Mesélő órák

Jelen sorok írójának az időmérő szerkezetekkel való szorosabb kapcsolata idestova 6  évtizede tart. Hogy kit mi érdekel, több dologtól függ. Befolyásoló tényező lehet a környezet, hogy ki mit hozott otthonról, de legalább olyan fontos a belső tényező, ami egy viselkedésminta, hogy ki mire fogékony, focira, főzésre, divatra, régiségek gyűjtésére, ahonnan már csak egy lépés a régi órák ismerete és szeretete.
Hogyan is kezdődött?
Úgy 6 éves lehettem, mikor nagypapám egy munkatársától kapott egy kakukkos órát. Az óra szépen járt, ketyegett, félkor egyet kakukkolt, egész órakor meg annyit, amennyi óra
volt. Teljesen elbűvölt a működése. Egy másik epizód, amikor vendégségben voltunk édesanyám egy munkatársánál, a Semmelweis utcában. Ott egy Junghans feles ütős bim-bam falióra mutatta az időt. Mindig drukkoltam hogy még maradjunk egy kicsit, a következő feles ütés, óraütés elhangzásáig.

A harmadik kis történet, mikor nagypapával sétáltunk a Bartók Béla úton és az ottani órásüzlet kirakatában járt egy torziós ingás üvegburás ú.n. 400 napos óra. Na ez sem nem kakukkolt, sem nem bim-bamozott, csak a torziós inga 4 fémgömbje méltóságteljesen jobbra-balra forgott. Mindig alaposan meg kellett néznem a működését.
Nagyapám a saját zsebóráját a Retek utcába vitte javíttatni,  tisztíttatni Fütyü Károly órásmesterhez, persze mentem vele én is. Az üzletben nagyon szép órahangok voltak, többek között ott hallottam először negyedütős Westminster órát működés közben, nagyon tetszett.
Siófokon nyaraltam édesanyám vállalatának balatoni üdülőjében és mikor már nagyobbak voltunk, valami ügyintézés miatt kortársaimmal az ottani belvárosba kellett menjünk. Egy órásüzletbe betekintve láttam egy szép feketeerdei negyedütős kakukkos órát, aminek két kis ajtaja van (negyedütős fürj a bal oldalon, egész ütős kakukk, mellette). Ez is egy vágyálom volt majd 50 évig, mikor is szembejött velem.

Még jó néhány ilyen történettel kezdődött az órák iránti érdeklődésem. Az első, saját magam által vásárolt óra Prágához kötődik. 1981 őszén, gimnáziumi osztálykirándulásunk során találtam rá egy kis órára, ami műanyag, semmi ütéshangja nincs, olcsó volt, nem antik darab, de saját beszerzés, az első. Én nem akartam vele senkit zavarni, de az egyik, vállalkozó szellemű osztálytársam kiszedte a dobozból összerakta és az alvóhelyünkön egy, a falon megtalált szögre akasztva, 2 napig ott diszkréten ketyegett és mutatta szépen az időt.

Az érettségi után dolgoztam egy évet és szerencsét próbáltam, elkezdtem lottózni. Talán két hónap után lett egy, na nem sok, egy hármas találatom. Abból tudtam venni egy Schmeckenbecher 400 napos, búrás órát. Nem egy antik darab, modern kvarcszerkezet van benne, de tetszetős és teszi a dolgát, mind a mai napig. A következő évben, a katonai szolgálat alatt, mikor szabadságon voltam és eljött az idő visszatérni a laktanyába, ezen az órán lestem hogy 3 óra múlva, két óra egy óra fél óra….

hát most kell indulnom a vonathoz.

Aztán később jöttek sorjában, egyik a másik után. Abban az időben még jó néhányat a Bizományiban vásároltam. Na az sokszor lutri volt, teljes-e a szerkezet, milyen állapotban van, mennyire kopottak a kerekei, működik-e?
Több darabot kaptam évfolyamtársaktól, barátoktól, kisebb örökség révén is gyarapodott a gyűjtemény. Az internetes korszakban az órák állapotáról már könnyebb volt több információt beszerezni, így a tetszetős, de nagyon olcsó, ám problémás példányokkal nem foglalkoztam, kivéve ha valami ritkaságnak számított.
Sokszor eszembe jut hogy ezek az órák mi mindent láthattak, a nagy történelmi eseményekből vagy a kisebb közösségek, családok mindennapjaiból.
Mikor vendégek jönnek és megnézik, meghallgatják az órákat, sokszor tesznek fel érdekes kérdéseket.
Melyik volt az első, melyik a legrégebbi, ezekre könnyű a válasz. Hogy hány darab van, az már nehezebb kérdés, nem szoktam tételes leltárt tartani. Van, aki megpróbálja megszámolni, de ez sem könnyű feladat, mert van olyan, ami első látásra nem is tűnik órának, pedig az. Hogy melyik a legdrágább/legértékesebb, ezt a kérdést nem annyira szeretem, nem vagyok műtárgybecsüs, bár nagyjából tisztában vagyok az értékükkel, de számomra nem ez a legfontosabb.

Előfordult olyan eset hogy a szomszéd átjött és érdeklődött, hogy hall valami óraütést és sokszor nehezen tud aludni, mitől lehet ez. Mikor bejött a

szobánkba, szeme-szája tátva maradt a csodálkozástól… hogy melyik lehet az a zajos. Kinyomoztuk és megbeszéltük hogy ha működik is, este 10 után leállítom, hogy ne zavarja a pihenésében. Az órák nagy része hangjelzéssel is tudatja a múló időt. Kakukkolás, csengő, spirálgong, hangrúd, ezek mind arra szolgálnak hogy hangjelzéssel is lehessen követni hogy hány óra van. Az óraütésnek eredetileg az volt a célja hogy sötétben is lehessen tudni hogy mennyi az idő, a villanyvilágítás bevezetése előtti korokban, mikor esténként a lámpa meggyújtása körülményesebb volt. A 20. században készített óráknál ez már nem volt szempont, itt már csak a hangulat miatt készítettek ütős órákat. Én mindegyiket megismerem a hangjáról becsukott szemmel is, a nálunk tartózkodó vendégeknek pedig találós kérdés lehet hogy melyik is szól éppen.

Van, akinek a kevésbé díszes art deco stílus tetszik, van akinek az ónémet, másnak a klasszicista/biedermeier.

Ahogy haladunk előre az időben, természetesen az új jövevények is egyre ritkulnak, mert a rendelkezésre álló hely is véges.

A Feng Shui szerint nem mindegy hogy az órát a lakásban hová tesszük, mert nem megfelelő elhelyezés esetén negatív energiák képződnek, no hát ezt nálunk nehezen lehet betartani.
Végezetül, az órákat elnézve és hallgatva, eszünkbe juthat Babits Mihály Esti kérdése: Miért a végét nem lelő idő?

Szatmári Zsolt