Magyar nő az egészségügyben:

 Hugonnay Vilma alakja

A 19. század második felében a magyar társadalom gyökeres átalakuláson ment keresztül. A kiegyezés (1867) utáni gazdasági és kulturális fejlődés új lehetőségeket teremtett, de egyúttal feszültségeket is hozott magával. A megváltozott világban egyre nagyobb mértékben szükség lett arra, hogy a nők önálló keresettel rendelkezzenek. Nem egyedüli lehetőség volt számukra a férjhezmenetel és a családi élet szervezése. A polgári fejlődés hatására azonban ennél több is történt: egyre több nőben támadt fel a tudásvágy és az igény a hivatásos életpályára.

A 19. század közepéig a nők számára az oktatás elsősorban háztartási és erkölcsi nevelést jelentett. A leányiskola célja a „jó anya” és „jó feleség” nevelése volt, nem pedig a tudományos képzés. A kiegyezést követő évtizedekben azonban nőtt az igény a műveltebb, önállóbb női szerepmodellekre.

Veres Pálné 1869-ben megalapította a Nőnevelő Intézetet, amely a lányok gimnáziumi szintű oktatásának első kísérlete volt. Az intézmény és az általa alapított Országos Nőképző Egyesület később kulcsszerepet játszott abban, hogy a nők számára megnyíljon az egyetemi tanulmányok lehetősége. Mindez része volt annak a szélesebb társadalmi folyamatnak, amely a nők munkavállalását és önálló életlehetőségeit elkezdte bővíteni.

A XIX. század vége felé azonban még olyan kiemelkedő színvonalú férfiak is, mint Eötvös József, vagy Madách Imre, a nők szellemi pályán való mozgásához visszafogottan, ha nem éppen negatívan viszonyultak. (Érdemes felidézni Veress Pálné és Madách Imre nyílt vitáját arról, mire „alkalmas” a női agy…)  Madách Az ember Tragédiájában így ír: „Te csak virág légy, drága csecsebecs. Haszontalan, de szép, s ez érdeme…”

Lám, még a legnagyobbak is tévedhetnek…  Hiszen a nőknek korántsem egyetlen és legfőbb értéke a tünékeny szépség.  Szegény zseniális Madách, akit sorsa valóban egy üresfejű szépséggel hozott össze…

A felsőoktatás, és különösen az orvosi pálya hosszú ideig zárt maradt a nők előtt. A nők oktatási jogaiért folytatott küzdelem így nemcsak társadalmi, hanem szimbolikus jelentőségű is lett – a nemek közötti egyenlőség egyik legfontosabb területe

A magyar egyetemek kapui csak a XIX század végén nyíltak meg a nők előtt. Ennek döntő lépése volt Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1895. december 19-i rendelete, amely engedélyezte, hogy nők beiratkozhassanak a bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti karokra.

Ez a rendelet mérföldkő volt: bár a társadalom egy része hevesen ellenezte, a nők immár törvényes keretek között folytathattak egyetemi tanulmányokat Magyarországon. Az első években csupán néhány tucat nő élt ezzel a lehetőséggel, de a folyamat visszafordíthatatlanná vált.

A nők orvosi tanulmányainak úttörője Hugonnay Vilma (1847–1922) volt, egy nemesi családból származó, rendkívüli kitartású nő

Hugonnay Vilma – ahogyan egy magyar folyóirat is leírja-,1847-ben látta meg a napvilágot, szentgyörgyi gróf Hugonnay Kálmán és Pánczély Riza ötödik gyermekeként, az 1750 körül épített, (ma múzeumnak otthont adó) nagytétényi kastélyban. Maga a Hugonnay nemesi família még a török időkben került Horvátországból Vas vármegyébe, származásukra utalva viselték korábban a Horváth nevet. Vilma nagyapja, Zsigmond azonban még a napóleoni időkben rangon alul nősült, emiatt haragba keveredett apjával, szakításuk jeleként pedig kérelmezte az uralkodótól nevének megváltoztatását. Udvari tanácsos lévén ekkor kapta adományba Hugonna falut, és engedélyezték neki a szentgyörgyi nemesi előnév megtartásával a Hugonnay név felvételét. 1822-ben hivatali szolgálatai fejében még grófi címet is nyert.
Vilma alapfokú tanulmányait, amit édesanyja erősen támogatott, otthon, magánúton végezte. Majd pedig a fiatal úrhölgyeket nevelő Prebstel Mária bentlakásos intézetébe került.

Vilmát, erősen vonzották a természettudományok. Görögül és latinul is tanult, s minden szabadidejét a családi könyvtárban töltötte. 1865-ben azonban – a kor szokásainak megfelelően -, tizennyolc évesen férjhez ment Szilassy György földbirtokoshoz. Mint életrajz-írói beszámolnak róla, a házasságuk nem volt igazán szerencsés. Bár több gyermeke született Vilmának, kapcsolatuk nem volt felhőtlen. Férje messze nem volt olyan intellektuális beállítottságú, mint Vilma. Sokszor magukra is hagyta őket. A források „hivatalosan” csak ennyit jegyeznek meg róla. Nyilván egyéb kapcsolatai voltak a földbirtokos úrnak. Vilma azonban mindenáron szerette volna magát tovább képezni Egy újságban 1869-ben olvasott arról, hogy Svájcban nők is szerezhetnek diplomát, így megszerezte férje jóváhagyását, (ami akkor még elengedhetetlen volt ahhoz), hogy kiutazzon tanulni. Anyagilag azonban nem kapott megfelelő támogatást a férjétől, így igen szegényes körülmények közepette küzdötte magát végig a tanulmányok évein. „Koldus grófnő”-nek nevezték Svájcban… Tanulmányai ideje alatt egy sebészeti klinikán dolgozott, „cselédkönyves évét” egy közkórházban töltötte. 1879-ben végül mégis megszerezte az orvosi diplomát. 1881. március 31-én itthon letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát. 1882 májusában kérte orvosi oklevelének elismertetését.

S ekkor jött a kellemetlen meglepetés. Itthon annak ellenére nem honosították hivatalosan a diplomáját, hogy az orvoskar testülete támogatta. Az érvényes jogi szabályozás nem tette ezt lehetővé. Mivel időközben magánéletében magára maradt, férje elvált tőle, így mindenképpen meg kellett keresnie a kenyerét. Ekkor letette a szülésznői vizsgát, és szülésznőként működött. Betegek sokaságát kezelte, hogy eltartsa magát.  1887-ben aztán adódott egy megfelelő társ az életében Wartha Vince műegyetemi tanár, aki mellett felhagyhatott-férje kérésére- az operatív munkával, és az elméleti tevékenységnek szentelte életét. Született e házasságából egy kései kislánya is.

1895-ben királyi rendelet lehetővé tette, hogy itthon is egyetemi tanulmányokat folytathassanak nők. 1896. február 10-én újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, ami 1897. május 14-én meg is történt. Ekkor Budapesten – ötvenévesen orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot.  Egyéniségére, jellemére mutat, hogy elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott. Érdekesség, hogy Szécsi Noémi művelődéstörténész az ő 1897 utáni, már orvosi magánpraxisában vezetett rendelési naplóit feldolgozásával, vagyis, az első magyar orvosnő betegeinek példáival mutatta be a 19.-20. század fordulóján élt nők testhez, szexualitáshoz, termékenységhez való viszonyát. (a Lányok és asszonyok aranykönyve Park Kiadó, 2019)

A közéletben továbbra sem szűnt meg küzdeni a női egyenjogúságért. Komoly polémiát folytatott egy magyar képviselővel, aki kifogásolta a nők jelenlétét a szellemi pályákon… Ez ösztönözte arra, hogy megírja A nőmozgalom Magyarországon című tanulmányát. Ebben nemcsak ellenérveket hozott fel a nőmozgalom ellenfeleivel szemben, hanem megjelölte a nők szerepét is, például a betegápolás és az egészségügy területén. Ezért vállalta 1907-ben Fischer-Dückelmann: A nő, mint háziorvos című könyvének magyar kiadását. Sőt, ezzel – és más munkáival is- bizonyította az egészségügyi felvilágosítás melletti elkötelezettségét.

Foglalkozott a gyermekneveléssel, a nők és gyermekek egészségvédelmével, a nők ipari foglalkoztatásának kérdéseivel, illetve a nők képzésével Kezdeményezője volt a leánygimnáziumok szervezésének és a nők szellemi képzésének. Az Országos Nőképző Egyesületben hat évig tanította a betegápolást, a gyermekgondozást, a gyermekvédelmet és a ragályos betegségek ismereteit. A sajtóban 1907 januárjában Kmetty Károly egyetemi tanárral vitát folytatott a nők jogegyenlőségéről.

Magánéletében sorra történtek tragédiák. Lánya alig húsz évesen meghalt, majd pedig férjét, Wartha professzort is elvesztette. Energiái azonban nem fogyatkoztak. A háború jelentkezésével elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot. Koránál fogva harctéri szolgálatot már nem vállalhatott, hanem a hátországban szervezte a sebesültek ellátását és rehabilitációját, a sok száz ápoló nővér és több tucatnyi orvosnő képzését, felkészítésé. 1915-ben ezért hadi kitüntetésben is részesült.

Élete utolsó pillanatáig aktív maradt. 1922-ben, 75 évesen szívroham végzett vele. A Kerepesi úti temetőben temették, ahol sírköve ma is áll. Ha utóéletét nézzük. látható, hogy alakja valóban nem merült feledésbe. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az egészségügy napjainkban reflektorfénybe került problémái voltak azok, amik egyértelműen ráirányították a figyelmet példaszerű életére

Több regény is született róla; 1944-ben Nagy Lenke: Nyitva az út! Az első magyar orvosnő életének regénye; Arany János Ny., Bp., (Pintér leánykönyvtár). Majd  Kertész Erzsébet írt regényes életrajzot róla, 1965-ben: Vilma doktorasszony: Az első magyar orvosnő életregénye címmel. De a közelmúltban is született róla könyv: Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni; (Naphegy, Bp., 2018) kifejezetten kicsik számára készült, 48 oldalas könyvecske.

Alakja a színpadon is megjelent. A budapesti Turay Ida Színház készített életéből színdarabot, amelyet 2014 -ben mutattak be, Doktornők címmel

A Bátrak földje című, 2020-ban bemutatott televíziós sorozatban a női főszereplő, Rokoczay Anna karakterét jelentős részben róla mintázták. Anna is 1847 körül született (18 éves volt 1865-ben, a sorozat cselekményének idején), ő is orvosnak tanul, korábban ugyancsak egy bentlakásos iskola tanulója volt, az egyetemet szintén Zürichben végzi el, későbbi párja, Torzsa Sándor pedig éppúgy nem igazán érdeklődik a szellemi dolgok iránt, mint ahogy Szilassy György sem tette. További kapcsolódási pont, hogy a jelenetek nagy részét a Hugonnay család egykori hajlékában, a Nagytétényi Kastélymúzeumban vették fel.

Emlékét több iskola őrzi, és neveztek el róla utcát, állítottak neki köztéri szobrot is. Utolsó otthona, a Bíró Lajos utca 41. falán pedig emléktábla hirdeti, hogy ott élt dr. Hugonnay Vilma grófnő, a magyar nőmozgalomnak és a magyar egészségügynek áldozatos és küzdelmes életutat bejárt alakja.

Valóban, nemcsak az egészségügy, de a női egyenjogúság kiemelkedő harcosa is volt.  Nem tömegmegmozdulások szervezésével, de magas színvonalon kifejtett szakmai és közéleti aktivitásával bizonyította: a nők semmilyen téren nem maradnak el férfitársaik mögött. És áldozatkészségben mindenképpen példaképek lehetnek.

Botos Katalin.