A kivik mesélik . III. rész

Zsoltikám, nagyon örülök, hogy nagy lelkesedéssel Új Zéland további érdekes tájait is szeretnétek megismerni és folytattátok az utat Aucklandtól délre, a Csendes Óceán partvidékén Northlandbe.

Ez a Bay of Islands sok szigetből álló csoport az az emblematikus hely, ahová annak idején a maorik ősei érkeztek. Az első európai felfedezők is ide érkeztek.  Hol  meg először?  

. Az első állomásunk Whangarei volt, ez Aucklandtől 175 km, Northland legnépesebb városa. nagyszerű kikötője van, aminek köszönheti, hogy nagyon szépen kiépült és turisták kedvelt városa lett. A tengerpartot gyönyörű hegykoszorú övezi. A legmagasabb a St.Manaia. A város egyik különlegessége, amelyet meglátogattunk a Hundertwasser múzeum. A különleges építészeti megoldások és a színes mozaikok lenyűgözők  – mintha egy mesebeli világba csöppentünk volna.

Innen nem messze megnéztük a Wngarei -vízesést is, amelyet „Új-Zéland legfotogénebb vízesésének” is neveznek.

Innen egy hídon áthaladva alig 1 km átmérőjű félszigetre értünk Waitangiba, amely az új-zélandi nemzeti történelmi emlékmű helye. Itt őrzik az Új-Zéland alapító okiratát, a Te Tiriti o Waitangi / A Waitangi Szerződést, amelyet először 1840-ben írtak alá, ez alapvető fontosságú Új-Zéland kulturális identitásához és modern nemzetállamként való eredetéhez.  Itt Új-Zéland történelmébe nyerhettünk betekintést, nem mellesleg gyönyörű a hely és remek időnk is volt. A maori előadást is láttunk,  igazi élmény volt – a „haka” táncukat látni lenyűgöző volt.

Tovább utazva a főútról Kerikeribe tértünk le, amely szintén egy missziós állomásból fejlődött ki. arról nevezetes, hogy itt szántottak először ekével a misszió birtokán.  innen ered a városka neve is, ami maori nyelven szántást jelent. A Rainbow Falls-nál egy békés sétát tettünk. A vízesés gyönyörű volt, láttuk benne a szivárványt is, ami igazán különleges volt.

Tovább haladva Mangonuiban már meglátjuk a szélesebb víztükröt, amelyet a hagyomány szerint Cook kapitány, Doubtless Baynek, Kétségtelen Öbölnek nevezett el.  Ez Új Zeland egyik legkedveltebb üdülőhelye. Mi megálltunk egy halas étteremnél, ami a helyiek szerint legendás, ezt meg tudjuk erősíteni!

A közeli Coopers Beach és a Karikari-félsziget Puheke strandja mindkettő tökéletes hely a pihenésre – a fehér homok és a kristálytiszta víz igazán paradicsomi volt.

Kristófkám, biztos, hogy a meleg homokban is nagyszerűen lehet pihenni, biztosan jót aludni is. De az éjszakai alvás az igazi. Azt hol töltitek?

A legtöbb éjszakát kempingekben töltöttük, ami nagyon hangulatos volt, de két éjszakára egy farmra is beköltöztünk Ngatakiban. Napközben amúgy általában szendvicseket ettünk, este pedig főztünk a kempingekben abból, amit a boltban vásároltunk. Ezeken a helyeken mindig van kényelmes mosakodási lehetőség, felszerelt konyha stb.

Ngatakiban, a farmon, ahol megszálltunk, különleges élményekben volt részünk. Innen látogattunk el Cape Reingára, ahol a két óceán – a Tasmán-tenger és a Csendes-óceán – találkozását néztük meg. Hihetetlen látvány volt! Az előre ugró szirten meteorológiai állomás működik, amelynek egyik szobájában posta van, ahol előre készített leveleket, helyi bélyegzővel lehet feladni.

Visszafelé megálltunk a Giant Sand Dunes-nál, ahol hatalmas homokdűnék között sétáltunk, és a Spirits Bay-hez is elmentünk, ami különleges spirituális jelentőséggel bír a maorik számára. Másnap a 90 Miles Beach-re is ellátogattunk, amely valójában „csak” 55 mérföld (88 km) hosszú, de így is lélegzetelállító.

Ahiparában a strandon megpihentünk egy kicsit, mielőtt Kohukohuba indultunk.

Kohukohu egy falu Új-Zéland északi régiójában, a Hokianga kikötőben. Ez volt az egyik első európai település Új-Zélandon. Kohukohu a kikötő északi partján található, ahol két folyóra szakad, a Mangamuka folyóra, amely északkeletre ágazik el a szárazföld belsejében, és a Waihou folyóra, amely kelet felé vezet A hagyomány szerint a legendás polinéz felfedező, Kupe meglátogatta a környéket, mielőtt visszatért Hawaiikira. Dühösen az ételek miatt, amelyeket nem  főztek meg eléggé, káromkodott a felelősökre. A Kohukohu maori nyelven káromkodást jelent.

A kohukohui Airbnb-nk házigazdája egy nagyon érdekes hölgy volt, aki érdekes történeteket mesélt az életéről és reggelit is adott nekünk.

Innen átkompoztunk Rawenébe – a kompút rövid volt, de a kilátás lenyűgöző. A Waipoua Kauri Forestben láttuk az „Father of the Forest” fát, Új-Zéland legidősebb kauri fáját (2000 éves). Olyan érzés volt, mintha egy másik időbe utaztunk volna vissza.

Az utolsó előtti napunkon még egy különleges élményben volt részünk: megnéztük a Waipu barlangokat, ahol láthattuk az úgynevezett „glowworm”-okat. Ezek valójában apró rovarok, amelyek lárvaállapotukban képesek világítani – kékes fényükkel világítják be a barlangokat, ami mesebeli látványt nyújt. Azért különlegesek, mert Új-Zélandon őshonosak, és csak néhány helyen lehet őket ilyen szép formában látni.

Az utunk vége felé meglátogattuk a Kai Iwi-tavakat, amelyek türkizkék vizükkel és fehér homokos partjaikkal lenyűgöztek minket. Mangawhai-ban búcsúztunk el a Northland régiótól – a tengerpart itt is csodálatos volt, és egy hosszú sétát tettünk a „Cliff Walk” nevű túraútvonalon, ami az óceánra nézett.

A benzinköltségek is érdekes tapasztalatokkal jártak itt Új-Zélandon. Az üzemanyag ára viszonylag magas – általában 2,6 – 2,7 dollár körül van egy liter 91-es benzin. Ezért mindig próbáltunk ügyesen tervezni, hogy ne kelljen túl gyakran tankolni. Szerencsére az autónk normálisan fogyaszt, így gazdaságosan tudtunk utazni.

Ez az út tele volt kalandokkal, és fantasztikus volt felfedezni Új-Zéland északi csücskét.

Zsoltikám, élmény volt végigolvasni a beszámolót, mintha csak ott lettem volna! Most felteszem a Publika honlapunkra az előzőek folytatásaként. Remélem az olvasók ugyanúgy örülnek majd az új érdekességeknek, mint én. Jó utat kívánok továbbra is, és várom a beszámolót! szeretettel Ibimama

*