Jó magyar filmeket nézni

Éveken keresztül nem jártam moziba, magyar filmet nem is tudom megmondani, hogy mikor láttam utoljára. Tavaly óta viszont egyre többször megyünk moziba, magyar filmet nézünk, van olyan, amit kétszer is.
Azt mondják, hogy a magyar filmipar aranykorát éli. London után Budapest a filmek nagy gyártóbázisa Európában. (Világgazdaság, 2024.
08.13.)

A Nemzeti Filmintézet honlapján az olvasható, hogy 2025-ben rekordévet zárt a magyar filmipar. 2 milliárd Ft. bevétel, 1 millió néző.
Ezek a puszta adatok, amit most laikus nézőként az alábbi rövid ízelítővel kívánok alátámasztani. Ebben az évben – magam is
meglepődtem – már három magyar filmet is láttam. Nagyon más volt mindegyik, de nézhető, szerethető valamennyi.

Vidám, bohókás a Szeszélyes nők című alkotás, amiről azt gondoltam, hogy egy könnyed másfél órás szórakozás, kikapcsolódás
után elfelejtem az egészet. Ehhez képest, adott szituációban a mai napig be-be úsznak különböző jelenetek, ami elsősorban Básti Juli játékának köszönhető. No meg annak a három generációs (nagymama – mama –unoka) családi életet ábrázoló meseszövésnek, ami életszerű hétköznapi helyzeteket is felvillant. Sok pikáns és humoros betéttel fűszerezve.

A Magyar menyegző című filmről olyan sokat hallottam, hogy gondoltam megnézem azért, hogy ne mások véleményét továbbítsam,
hanem alakítsam ki a sajátomat. Ha egy szóval kellene leírnom a filmet,azt mondanám, hogy fergeteges. A zene, a tánc magával ragadó, a
viseletek, az erdélyi kultúra ilyen sokrétű bemutatása káprázatos képsorokat vonultat fel. Azon kaptam magam, hogy fülig szaladó szájjal
bámulom a filmet. A cselekmény egyszerű, nem a meseszövés remeke. De nekem és mindazoknak, akik megélték a szocializmus baráti országai között feszülő ellentéteket és a korrupció által egységbe kovácsolt felemás helyzeteket, bizony nagyon is valóságos történetnek tűnik
mindaz, amit látunk. Ezt még felerősíti az a tárgyi világ, ami a járművektől kezdve a berendezési és használati tárgyakig, gyerekkorunk
mindennapjait idézi. A fiatalok pedig egyszerűen retronak nevezik, de csak a formai jegyekre koncentrálnak és nem érzékelik, értik a hozzá  kapcsolódó tartalmat.

A sokrétű ábrázolás egyik gyöngyszeme, hogy az egész filmnek a táncház mozgalom kiváló keretet biztosít. Tisztelgés ez Sebő Ferenc, a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta előtt is, akik megjelennek a film végén, mintegy bemutatva, hogy a népi kultúra szakavatott kezekben hogyan tud tovább élni és lesz a fiatalok sajátja.

Enyedi Ildikó a Csendes barát című filmje azzal keltette fel figyelmemet, hogy főszereplője egy fa, a ginco biloba azaz páfrányfenyő.
A közel 250 éves fa történetében sok minden történt, ezekből az eseményekből három idősíkot kiragadva mutatja be a film ember és
természet kölcsönhatását. Egy campus életébe nyerünk bepillantását, a környezetvédő fiatalok növényi kísérletein, a századforduló nő hallgatók küzdelmein keresztül a pandémia idején játszódó epizódig. Ez utóbbi volt számomra a legérdekesebb, itt a kínai kutató az agykutatás módszereivel vizsgálta a páfrányfenyőt és világított rá arra, hogy a növények éppen olyan érző lények, mint az emberek. Mély és elgondolkodtató a film, a téma megközelítése és ábrázolása is nagyon
egyedi. A lassú és alapos bemutatás soha nem unalmas, két és fél órán keresztül képes fenntartani a figyelmet és kíváncsivá teszi az embert.

Mindehhez gyönyörű képi világ tartozik, az operatőri munka bravúros és szemet gyönyörködtető. Meg kell említenem Pálos Gergely operatőr nevét, aki páratlan képsorokkal kápráztatott el mindvégig.

Téglási Ágnes