A kivik mesélik

Zsolt unokám, aki doktor és jogász, 33 éves, (krisztusi kor) elhatározta, hogy jogi tudományait most kiegészíti természet, földrajz néprajz és még kitudja mi minden ismeretekkel Új Zélandban. Bizonyára itthon, Magyarországon is van lehetőség az ismeretek bővítésére, de ő úgy gondolta, hogy a messzi vidékeken sokkal tudományosabb. Ebben a szándékában komoly támogatást kapott, jó barátnője csatlakozott hozzá, együtt vágjanak neki az útnak. Ötletben nincs hiány, Zsolt megpályázott és elnyert egy olyan ösztöndíjat, amely államközi egyezmény alapján arra ad lehetőséget, hogy egy évig Új Zélandban éljen és dolgozhasson a megélhetésért.

Én nem lelkesedtem az ötletéért, de megígérte, hogy rendszeresen tudósítást küld arról, hogy mint él, mit lát, mit tapasztal a távoli országban, ez enyhítette azt a szomorú érzést, hogy oly sokáig nem láthatom, személyesen nem beszélgethetünk.

Október végén volt az indulás, itt már hullanak a falevelek, Új Zélandban tavasz van. 

Zsoltikám, hogyan zajlott le az utazás?

Délelőtt indultunk Budapestről , Sanghajon keresztül mentünk. A repülőút meglepően jó volt, A repülő szuper volt. Kényelmes elhelyezés, volt párna, takaró. Ízletes ételt kaptunk, egy filmet is megnéztünk és aludni is tudtunk valamennyire, bár én nem sokat.

Sanghajba hajnalban érkeztünk, egy tranzit vízummal be tudtunk menni a városba, aminek örültünk, mert a tovább utazásra csak este későn került sor, volt egy napunk városnézése. Az óváros megtekintését tűztük ki elsődleges célunknak, az időnkkel gazdálkodva. 

Sanghaj régi falai mentén ma nagy forgalmú utak vannak, de a belsejében sok a látnivaló. Az északkeleti részén van az óváros központi épületegyüttese, a – legtöbb kínai városban fellelhető – „Városvédő Istenség temploma” A templom neve egyúttal a templomot körülvevő, százéves épületeket is magában foglaló kereskedelmi központ elnevezése is. A közelében lévő tó közepén emeletes pavilon áll, ahová kilenc cikkcakkban vezet egy híd.

A tó mögött terül el az „Örömök kertje” Sanghaj legrégibb parkja. A templomot és a parkot az ópiumháborúk idején a brit csapatok többször is megszállták. 1853-ban itt volt a Tajpingok szövetségesének, a Rövid Tőrök Társaságának a főhadiszállása, majd a második világháborús japán megszállás is komoly károkat okozott. 1956–1961 között felújították, 1982-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánították.

Az óváros északnyugati részén áll a Jáde Buddha temploma  A templomot két Burmából hozott, egy-egy hatalmas jádekőből kifaragott (ülő és fekvő) Buddha tiszteletére alapították a 19. század végén.

A látvány  nagyon izgalmas volt,  az eső néha egy kicsit esett,  de tudtunk sétálni.  Megnéztük a  bambuszparkot is és sétáltunk a  Jangce folyó mentén. Megcsodáltuk a hatalmas felhőkarcolókat is. Nem tudtam előtte, de mint kiderült ott van a világ harmadik legmagasabb épülete, a Sanghaj Tower, ahová fel is mentünk. Bár nem volt tiszta az idő, de az alattunk lévő épületeket azért láttuk,  az óriási emeletes házak, a többi felhőkarcoló is csak apró épületnek tűnt.. Érdekes város Sanghaj, óriási. Ami nagyon fura (bár számítottunk rá) az a harákolás elfogadása és a köpködés. Én késő délutánra nagyon elfáradtam, kimentünk a reptérre, éjszaka indult a gépünk Aucklandbe

A repülőúton a nagy fáradtság miatt (kb 11-12 óra volt az út) már jobban tudtunk aludni, helyi idő szerint késő délután értünk Aucklandbe. A repülőtéren már várt ránk egy magyar fiú, Csongor, aki kocsival elvitt minket a szállásunkra, ahol aztán három hetet laktunk. Csongort a találkozáskor ismertük meg, személyesen addig nem ismertük, az egyik barátom (akivel együtt laktam Lisszabonban az Erasmus alatt) a zenekara volt menedzserének a bátyja. Ő már 9 éve itt él, és a segítségünkre volt egy csomó dologban. Voltunk a lakásán többször is és sok jó helyet megmutatott nekünk..

Az első napok nagyon nehezek voltak, mert a Jetlag ( gyors időzóna átlépés) nagyon megviselt minket, kb egy hét volt, mire teljesen átálltunk és rendben tudtunk aludni.

Az első hetekben az „admin” dolgokat intéztük, telefonszám, helyi közlekedési kártya, bankszámla, stb. A szállásadónk (airbnb host) nagyon rendes és kedves volt, miután lejárt az eredeti foglalásunk megbeszéltünk vele egy kedvezményes árat, amivel még két hétig maradtunk, hogy  innen intézhessük a dolgainkat. A szállás egy Parnell nevű negyedben volt, abszolút centrum, sétatávra  az ún. CBD (central business district) található.

 Az első heteket pihenéssel, álláskereséssel, ügyintézéssel és városnézéssel, némi kirándulással töltöttük.

Munkát egyrészt az itt jól bejáratott kereső honlapokon keresztül nézünk, illetve pár helyre személyesen is beadtuk az önéletrajzunkat. Minden ismerősnek is írtunk, akiknek csak lehetett, segítséget kérve. Egy ismerős magyar fiú volt munkáltatójánál találtunk munkaalkalmat, igaz csak március közepére, de oda mindkettőnket várnak. Te Puke a hely neve, itt lenne a kiwi-szedős munka. Ez a kiwi nem a madár, hanem a gyümölcs, magyarul tojásgyümölcsként is ismerős.

A  kivi madarak Új-Zéland nemzeti madarai. Bár sokan nem is tudják, de 5 féle kivi madár létezik: a kis pöttyös kivi (Pukupuku), az okatiroi kivi, az északi szigeti barna kivi, a déli szigeti barna kivi (Tokoeka), és nagy foltos kivi (Roroa). A természetben a tojások 95%-a elpusztul (ragadozók feltörik a tojásokat) ezért fontos az emberi segítség, a keltetőben kikeltett tojások és a madarak addig történő nevelése, gondozása, míg elég nagyok ahhoz, hogy visszaengedjék őket a vadonba.

A vad kivik éjszakai állatok. Akkor táplálkoznak és hagyják el otthonukat élelmet keresve. Egy-egy madár elég hosszú életű és akár 60-70 évet is megérnek. A kivifélék röpülés -képtelen madarak, példányaik kifejlett állapotban 1–4 kg tömegűek, magasságuk pedig 35–65 cm között változik (a tojók nagyobbak, mint a hímek).  Nincs szárnyuk (pontosabban van, de csökevényes) , hosszú, vékony csőrük van, és kültakarójuk a madarak tollazata helyett inkább az emlősök szőrzetére emlékeztet.

A „nemzet madarát” védik a kipusztulástól, a Nemzeti Parkban láttuk, a fotó a tudósítás címéhez illusztrációként szolgál. 

 Nekem most egy boros munka van kilátásban, ez februártól lenne. valószínűleg itt lesz egy zoom interjúm. Az eredményről majd beszámolok.

 Voltunk Csongor egyik barátjánál (egy magyar lány, indiai férjjel) a lányuk első születésnapi buliján. Itt találkoztunk egyik barátjukkal aki Taurangában lakik a feleségével, lenne nála nekünk munka decemberben. Most ebben reménykedünk, reméljük, hogy tényleg megvalósul.

Időjárásügyileg tényleg kicsit hektikus az ország, de amúgy itt már alapvetően jó idő van, napközben 22 fok is lehet, este kb 14-15. Néha esik, néha fúj, néha a nap süt. Tavaszidő.

Köszönöm Zsoltikám! Mielőbb folytatjuk!