Beszámoló a 2020 évi tevékenységről

A Publika Magyar Könyvtári Kör 2020. évi tevékenysége.

Egyesületünk tevékenységére az egész magyar társadalmat, a világot érintő korona járvány nyomta rá a bélyegét. Az erre az évre tervezett munkának, programoknak csak egy töredékét sikerült megvalósítani, elsősorban azokat, amelyeket írásban, ill. online módon lehetett elvégezni és megfeleltek a súlyos járványvédekezés szabta követelményeknek.

Az éves beszámolómat a szokásos fejezetek szerint foglalom össze:

                1.A civil szervezetekre vonatkozó törvényi kötelezettségekből adódó feladatok

A 2019 évi beszámolót elkészítettük, belefoglalva a mérleget, az eredmény- kimutatást, a működésről szóló jelentést és a megvalósított programokat. Közzétettük a Publika honlapon, www. publikamkk.hu és benyújtottuk az Országos Bírósági Hivatalhoz.

Előkészítettük a PMKK tisztújító közgyűlését, amelyet 2020 április 7.-én terveztünk megtartani az Állatorvostudományi Egyetem Könyvtárában. Erre az alkalomra a Jelölő bizottság is előkészült a javaslattételre az új vezetőség listájával.

Sajnos a közgyűlés megtartására már nem volt lehetőségünk, mert a korona vírus járvány miatt rendezvényeket tartani nem lehetett, már április 4-től országos kormányzati rendelkezés miatt.

Tekintettel a rendkívüli helyzetre az OBH engedélyezte a vezetőségi tagok mandátumának meghosszabbítását.

Az elnökség sem tarthatott ülést, ezért a kapcsolatot egyrészt a honlapon, másrészt elektronikusan tartottuk.

2.Szervezetfejlesztési feladatok

Mivel a személyes találkozások, közös programok teljesen háttérbe szorultak, ezért az interaktív lehetőségek fejlesztését helyeztük a munka középpontjába. A feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra az új Publika honlapon rendelkezésünkre állt.

Új rovatokat indítottunk, Ezt hallgassátok címmel. A rovatvezető Gócza Juli remek muzsikát ajánlott, értékes tudnivalókkal körítve, a honlap látogatók nagy örömére.

Hasonlóan kedvelt volt az Ezt olvassátok rovatunk, itt ajánlottunk lelket/elmét frissítő, a bezártságot enyhítő könyveket. Az interaktív lehetőséggel többen is éltek, elég sok hozzászólás érkezett egy-egy könyvhöz.

A Publika kommunikációjának szélesítésére a közösségi oldalakat (Facebook) is felhasználtuk.

  1. Készségfejlesztési, ismeretterjesztési feladatok

A Nemzeti Kulturális Alap által a civil szervezeteknek meghirdetett pályázaton támogatást kértünk a tervezett Kerekasztal konferenciánkra, amelynek témája az olvasás népszerűsítése és haszna. A pályázatunk elnyerte a támogatást, így a rendezvényt ebben az évben október-novemberben kívánjuk megtartani. Címe: Az információ-szerzéstől a gyógyító olvasásig. Tervezett színhely a MTA Könyvtár és Információs Központ.

 4.Kulturális feladatok, történelmi örökség ápolása és népszerűsítése

Tanulmányutak szervezése hazai és külföldi helyszíneken.

  1. A Beethoven emlékév ihletett arra, hogy egy kulturális túra keretében felkeressünk néhány kiemelkedő kiállítást, emlékhelyet Ausztriában. A tanulmányútnak a Für Elise címet adtuk és 2020. április végére terveztük. A résztvevők- a csoport 30 főből állt, a részvételi díj előlegét be is fizették februárban, sajnos azonban hiába reménykedtünk, hogy a járvány elmúlik és szeptemberben megtarthatjuk a túrát, ez nem következett be. Sőt még most a beszámoló írásakor sem látható bizonyosan, hogy  mikor sikerül ezt a színvonalas túrát megvalósítani. Most a beszámoló írásakor nagy reményünk, hogy az ősz folyamán megláthatjuk Mariazell, Göttweig, Grafenegg kulturális értékeit.

Budapest, 2021 május 5.

Billédi Ferencné elnök

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük