ALVA MIRDAL   

Már Arisztotelész megírta, hogy béke csak az arany középutat követő társadalmakban lehetséges. A nagy jövedelem-különbségek, a széles körű szegénység mindenképpen feszültségeket gerjeszt.

Egy svéd házaspár:  Alva Myrdal és Gunnar Myrdal, a közgazdaság tudomány, szociológia, pszichológia, demográfia, gazdaságpolitika és a nemzetközi kapcsolatok terén olyan rendkívüli teljesítményt mutatott fel, amely végső soron a legmagasabb elismerésre tette méltóvá őket. Együtt is, és külön – külön is. Joggal tekinthetjük őket a kapitalizmus un. északi modellje megalkotóinak, – noha nyilván nem egyedüli képviselői voltak. A svéd jóléti állam demokratikus, liberális társadalmat, ugyanakkor szociálisan érzékeny piacgazdaságot jelent, erőteljes állami újraelosztással. Nem csupán az anyagi jólétről van szó. A jogtalanság, igazságtalanság, kiszolgáltatottság, tudatlanság éppúgy forrása a társadalmi elégedetlenségnek, mint a puszta éhség. Nemcsak kenyérrel él az ember. Ady így fogalmazott: „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, éhe a Szépnek hajt titeket.”  Mintha csak a későbbi Béke Nobel-díjas Alva Myrdal szavait hallanánk!.  A javak igazságos elosztásához ő ugyanis mindig hozzátette a szépség fontosságát is.

Alva Myrdal …Kicsoda ez, a fényképének tanúsága szerint nagyon szép, fiatal teremtés?  Elmondhatjuk: olyan valaki, aki a mai nők példaképe lehetne. Egy önmegvalósításra törekvő, okos, bátor, céltudatos, demokratikus életszemléletű, és a szépet sokra értékelő asszony. Olyan nő, aki nem akart a hagyományos szerepekbe belemerevedni, de nem is mondott le a női szerepkörről. Nem volt Selma Lagerlöf, vagy Florence Nightingale. Ők valóban csodálatos egyéniségek voltak, de csak hivatásuknak éltek.  Alva Myrdal viszont, bár óriási szakmai eredményeket ért el, de családot is akart magának..

Rendkívül öntudatos, emancipált nő volt. Mégsem volt szüfrazsett vagy kékharisnya.  Férjének egyenrangú alkotó-társa, sőt, ösztönzője, támogatója volt, minden munkájában. És nemcsak elméleti tudós volt Alva Myrdal, de közéleti ember, gyakorlati politikus is. Egyidejűleg szerető társ és családanya. Megjegyzendő, élete során arra a megállapításra jutott, hogy a családalapítást és a szakmai karriert reálisan egymás után lehetséges megvalósítani. A gyermekvállalás bizony nem könnyen egyeztethető össze a munkavállalással. Segítség nélkül aligha megy.

Alva Reinerként született, szegény családból. Édesanyja konzervatív,  sok gyermekszüléstől megviselt, művészi adottságokkal bíró teremtés volt; apja felvilágosult, rendkívüli szociális érzékű ember. 10 órás műszak után könyvtárba járt, képezte magát. Lánya kitartó kérésére kiharcolta, hogy legyen a körzetükben leánygimnázium, (mellesleg tízszeres tandíjért, mint a fiúknak)

Alva a kétkezi munka világából hatalmas akaraterővel tört ki, és szerzett egyetemi diplomát.  Akkor, amikor ez még kuriózumnak számított Európában. Társadalompszichológia, különösen a gyermekpszichológia érdekelte.  Szenvedélyesen szerelmes asszony volt, és férjének nagyszerű társa. Társadalomtudósként korán felismerte, hogy Európa halálra ítéli civilizációját, ha nem születik páronként két, vagy inkább három gyermek. Mert egyszerűen „elfogy” a társadalom  Ezt a családmodellt igyekezett is, fantasztikus karrierje mellett megvalósítani. Nem ment könnyen. Mindenesetre, vállalt három gyermeket. De tovább adta a modellt: lányai is követték. Több gyermeket neveltek. Egyikük jeles írónő, társadalomtudós, a Harvard elnökének felesége lett. Fia azonban sajnálatos módon az anarchista baloldal felé hajlott el. Sok fájdalmat okozott szüleinek, akik a demokratikus jogállamiság elkötelezett hívei voltak.

Gunnar Myrdal ,  a későbbi világhírű közgazdász lett a férje.

1929-30-ban mindketten külön-külön kaptak kutatásaikra Rockefeller ösztöndíjat.  Kimentek az Egyesült Államokba . Nagy dilemma volt, hogy magukkal vigyék-e a  közben megszületett, alig két éves gyermeküket? Végül is úgy döntöttek, hogy ketten mennek, a fiút a nagyszülőkre hagyják

Amerikában folytatott kutatómunkájuk során meglepte őket az ottani egyetemek intoleráns légköre, nézet-diktatúrája. Svédországban tapasztalataik szerint szabadabb volt a gondolkodás. Visszatérve, Gunnar a Stockholmi egyetemen lett tanszékvezető. Gustav Casselt, az ugyancsak neves svéd közgazdászt, korábbi mentorát váltotta a poszton. Aktív volt a politikában is. 1934-ben szociáldemokrata színekben bekerült a szenátusba. Karrierje szépen ívelt felfelé.

Felesége a svéd demográfiai és oktatási rendszerrel foglalkozott. Alvának könyve jelent meg „Városi gyerekek” címmel. Elméletben és gyakorlatban is foglalkoztatta az iskola előtti gyermeknevelés kérdése, maga is részt vett a -ma úgy mondanánk – azt óvónő  képzésben. Alkotó kettősük férjével továbbra is termékeny volt. Közösen írták meg a demográfiai problémákról szóló könyvüket,” A népesedési kérdés válsága” címmel. Ez meglehetősen nagy felbolydulást keltett hazájában. A konzervatív svéd közvélemény támadta őket. Elsősorban Alvát: asszonynak otthon a helye, gyermekei mellett.

Gunnar 1938-ban meghívást nyert az USA-ba. A Carnegie Alapítvány felkérésére a faji diszkrimináció helyzetével foglalkozott.  Gunnar azonban egyszerűen nem tudott a felesége nélkül dolgozni. Ragaszkodott ahhoz, hogy Alva vele menjen. Alkotó társának tekintette, és a szemére vetette, hogy gyermekeit – közben számuk gyarapodott – férje elé helyezte. Alva nem akarta a nagyszülők gondjára hagyni őket. (Fiát immáron másodszor is.)  Mivel azonban csaknem kenyértörésre került a sor, végül is Gunnar után ment. Férje felolvasta neki a munkáját, hallgatott a tanácsaira. Alva sem tétlenkedett. Kinti tartózkodásuk alatt ő is publikált egy könyvet, Nation and Family (Nemzet és család) címen. A mű 1941-ben éppen Pearl Harbor idején jelent meg, nem kapott különösebb figyelmet. Akkor ugyanis éppen arra döbbent rá Amerika, hogy háború van. Ami őket is érinti…A házaspár  1942-ben Norvégia fölött egy kivilágítatlan géppel repülve tért haza Svédországba.

Gunnar könyve, az Amerikai dilemma 1944-ben jelent meg. Rendkívüli siker lett.  Ettől a könyvtől számítják az emberjogi harcok kezdetét Amerikában. (Egy európainak kellett Amerikába mennie, hogy bemutassa a XX. századi faji bánásmód igazságtalanságát!)

Hazatérve, mindketten tevékenyek voltak a közéletben. Alva prominens tagja volt a svéd szociáldemokrata pártnak. 1943-ban megbízták a háború utáni programjuk kidolgozásával, és ő volt a nemzetközi segélyezési és rekonstrukciós kormánybizottság tagja is.

Gunnart újra a szenátus tagjává választották. Emellett a jegybank igazgatótanácsának is tagja volt, és a háború utáni tervezési bizottság elnöke lett. 1945–1947 között a kereskedelmi miniszteri posztot töltötte be a kormányban.  Elméleti munkáját tehát gyakorlati tevékenységgel kombinálta. Munkája azonban számos konfliktussal járt.

Kapóra jött ezért, hogy meghívták az ENSZ Gazdasági Bizottságának élére, annak első elnökeként. Így családostól Genfbe költöztek. Átutazva, mély benyomást tett rájuk a háború utáni Németország nyomora.  Svájcban Alva diplomata-feleségként nem vállalhatott munkát, a háziasszonyság lett a feladata. Meg a reprezentáció. Egyiket sem kedvelte.  Férje viszont annál inkább belevetette magát a munkába. Most kevésbé volt szüksége felesége támogatására, aki viszont úgy érezte, Gunnarnak minden a munka, és semmi a család…Az ENSZ főtitkára többször is felajánlott Alvának állást. Végül is, igent mondott a New-York-i Szociális Igazgatóság vezetésére.  47 éves volt már, s ekkor indult meg a karrierje. Nagy dilemmát jelentett azonban számára otthon hagyni kamasz lányait.  Igazság szerint fiúk, Jan, már viszonylag hamar önállósodott, s Svédországban élt. A két, iskolába járó lányra azonban még gondot kellett viselniük. A családtagként Genfbe magukkal vitt nevelőnő valamelyest anya –pótlék volt, a lányok kötődtek is hozzá. Előbb-utóbb azonban a nevelőnőnek vissza kellett mennie a hazájába.  Alva igyekezett tehát közelebb kerülni a családjához. Visszajött Európába, s a párizsi székhelyű UNESCO vezetését vállalta el. Sisella lánya hozzá költözött, a Sorbonne-on tanult. Másik lánya egy baráti családnál lelt meleg otthonra.

Gunnar 1952-ben súlyos autóbalesetet szenvedett.  Ez némiképp ismét összehozta a házastársakat. De már más feltételrendszerben Egyébként mindkét lány rövidesen párra talált, s így   Alva és Gunnar kettesben maradtak.  Gunnar 10 év után visszavonult állásából. Némi keserűséggel, mert fontos bizottsági jelentését az olajpiacról – az érdekelt olajvállalatok lobbizásának eredményeképpen – az ENSZ nem publikálta…

Alva ENSZ-ben végzett munkája folyamatosan sok utazással járt. Ezek során találkozott Nehruval. Összebarátkoztak.  India az el nem kötelezett országok vezetője volt. Gandhi gondolatvilága igencsak megegyezett Alva nézeteivel. Kormánya felkérésére 1955-ben elvállalta a nagyköveti posztot Indiában. Férje kísérte őt ide, három évre. Gunnar a fejlődő országok gazdasági problémáival foglalkozó könyvön dolgozott. Az Ázsiai dilemma komoly sikert aratott. Mindketten elmélyedtek a világgazdasági és politikai viszonyok tanulmányozásába. A nagyköveti ciklus lejártával visszatértek Svédországba. Gunnar Stockholmban az egyetemen tanított, megalapítva a Nemzetközi Gazdasági Tanulmányok Intézetét. Alva is a nemzetközi kérdések kutatásának szentelt, e célra általa létrehozott intézet vezetője lett. A fegyverkezés kérdései és a nemzetközi segélyezés problémái foglalkoztatták. 1962-ben bekerült a parlamentbe. A genfi leszerelési tárgyalásokon képviselte országát. 1967-ben pedig a kormány tagja lett. Intézete vezetését ekkor férje vette át. Alva a kormányban egy különleges portfoliót kapott: a leszerelési és egyházügyi miniszteri tárcát vezette. (Fiatal korában is érdekelte a teológia. A béke meg szívügye volt.)

A svéd kormány, és Alva és Gunnar Myrdal is, ellenezték az amerikaiak vietnámi háborúját. Emellett bírálták mindkét nagyhatalom magatartását a fegyverkezési versenyben. 1973-ban végül Alva úgy döntött, visszavonul a politikától. Némileg ő is keserűen, mivel a leszerelési tárgyalásokon oly csekély közeledést sikerült elérnie a nagyhatalmak között. Pedig sokan, sokra értékelték erőfeszítéseit. Amikor az ENSZ leszerelési tárgyalásán búcsúbeszédet tartott, a delegátusok egyértelműen dicsérték munkásságát. Már 1970-ben megkapták Gunnarral a német könyvkiadók békedíját, (amelyben korábban Albert Schweitzer részesült.) Többször előterjesztették Alvát Nobel-békedíjra is. Valamiért sose kapta meg, pontosabban, még 10 évet kellett rá várnia…

1974-ben viszont Gunnar megkapta a közgazdasági a Nobel-díjat. Megosztva, F.A von  Hayekkel. Az volt a különleges, hogy ők ketten homlokegyenest ellenkező nézeten voltak: Hayek a szabadpiac, Gunnar az állami beavatkozás pártján állt. Gunnar ekkor már 76 éves volt; akik előtte megkapták az elismerést, jóval fiatalabbak voltak. De a Nobel-bizottság, mint később is, inkább a piaci mechanizmusok tökéletesítőit, és kevésbé a szociálisan érzékeny közgazdászokat részesítette díjaiban. ( példa erre napjainkban a szegénység kérdésével foglalkozó Amartya Sen, akit a közgazdaságtan „Teréz anyjának” hívnak. Ő is meglehetősen későn részesült ebben a megtiszteltetésben.)

Alva ez idő tájt a The game of Disarmament (A leszerelési játszma) c. munkáját rendezte sajtó alá, amely a két nagyhatalom magatartását elemezte, a fegyverzet-csökkentési tárgyalások során.1980-ban jelölték az Albert Einstein Békedíjra, amelynek átvételére – törékeny egészsége ellenére – az USA-ba utazott. Ebben az időben ismét nagyon kiélezett volt a helyzet, Reagannek a” Gonosz Birodalma” elvén nyugvó külpolitikája miatt. A Béke Fórum, amit Alva létrehozott, és amelynek 1981-ben a vezetője lett, nem álságos intézmény volt. A felhalmozott fegyver-arzenál valós egzisztenciális fenyegetést jelentett az emberiségre.

1981-ben- immár sokadszorra – Alvát jelölték a Béke-Nobel díjra, de ekkor sem kapta meg. A norvégok annyira felháborodtak ezen, hogy gyűjtést rendeztek, és 60.000 dollárt, ami összegyűlt, átadták neki, mint a norvég nép Nobel-békedíját   Természetesen, ezt is az intézete működtetésére fordította. Talán a Nobel- bizottság elröstellte magát, mert 1982-ben, egy mexikói diplomatával együtt, mégis odaítélték neki a Béke-Nobel díjat. (Ő is megosztva kapta meg, mint annak idején férje, a közgazdasági Nobel-díjat.)

Most, az életpálya végén tehát megint együtt emlegették kettejüket: A Myrdal házaspár.

Alva  Nobel díja a napilapok címoldalán szerepelt. De mi volt, ami ezzel párhuzamosan szerepelt, kiemelt hírként, szintén az első oldalon? Egy könyvismertetés. Fia könyvet jelentetett meg a güket, elmondhatjuk, hogy mindig helyesen ítélték meg a hosszú távú politikai tendenciákat. Nem élték ugyan meg a szovjet birodalom összeomlását, de 1987-ben a két nagyhatalom korszakos megállapodást írt alá a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról.  Beért Alva életműve.

Gunnar bátran kimondta véleményét, amelyek mindig tényeken alapultak, és mindig vállalta a politikai vezetéssel is a konfrontációt. Mindketten sokat tettek a jóléti állam intézményeinek kiépüléséért. Demográfiai tisztánlátásuk példaértékű volt. Alva a nők kettős hivatásáért folytatott küzdelmével csodálatos példát mutatott. Életének tanúsága, hogy ez mekkora áldozatokkal jár. Egyértelmű, hogy a társadalom feladata segíteni a nőket kiteljesedésükben, elismerve mindkét hivatásukat. Végül, logikus lezárása volt életívüknek, hogy a világbékét helyezték a legelső helyre az eszmék hierarchiájában. Művük, a svéd jóléti állam túlélte őket.

Az idős házaspár

Vajon, ma hogyan látnák a világhelyzetet?  És hazájuk, Svédország belpolitikai állapotát?

Botos Kata