A váróban

Lett volna három szabadnapom, nem tudom kihasználni semmire. Engem is kezd legyűrni a kórság, mindenki beteg, mit is képzelek, talán majd engem elkerül? Hogy teljes legyen a családi köhögés, tüsszögés, a kutya is beszáll. Élénk, rohangál, de harákol.

Kibéleljük az autót, húzzuk, vonjuk, hogy beszálljon, csodálkozik szerencsétlen, idáig tilos volt az autó nyitott ajtaján beugrálni. Elhelyezkedik, liheg, de nagyon szépen viselkedik. Igaz, egy darabig alig kapok levegőt, mert a mellkasomon fekszik, de szerencsésen beérünk a rendelőbe. Sok a páciens, sorszámot húzunk, amíg várakozunk, teszek vele egy sétát. Már csak egy beteg van előttünk, amikor bemegyünk a váróba. Meg sem mer moccanni, a fejét a lábaim közé dugja, ilyen helyen még nem járt.

Nyílik az ajtó, egy öreg kutyával hárman érkeznek. Két kamasz gyerek és az édesanyjuk. A lányok szeme, orra piros, egyikük hóna alatt egy fehér takaró. Az eb csont és bőr, szőre is alig van. A nyakörvénél fogva óvatosan terelgetik a remegő lábú matuzsálemet. Ajjaj, itt altatás lesz! Szóba elegyedünk, elmondják, hogy a házi kedvenc már nem eszik, ha lefekszik, nem bír felállni. Türelmesen, szeretettel bánnak vele, a lányok időnként elsírják magukat.

Az örökmozgó ifjoncunk is les, ilyet még nem látott. S egyszer csak csoda történik: a vén kutya minden erejét összeszedve körbe futja a várót, leül a miénkkel szemben, csóválja a farkát, röpködnek a kutya puszik: A szemében ott a fény: na, látod öcsi, én is voltam valamikor valaki!

Jelige: Orosz lány