Kerekasztal konferencia Franyó Borbála hozzászólása

Franyó Borbála (ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Budapest)

Hozzászólásomat hang nélkül, jeleléssel kezdtem, amely rávilágított arra, hogy sajnos nem gondoltunk a jelnyelvi tolmács megrendelésére. Rávilágított, hogy még mindig nem vagyunk elég profik. Van egy álmom, hogy legyen természetes mihamarabb és mindenki számára az a fajta gondolkodásmód, amely által nem keletkeznek újabb akadályok a fogyatékossággal élők számára, sőt könnyedén tudnak részt venni a mindennapi társadalmi életben. A másik példám a szemüveg volt, amellyel érzékeltettem, hogy több embernek is van szemüvege különböző okoknál fogva, de hiába kérném kölcsön, nem ugyanazt fogjuk látni, hiszen az ő tapasztalatai mások, a sajátjai. Ezeket a tapasztalatokat kellene könyvtárosoknak felhasználni, élni vele. Lehetne például mozgó tanári vagy animátori állása olyan könyvtárosoknak, akik jól tudják átadni, amit kell és olyan tapasztalati szakértőknek, akik az adott témában rengeteg gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek (pl. maguk valamilyen fogyatékosságban érintettek). Biztos, hogy ha jól körülnézünk, hamar találunk partnereket erre. És a tapasztalatokkal nem szabad vitázni, nem szabad megtörténjen, hogy adott akadálymentesítés (pl. egy kisfilm) csak felemás módon készüljön el, nem állíthatjuk szembe egyik vagy másik (pl. jelelés, felirat) fontosságát, hanem mindenki számára kell gondolkodnunk róla.
A könyvtáros szervezetek, a könyvtárosképző intézmények vajon vevők-e erre a témára? A Publika és az OSZK igen, hiszen rendszeresen hívnak előadni, tanítani, de az MKE, az egyetemek mintha csak a minimálisan szükséges mennyiségben tartanák a tematikájukban. Másik probléma, hogy sokan nem tudják milyen nagy jelentősége van az ajánlásoknak, a referenciának, nem tudják mit is írjanak bele? Itt szeretném megköszönni Bartos Évának, Billédi Ibolyának és Téglási Ágnesnek, hogy hittek bennem, hogy felkaroltak, mert hozzájuk hasonló támogató mentorok mellett sokkal könnyebb sikereket is elérni. A vezetőknek is nagy felelőssége van abban, hogy alakul a szakma, mert csak támogató légkörben lesz fejlődés. Biztatni kell, tanítani, pártolni a következő könyvtáros nemzedéket, hogy a stafétát tovább tudják vinni. A nagy szervezetek összefogása mellett mindig is a személyes jó kapcsolatok lendítették igazán előre a dolgokat. Nézzük meg azt is, mit jelent a közösségi aktivitás, mely közösségekről beszélünk? Külön-külön a könyvtárosokról, a fogyatékossággal élők szervezeteiről, könyvtáros civil szervezetekről? Nem kölön kellene őket emlegetni, hanem együtt, összefogásban.