Húsvét közeledvén eszembe jutott egy régi történet.

Kisunokám Gergő nagyon szerette a meséket, melyik gyerek nem szereti? Ha nálunk volt, vagy Szentendrén lefekvés előtt alig lehetett a mesélést abbahagyni. De nemcsak a klasszikus meséket meséltem, hanem sokszor „saját” mesét kért. Ezt nekem kellett kitalálni. De minden egyébről is bizalmasan beszélgettünk.

Ötéves volt, amikor a következő kérdést tette fel nekem, Mikulás váróban voltunk, „Mama, hogy tud a Mikulás átjönni a bezárt ablakon?”

„Tudod Gergőkém, válaszoltam, Szent Miklós, a gyermekeknek Mikulás a neve, püspök volt, kétezer évvel ezelőtt élt. Sok csoda történt vele. Bárki kérte, mindig segített. December 5-én amikor a névnapja előestéje van rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Miklós napon a szülők rá emlékezve a gyerekeknek ajándékot adnak, ők teszik be a cipőjükbe.”

„Na és a Jézuska, ő hogy hozza be a karácsonyfát és az ajándékokat?

„Tudod ugye, hogy Karácsonykor, a Kisjézus születését ünnepeljük, arról is megemlékezünk, hogy a pásztorok, és a Három királyok mentek hódolattal Betlehembe a jászlához, vitték neki az ajándékokat. Ő a Mennyországban van, de a szülőket segíti, hogy a gyermekeiket megajándékozhassák, ők teszik a karácsonyfa alá az ajándékokat, a kis betlehem mellé.”

Gergő hosszasan gondolkozott, majd eléggé felindultan azt mondta:

Nehogy már azt mond Mama, hogy nyuszi se él!”

„ De Gergőkém, a nyuszikák élnek. Tavasszal megint meg fogjuk találni a hímes tojásokat a bokorban.”

Azt gondoltam, és most is azt gondolom, a gyermeknek szüksége van mesére, a csodás fantázia birodalomra. Vigyázzunk rájuk, őrizzük a mesevilágot, ne engedjük, hogy mindenféle „modernitás” ürügyén embertelen elméletekkel elvegyék tőlük.

Áldott Húsvéti Ünnepeket!

Ibolya