Munkácsy kiállítás a Nemzeti Galériában.

Publikás barátokkal megtekintettük Munkácsy jubileumi kiállítását  a Nemzeti Galériában.

Olvastam róla, tanultam róla, többször láttam már különböző alkalmakra rendezett Munkácsy képeket, de ilyen döbbenetes hatást, amelyet ez a kiállítás tett rám semmivel nem hasonlíthatom. Lenyűgöző a fantasztikus gyűjtemény, Hazai múzeumok  tulajdonából, magángyűjteményekből, külföldről kölcsönözve remekművek tárulnak a látogatók szeme elé. Rengeteg a látogató, természetesen nagyon sok hazai és külföldi művészetbarát akarja látni a műveket.

A tárlatot nagyszerűen rendezték meg. A látogató már az első teremben végig nézi, olvassa a művész életrajzát

Munkácson született 1844. február 20-án  A munkácsi római katolikus plébániahivatal keresztelési anyakönyvi bejegyzésére utólag rávezették, hogy a magyar minisztérium engedélyével a Lieb családnevet Munkácsyra változtatták. Édesapja, Lieb Mihály bajor hivatalnokcsaládból származott, római katolikus vallású sótiszt volt Munkácson, Édesanyja az evangélikus vallású nemesi származású Reök Cecília volt. Lieb családi nevét 1868-ig használta,

Fiatalon elvesztette szüleit; édesanyja 1850. hunyt el, édesapja 1852-ben. Munkácsy a család döntésének megfelelően, rögtön Békéscsabára került anyai nagybátyjához, Reök István ügyvédhez, ő nevelte fel, taníttatta és asztaloshoz adta inasnak. Miután keserves inasévei leteltek, 1858. május -án szabadult fel. Ugyanez év novemberében Aradra ment, ahol segédként dolgozott. Koplalás mellett nyomorban tengődött (feljegyzései szerint hat hónapig nem evett meleg ételt), csupán az itt tanuló békéscsabai barátaival való találkozásokban lelte örömét. A nélkülözések miatt súlyosan megbetegedett, majd 1860 végén visszatért az ekkor már Gyulán lakó nagybátyjához.

1861 februárjában Fischer Károly rajztanárnál ismerkedett meg Szamossy Elek festővel, aki a gyulai Wenckheim-kastélyban dolgozott. Márciustól már ő tanítgatta, majd vette magához Munkácsyt. 1862 januárjában együtt dolgoztak Aradon, ősszel Gerendásra ment, ahol megfestette a Fonó nő és Levélolvasás című olajképeit.

1863-ban Szamossy tanácsára képezni kezdte magát, májusban mestere ajánló soraival Pestre ment, ahol az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat titkárát, Harsányi Pált kereste fel. Ő hívta fel Ligeti Antalnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Képtára vezetőjének figyelmét az ifjú festőre. A társulat szívesen fogadta őt, mivel feladatuk volt a fiatal művészek pártfogása. Tanácsokat adtak számára, és engedélyezték, hogy a múzeumban másoljon, majd bírálatot is adtak munkáira. Ligeti személyében igazi atyai pártfogóra talált.

1865 első felében a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára jelentkezett. Tanulmányaival egyidejűleg Bécs híres múzeumaiban, képtáraiban is megfordult, Rubens és Rembrandt művészete lenyűgözte. Itt látta meg Ludwig Knaus düsseldorfi festő képeit, amelyek nagy hatást gyakoroltak első korszakára.

Júliusban visszatért Pestre, szeptembertől pedig újból Gerendáson és Békéscsabán tartózkodott fél évig, ekkor megrendelésekre készített portrékat. Ebben az időszakban készült képei közül kiemelkedik a Húsvéti locsolkodás, a Vidovszky János és felesége arcképe, valamint a Búsuló betyár és az Estebéd pusztán című olajképei.

Februárban szembetegség támadta meg. Szemorvoshoz a pesti Szent Rókus Kórházba került, ahol néhány hét leforgása alatt látása rendbe jött. Amíg lábadozott, gyakran megfordult a Kammon kávéházban, itt került baráti kapcsolatba Deák Farkassal, aki a Vasárnapi Ujság, és Kazár Emillel, aki a Fővárosi Lapok munkatársa volt. Ennek köszönhetően a Magyarország és a Nagyvilág, illetve a Hazánk s a Külföld című lapok publikálták rajzait. Jankó Jánossal is barátságot kötött, és a még Aradon megismert Paál Lászlóval való kapcsolatát is felújította. Ekkoriban festette a Petőfi búcsúja a szülői háztól, a Paraszt-interieur című képeket és pár portrét.

Szeptemberben már újra Gerendáson tartózkodott, majd októberben Ligeti ajánlólevelével a Müncheni Akadémiára iratkozott be, ahol festészetet tanult Wagner Sándor műhelyében, tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Társulat támogatta. Fejlődésére hatást gyakorolt Wilhelm von Kaulbach, az akadémia igazgatója, Ekkor készítette Árvíz című képét, amelynek vázlata Kaulbach elismerését is kivívta.

1867 nyarán visszatért Pestre, magával hozva a Befordultam a konyhára című Petőfi-illusztrációját is, amelyet a Képzőművészeti

Társulat kiállítására szánt. Augusztusban Aradon dolgozott, a dalárünnepélyen rajzolt, később pedig visszatért nagybátyjához. Kérelmének engedve Eötvös József miniszter 800 forint ösztöndíjban részesítette.

1867 októberében megállapodott a Vasárnapi Ujság valamint a Magyarország és a Nagyvilág szerkesztőségével, hogy rendszeresen küld tudósításokat és rajzokat a két lap számára. Ösztöndíjából október 15-én elutazott Párizsba és megtekintette a világkiállítást. Az itt szerzett élmények után átfestette a Dűlő szénásszekér című képe első változatát realista stílusúra. Visszatért Münchenbe, ahol 1868 júliusáig időzött, a német realista festő, Wilhelm Leibl baráti körében.

Münchenben befejezte Árvíz című képét és az Itatás második verzióját, két változatot festett a Lakodalmi hívogatókból.

Ezután visszatért Pestre. A magyar minisztérium 1868.

október 3-án kelt névmagyarosításra vonatkozó határozata engedélyezte a Lieb családnév Munkácsyra történő megváltoztatását.  Szokoly Viktor felkérte, hogy rajzokat készítsen egy tervezett Honvéd-album számára a szabadságharc történetéből. A Regélő honvéd és az Isaszegi csatatér című képei ebből az időszakból származnak. Októberben Ligeti tanácsát kérte, és az ő ajánlásával került Düsseldorfba Ludwig Knaushoz, Itt együtt bérelt lakást és műtermet Paál Lászlóval. Knaus dicsérettel illette az Árvíz és a Főkötő című munkáit. Az Ásító inas című művén a német életképfestészet, hatása érződik.  Munkácsy e kép készítése során találta meg a saját hangját.A nagy festőelődök közül leginkább Rembrandt holland festő munkái iránt lelkesedett, a kortárs impresszionista festők munkáit nem értékelte, Munkácsy a saját útját járta.

1869 áprilisában alkotói válságba került, de nekilátott az első jelentősebb művéhez,

a Siralomházhoz.. Szeptember 30-án Willstaek amerikai milliomos vasgyáros megtekintette a képet a műteremben és tízezer frankért (4000 osztrák–magyar forint) megvásárolta, de megegyeztek, hogy még mielőtt elvinné, a festő még kiállítja a képet. Így Munkácsy elküldte azt a párizsi Szalonba, ahol  aranyérmet nyert vele. Képét rengetegen látták, műve ismertté és elismertté tette, a külföldi és magyarországi lapok is beszámoltak sikeréről.

1870 júniusában Pestre, majd augusztusban Békéscsabára ment rokonlátogatásra. Ősszel már újfent Düsseldorfba utazott, a városban a porosz–francia háború miatt több tiszt, menekült és hadifogoly is tartózkodott. A sebesültek és a frontot megjárt katonák elbeszélték élményeiket, amelyek Munkácsy gyermekkori, szabadságharccal kapcsolat emlékeit is felidézték, ennek hatása alatt született meg a Tépéscsinálók című képe. Nyáron Paál László meghívta Hollandiába.

A colpachi kastély            

1870 karácsonyán vacsorára volt hivatalos Paállal együtt, a rendezvényre egy francia ezredestől kaptak meghívást. Itt kötött ismeretséget a De Marches házaspárral. A báró korábban már látta a Siralomházat, és örült az alkotójával való találkozásnak. Munkácsy egyre szorosabb kapcsolatba került a házaspárral, majd 1871 tavaszán látogatást tett náluk colpachi birtokukon.

Düsseldorfban látogatást tett nála Zichy Mihály festő, az ő rábeszélésére döntött arról, hogy Párizsba költözik. Munkácsy egy hirtelen elhatározással lemondta a Weimari Akadémia tanári meghívását, majd 1871 novemberében (más források szerint 1872 januárjában) Párizsba tette át műhelyét,  megérkezését követően Henri Edouard de Marches báró segítette, aki báró ekkor meghívta őt colpachi kastélyukba. Itt Munkácsy depressziója erősödött, öngyilkossági kísérletet hajtott végre, kiugrott az egyik emeleti ablakból. Szerencséjére azonban nem esett komolyabb baja, vendéglátói gondoskodtak róla, és csakhamar újra felülkerekedett benne az élet- és alkotókedv. Négy képet is festett colpachi szálláshelyének mennyezetére, ezek: a Mosónők, De Marches báró és Ell plébános a park bejáratánál, az Erdőrészlet és a Rőzsehordó nő.

Miután visszatért Párizsba, újfent elutasította a Weimari Akadémia meghívását. Colpachon folytatta alkotói tevékenységét: megfestette De Marches báró és De Marches báróné arcképét, majd ezután Párizsban a Siralomház kétalakos változatát, illetve az Elítélt című művét. 1873-ban előtanulmányokat követően folytatta az Éjjeli csavargókat, elkészülte után a képet 40 ezer frankért adta el Goupil párizsi műkereskedőnek.^[33] 1873 októberében Paál László meghívta Munkácsyt Barbizonba, itt festette a

Rőzsehordó nőt. Ezután visszatért Párizsba, ahol bevégezte a még Colpachon megkezdett realista életképeit, a Búcsúzkodást és Köpülő asszonyt. Az 1873-as bécsi világkiállításon öt képe került bemutatásra: Éjjeli csavargók, Köpülő asszony, Őszi parkban, Részeges férj hazatérése, Férfi tanulmányfej. Jelentősebb munkái voltak még ebben az évben a Cigányok az erdőszélen I. és II., illetve az Eltévedt gyermek. Az év végén elfoglalta új, igen előkelő műtermét. Nem tartozott a barbizoni iskolához, de szívesen festett Barbizonban.

Munkácsy magánélete nagyot változott, amikor 1873 nyarán meghalt De Marches báró. Miután a gyászév letelt, a báró özvegyével, a huszonkilenc éves Cécile Papier-vel 1874. augusztus 5-én házasságot kötött Luxemburgban,

A nászút első állomása Pest volt. Ezután Békéscsabára indultak, hogy Munkácsy ismerőseit és rokonait meglátogassák. Itt műtermet rendezett be, ekkor készült a Kukoricás, a Poros út I.  A Salonban kiállította a Zálogházat.

Ősszel visszatértek a francia fővárosba, Munkácsy életében ezzel egy új korszak vette kezdetét Fényűző lakásukon gyakorta rendeztek estélyeket és bálokat, amelyekre Európa híres közéleti személyiségei, művészei és arisztokratái is hivatalosak voltak, a párizsi magyar kolónia egyik legérdekesebb szalonjává v

Párizsi műtermében folyamatosan számos képterven dolgozott. Ekkor született első „szalonképnek” nevezett alkotása, a Párizsi szobabelső (Olvasó nő), Paál László arcképét is ekkor festette meg, s befejezte Milton című képét is, amely új korszakot nyitott számára. Lehetséges, hogy azért választotta a vak, beteg költő megjelenítését, mert Munkácsy saját egészségi állapota romlott, állandó idegfájdalmai voltak, az orvosok fürdőkúrát írtak elő számára.

1889-ben nagy szerepet játszott abban, hogy Magyarország méltóan részt vehessen a párizsi világkiállításon, a Párizsi Magyar Egylet és az Osztrák–Magyar Képzőművészeti Szakbizottság elnökeként el is érte célját.

1891-ben az akkor épülő Országház számára megrendelt Honfoglalás című képhez különböző embertípusokról számtalan fotótanulmányt készített, modelleket, kosztümöket és kellékeket gyűjtött hozzá. 1891. október végén tért vissza Párizsba, ahol elkészítette a nagy méretű kép kartonját és végleges tervét

Honfoglalás (1893), Munkácsy terem, Országház, Budapest, Magyarország
A kép Anonymusnak a Gesta Hungarorumban megírt legendájának azt a pillanatát ábrázolja, amikor Salán vezér követei tizenkét fehér lóért cserébe egy nyaláb füvet Alpár homokjáról és egy korsó Duna-vizet adnak át Árpád fejedelemnek

1893-ban fejezte be a Honfoglalást, s az év végén be is mutatták a párizsi Georges Petit Galériában, később pedig Magyarországon is.

Élete utolsó éveiben a világhírre szert tett festőt, érezve a növekvő hazai megbecsülést, erősen foglalkoztatta a magyarországi hazatérés terve, melynek ügyében tárgyalásokat is folytatott.

Idegei felmondták a szolgálatot: 1897. február 4-én kitört rajta a téboly. Egyre romló idegállapota miatt először Baden-Badenba, majd a Bonn melletti, endenichi szanatóriumba szállították. Soha többé nem tért már teljesen magához.

Fiatalkorában szifiliszt kapott, ami az 1880-as évektől kezdődően előbb tábesszé, majd paralízissé fejlődött; halála előtt elhatalmasodott rajta az elmebaj, Közben Magyarország halottjának nyilvánították, és Budapesten állami temetést rendeztek a tiszteletére. A Műcsarnokban ravatalozták fel. Temetése május 9-én a Kerepesi temetőben volt, ahol végső útjára hatalmas tömeg kísérte el.

A jubileumi kiállítás Munkácsy Mihály emlékének, magyarságának, művészetének méltó megünneplése .Világhírű a Siralomház című képével lett, melynek kompozíciója és ábrázolása eredeti és magával ragadó .

Művei közül kiemelkednek vallási tárgyú képei, melyek közül a Krisztus-trilógia méltán lett világhírű. A kiállításon a Trilógia előtt összetömörültek a látogatók, annak ellenére, hogy viszonylag gyengébb napot, a keddet választottuk a tárlatnézésre. mindenki hosszasabban időzött a teremrészben a képek előtt Nem lehet ezek előtt a műremekek előtt elcsöndesedni, a krisztusi jelenetek láttán elgondolkodni, saját lelkünkbe nézni.

Azt ajánlom, hogy látogassanak el a Szépművészeti Múzeumba, ha eddig nem tették meg, már csak két hétig lehetséges, március 31. bezár. Ne mulasszák el.

Billédiné IbolyaBillédiné Ibolya

A kiállítás kurátora: Krasznai Rék