Ha számbavetted                                                                 

 Remenyik Sándor versét Adventra ajánlom.

Ha számbavetted mind a vétkeid

Szemed, ha metszőn önmagadba látott,

Az ismeretlen sok-sok bűnödért,

Még mondjál egypár Miatyánkot

Mert szűntelen a mi bűnbeesésünk,

Mert végtelen a vétkeinknek száma,

S talán nem az a legfőbb csapás,

Mit sújt az öklünk, tudva szánva.

A legsikoltóbb seb talán nem az,

Mit oszt a kardunk nyílt, lovagi tornán

S tán az se, mit suttogva, hátmögött

Ejtünk kajánul, titkon és orozván.

A legsikoltóbb, legégőbb sebek

Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet,

Mely indult jóakarat ösvényén

És öntudatlan gúnyba tévedett.

A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,

Indulnak egy elejtett szó nyomán,

Mit elhallgatni-véltünk-nincs miért,

S mit elhallgatni jobb lett volna tán.

S mikor egy gyötrődő szív úgy eped

Egy szónkért, mely meg tudná váltani,

S virágoskertből sivataggá lesz,

Mert azt az igét nem mondottuk ki.

Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,

S léptünk rajta döngve áthaladt,

Semmit se tettünk-csak nem vettük észre-

És eltapostuk, mint egy bogarat.

Oh végtelen a vétkeinknek száma,

Mi álomroncsba, tört reményben járunk,

Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,

Szüntelen egy virágot tör le lábunk.

Ha számbavetted mind a vétkeid,

Szemed, ha metszőn önmagadba látott:

Az ismeretlen sok-sok bűnödért

Még mondjál egypár Miatyánkot.