Ezt olvassátok História.

Botos  Katalin:
A Társadalombiztosítási Főigazgatóság és a történelem
Mozaikok a rendszerváltás történetéből.

Az 1990-es rendszerváltás minden pártja a társadalombiztosítás önállóságát kívánta megteremteni. Önálló alapokkal, önálló gazdálkodással. A Társadalombiztosítási Főigazgatóság (TB) szervezete 1990 előtt a szakszervezet fennhatósága alá tartozott. Egy, a szakszervezet által létrehozott önkormányzat állt az élén, amely az Antall kormány első hónapjaiban megszűnt. A kormány új főigazgatót nevezett ki a TB élére. Az új kormányzat a TB számára nagy fokú önállóságot biztosított.
Óriási felelősséget jelentett ennek az Alapnak a kezelése, hiszen a magyar költségvetés volumenének mintegy felét tette ki . A Társadalombiztosítási Alap a nyugdíj- és  egészségbiztosítás kiadásait volt hivatva finanszírozni. Kezelője a főigazgató volt.

Az intézmény működése fölött a Népjóléti Minisztérium csupán törvényességi felügyeletet látott el. A TB-Alap felelős gazdáját, az államtitkári besorolású főigazgatót minden olyan kormányülésre meghívták, ahol a társadalombiztosítást érintő kérdések kerültek napirendre.
Az Elektronic Data System Magyarországon
A TB- Főigazgatóság minden tekintetben igen elhanyagolt intézmény volt. 20 emeletes épületét városszerte csak „pokoli toronyként” emlegették. Télen meg lehetett fagyni benne, nyáron meg a hőség volt elviselhetetlen. A megyei igazgatóságok irodáiban az elhelyezhető 4 személy helyett 7-8 ember szorongott. A munkatársak 95%-a nő volt, akiknek munkája során rengeteg számolást kellett elvégezni. Egyetlen elektromos számológép sem állt rendelkezésre a szervezetben, csak a régi, kézi tekerős típus, még a világháború előttről…
Ebben a helyzetben szükségszerű volt a modernizálás, beleértve a rendkívül alacsony bérek emelését is. ( Az ott dolgozók fizetése a tanácsi dolgozók fizetésének a felét sem érte el, lényegesen nagyobb ügyszám mellett.) A kivezető utat a korszerű számítástechnikai rendszerek és eszközök jelentették volna. A járulékbevételek egy százalékában
megállapított működési költségkeret ezekre a fejlesztésekre elvileg fedezetet jelentett volna, azonban ez csak forint összeg volt. Korszerű berendezést viszont csupán devizáért lehetett volna beszerezni. Az ország akkori pénzügyi helyzetében erre semmi kilátás nem volt. A gazdálkodásában önálló Főigazgatóság – egy világbanki szakértő javaslatára – az USAID -hez fordult. A parlamenti Szociális Bizottság számos tagja is támogatta a kezdeményezést. Az apparátus bemutatta egy videón az állapotokat, és pályázott egy modernizációs támogatásra. Az USAID kifejezetten az önsegélyezés előmozdítását tekinti a céljának a fejlődő, felzárkózó országokban. Így a magyar társadalombiztosítás pályázata sikeres lett. Megkapta hozzá természetesen a szükséges
kormánygaranciákat is. Az USAID az amerikai EDS céget javasolta az átvilágításra, amelynek már komoly tapasztalatai voltak a társadalombiztosítási rendszerek területén.
A Ross Perot által alapított Electronic Data System Corporation (EDS) magyarországi leányvállalata, az EDS Hungary Kft. révén 1990-ben lépett a honi információs- technológiai porondra. TB 1990-ben vette fel a céggel a kapcsolatot. Az első lépés a meglévő társadalombiztosítási rendszer átvilágítása volt, a második a modernizálási javaslat. A harmadik a technikai eszközök beszerzése lett volna. Az USAID támogatása az első két lépés költségeit fedezte.
Mi volt a célja a TB-nek az EDS- céggel való együttműködéssel?

Az, hogy egy korszerű alapokra helyezett, modernizált apparátus jöjjön létre, amely nemzetbiztonsági szempontból is megfelelő, európai szintű szolgáltatást képes nyújtani, egy modern, gazdaságosan működő informatikai hálózat létrehozásával. A rendszer már akkor megvalósítani tervezte az egyéni számla-vezetést, s arról a biztosítottak naprakész informálását. Biztosította volna továbbá viszonylag gyorsan mindenki számára a nyugdíj megállapítását. (Mind a mai napig hónapokba telik, amíg valakinek a meneteli szándéka bejelentése után , megállapítják a tényleges nyugdíját.)
Természetesen, a cégnek is érdeke fűződött az üzlethez. Elsősorban azért, hogy a magyar modellt, mint referenciát használhassa a térség piacán. (Az EDS szerte a világon rendelkezik leányvállalatokkal. Napjainkban is mintegy hatvan országban van jelen…) Az USAID meg, mondván, hogy a rendszerváltást támogatja, – a politikai célt a gazdaságival ötvözve- a pénzt valójában a saját amerikai vállalkozásának adta…
A z EDS 1990-ben korszerű számítógépeket és programot (SPS) hozott magával, amellyel a magyar munkatársak hatékonyan dolgozhattak. A TB- szervezet ilyen jellegű fejlesztésére végül is a 90-es évek elején került sor. Megvalósult ugyanakkor a Társadalombiztosítás két alapra bontása, megtörténtek a szakszervezeti választásokkal egyidejűleg az önkormányzati választások. Az alapvetően a szakszervezet által javasolt önkormányzati képviselőkből álló önkormányzatok felmondták az EDS-szel a szerződést. Az összeszervezett kiváló informatikus szakértő csapatnak felmondtak, és a Tb-önkormányzatok megalakulásának napján (!) első döntésükként azonnali hatállyal megszüntették a főigazgató munkaviszonyát is. Másnap már be se mehetett a munkahelyére. (Egyidejűleg, saját maguknak miniszteri fizetést állapítottak meg. Kétszer húsz személy részére… A kormányban nem volt feleennyi tag sem!) Az elbocsátott informatikus „légiót” az EDS átvette munkatársainak… ( A cég a mai napig sikeresen működik hazánkban, EDS Kft néven. S mint említettük, a világ számos országában jelen van.)
Az önkormányzatokat 1999-ben a Fidesz kormány- sok tekintetben kifogásolható tevékenykedésük miatt – megszüntette. Ennyit a magyar társadalombiztosításnak a rendszerváltás – kori történelméről. Nézzük meg azonban a további részben azt a hallatlanul érdekes esemény-sorozatot, amelyet a Társadalombiztosítási Főigazgató a magyarországi EDS csapat vezetőjétől hallott említeni, s amelynek főszereplője az EDS elnöke, ( a későbbiekben független jelöltként az USA elnöki posztjára pályázó) cégtulajdonos, Ross Perot volt !
A sasok szárnyán
Az EDS, mint 1962-ben alapított cég, szűk húsz év alatt nemzetközi vállalkozássá nőtte ki magát. Iránban, ahol Reza Pahvali sah modernizálási kísérlete folyt, jelentős állami megrendeléseket szerzett meg. Az iráni társadalombiztosítás rendszerét például ők csinálták meg Az olajban gazdag országban azonban a társadalmi feszültségek igen jelentősek voltak, úgy, hogy érlelődött a sahhal szemben a felkelés. Az EDS, figyelve a jeleket, no meg azért is, mert a megrendelő állami szerv 5 millió dollárral fizetési késedelemben volt, leállította a tevékenységét, s emberei nagy részét hazarendelte. Csakhogy két munkatársa ellen megvesztegetés ( hamis) vádját hozták fel, s letartóztatták. Azt akarták, hogy hosszabbítsa meg a cég a szerződést a politikai változások utáni időkre, és ezért mintegy túszként tartották ott a két vezető munkatársat. Ross Perot, az EDS elnöke, a tettek embere volt.

Ross Perotot csak felületesen ismeri a magyar közvélemény. A figyelem legtöbbször politikai ambícióira irányult – kétszer is elnökjelöltségre pályázott az USA-ban-,kiemelkedően jó eredményt érve el, függetlenként. Azonban egyéb jellemzői tették örökérvényű példaképpé szakmája, hazája és az emberiség számára. 2019-ben bekövetkezett halálakor a megemlékezések, mint szerény, de mélyen hívő keresztényt, családszerető embert, önzetlen és személyes bátorságával kitűnő hazafit, kiváló katonát, remek szervezőt, és nem utolsó sorban a kiemelkedő üzletembert mutatták be. Nos, ez az ember elhatározta, hogy kiszabadítja az iráni foglyokat. Ebben szerepe volt halálán lévő rákbeteg édesanyjának, aki jól ismerte a foglyok egyikét. Ő a fiát megerősítette  és támogatta az elhatározásában… Természetesen, Perot előbb minden követ megmozgatott az amerikai külügyminisztériumban, de gyakorlatilag nem kaptak segítséget. Vállalkozásukhoz a bankoktól se kaptak támogatást. Mire egy bank nagy nehezen ráállt, az események Iránban lehetetlenültek el. Szinte közel volt már a forradalom… Perot azonban a diplomáciai kísérletekkel párhuzamosan megkeresett egy híres nyugalmazott tábornokot, Arthur David Simonst , aki már a II világháború idején részt vett sikeres fogoly-kimentésben. A vietnami háború idején pedig egy rendkívüli akciót hajtott végre az észak-vietnamiak hadifogolytábora ellen. Emberveszteség nélkül; amiért magas amerikai kitüntetést kapott… Ő lett a Perot -csapat katonai vezetője.
Az akció valamennyi résztvevő önkéntes volt. Simons nyugalmazott tábornok sem fogadott el
anyagi kompenzációt… A helyzet alakulását, a börtön szigorú védelmét látva kiderült, hogy nem lesz lehetőség  a vietnamihoz hasonló katonai jellegű akcióra. A sah január 16.-án elmenekült. A két EDS alkalmazottat meg 18.-án egy erősen őrzött börtönbe szállították át. Nem volt hát más remény, mint a forradalmi erőszak felszítása, és a börtön megostromlása… De ezt megelőzően a foglyokkal tudatni kellett a tennivalójukat.
Történelmi idők voltak. A Washington Post cikke úgy fogalmazott, hogy e napokban Khomeini ajatollah már csomagolta Párizsban a bőröndjeit, hogy február elsején visszatérjen.. Perot úgy döntött, hogy elmegy Iránba, felkeresi munkatársait a börtönben, és megmondja, hogy mit tegyenek, ha a formálódó események
bekövetkeznek. Képtelen történetnek tűnik ez az esemény-sorozat, de így volt. Képtelen, hiszen Perot személye lett volna a szerződéshez az irániak számára a legjobb túsz! Mégis, úgy érezte, meg kell
tennie. Egy TV stábot szállító repülőre szállt fel. Fogott a kezében egy kamerát, kiszállt Iránban a gépből, lepecsételték útlevelét- és aztán lelépett a stábtól. A börtönbe saját útlevelével és aláírásával jutott be,- nem akarván a szükségesnél több törvénytelenséget kockáztatni-, egy nyári ingben, és egy szütyővel . Mint aki a foglyoknak hoz valami motyót. Szerencsére a hivatalos bürokrácia és a börtönparancsnokság még nem zárt
teljesen össze, nem figyeltek fel a személyére a börtönben . Nagy megdöbbenésére, ismerőst pillantott meg bent: William Ramsley Clarkot. Attól tartva, hogy felismeri őt, a legjobb taktikának azt vélte, ha egyenesen odamegy hozzá: „Ramsley, te mit keresel itt?” Ez hatásos volt, mert a börtönparancsnok azt látta, hogy ez az ember az ő „barátjuk” ismerőse, így megengedett neki a foglyokkal egy viszonylag diszkrét beszélgetést. Itt elmondta, hogy mi várható, és hol lesz a találkozási pont…
Ki is volt ez a Ramsley Clark? John F. Kennedy elnök kormányában, Robert Kennedy alatt magas rangú jogászként dolgozott, majd Johnson elnök alatt 1967-69-ig a főügyészi posztot töltötte be. Ellenezte a halálbüntetést, harcolt a civil jogokért. Hivatalból visszavonulva, sok progresszív akciót vezetett. Később is meglehetősen ellentmondásos személyek védelmét vállalta el jogi fórumokon, közöttük arabokét, mint
Saddam Hussein, meg Lyndon La Rouche, vagy Milosevics perét. Feltehetően nem ok nélkül tekintettek az irániak tisztelettel, segítőjükként erre az „amerikaira”.

Így úszta meg Perot a hihetetlen börtön kalandot.
Az események órák alatt peregtek. Az EDS egyik informatikus munkatársa, az iráni Rashid, aktívan közreműködött a politikai foglyoknak a sah börtönéből való kiszabadítására irányuló felkelés gerjesztésében. A tömeg megostromolta a börtönt, és a nagy kavarodásban a két amerikai is kimenekült. Eljutottak a megbeszélt szállodai találkozóhelyre. Innen a verbuvált csapat egy része még az utolsó repülők egyikével
elment, a másik része, a szökött foglyokkal, katonai teherautókkal, a sivatagon keresztül átszökött Törökországba. Rashid hathatós segítsége nélkül ez nem sikerülhetett volna. Még így is izgalmas volt az ügy, hiszen a menekülteknek nem voltak papírjaik… De végül is a két csapat február 18.-án találkozott Frankfurtban. Innen Anglián keresztül valamennyien épségben visszatértek az Egyesült Államokba. Ha visszagondolunk a 11 hónap múlva bekövetkezett amerikai követségi ostromra, különösen csodálatosnak
tarthatjuk a történteket. Hiszen akkor nem sikerült az egész amerikai diplomáciának, a kormánynak, a nagykövetség foglyul ejtett munkatársait kiszabadítani!

Ken Follet annak idején a Perot akcióról „A sasok szárnyán” címmel regényt is írt. A mai olvasó valószínűleg holmi kalandregényként kezeli. Pedig valós történet, hús-vér szereplőkkel!
Hát ez a csapat jött el a rendszerváltó Magyarországra, a TB-hez, üzletet csinálni. Tagja volt Rashid is!

 Így fonódtak egymásba a történelem szálai. Az amerikai politika, az iráni forradalom és a magyar rendszerváltozás története.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük