel doktor házában rendezkedett be. A rendőrkapitány és a rendőrök Pestről jöttek, egy üllői volt csak közöttük, ismerős lakatos.

A községi tanács sűrűn ülésezett. Egy áprilisi napon, nagypéntek volt, a tanácsülésen édesapám megkérdezte a rendőrkapitányt, hogy igaz-e, hogy a pincében embereket tartanak fogva, pl. a volt jegyzőt. Édesapámat erről titokban értesítette valaki. Természetesen a kapitány kijelentette, hogy erről szó sincs és hívta édesapámat, hogy menjen vele és személyesen győződjön meg róla. Apám így is tett, amikor azonban belépett a kapitánnyal a szobába, az  egyik rendőr nekiesett és leütötte. Ezután  őt is bedobták a pincébe. Mi meg csak vártuk haza, de nem jött. Sötétedés után jött aztán egy asszony, a kertjük vége közös volt a rendőrség kertjével és elmondta édesanyámnak, hogy apám ott van a pincében.

Nagyon kétségbe estünk. Édesanyám másnap reggel elment a kommunista párttitkárhoz segítséget kérni, aki egy sánta szabó volt és édesapám támogatta őt, amikor illegalitásban volt. Sajnos nem volt otthon, a vidéket járta, szervezték a pártot. Húsvét-hétfőn jött haza, a háziasszonya megmondta neki, hogy anyám keresi. Odajött hozzánk, és amikor megtudta, hogy mi történt édesapámmal azonnal ment a rendőrségre és kiszabadította édesapámat és a többi foglyot is kiengedték. Ki tudja mi történt volna, ha ő nem lép közbe.

A szomszéd faluban, Gyömrőn szintén lecsukták a falu volt vezetőit, a járás többi falujából is összegyűjtöttek embereket, kegyetlenül megkínozták és sokukat kivégezték. Persze a „Párt” később önkényeskedésnek nyilvánította ezeket a cselekedeteket, mondván nem párt utasítás volt. Erről a megrendítő önkényuralomról, következményeiről részletesen lehet olvasni a Félelembe zárt múlt című műben. ( Palasik Mária: Politikai gyilkosságok Gyömrőn és környékén 1945-ben.)

Édesapám a Rendőrségről testi- és lelki betegként jött haza. Egy pár nap múlva beállított hozzánk az a rendőr, aki részt vett apám bántalmazásában. Azt mondta, hogy bocsánatot jött kérni. Édesapám azt mondta neki: Megbocsátok, de nem felejtem el, amit tettél.

Édesapám hála Istennek elég hamar felépült és nekilátott rendbe hozni a családi házunkat, ami ugyan nem volt egyszerű, abban az időben nem lehetett kapni a szükséges anyagokat, csak nagy nehézségek árán. De elég hamar sikerült és a nyár folyamán már beköltöztünk a házunkba, Nagymama is elfoglalhatta a saját szobáját, mi gyerekek is kivettük a részünket a munkából.  Az ország, a falu is éledezni kezdett, a háborúnak a békekötéssel vége lett.

Kezdődött az új világ.

2025 . augusztus 24.                                  Billédiné dr Holló Ibolya