Egyszer volt -hol nem volt.

Sági szomszéd

Sági Jóska vagy 20 évvel fiatalabb nálunk. Helyesebben, inkább úgy kellene mondani: nem annyira idős, mint mi. Gyerekei, unokái vannak; nyugdíjas már ő is, egy-két éve. Azért néha visszahívják még egy kis munkára a cégéhez; helyettesíteni kell a fiatalabbakat De hát jó nagy területen gazdálkodik is , az ugyancsak kitölti a napjait. Rendszeresen benéz hozzánk, tavasztól őszig, szinte naponta. Jóska férjem -ebben a korosztályban, és ezen a vidéken a József gyakori keresztnév-, mindig meginvitálja őt egy „bejövőre”, meg egy „kimenőre”. Egy-egy kis kupicára, ha nem kocsival van. (Bicikliseknél nem nézik, ha rendben kerekezik…) Tőle vesszük a tojásokat, házhoz hozza. Sokszor kapunk ajándékot is, amit a mellettünk lévő telkén termel, uborkát, cukkinit, zöldbabot, mikor, mit. Nagyon ügyes ember, számos kapcsolata van.

A szüreti cefre-kifőzetésnél segít fuvart szerezni, felrakodni. Nem is tudjuk, hogyan köszönjük meg neki. Mondja: sehogy;     ez részéről természetes. Sose nézi, mit kap a jó cselekedetekért cserébe: mindig segít, ahol tud. „Úgyis visszakapom én is, másoktól!” -mondja. Íme, a szeretetgazdaság!

Amiről manapság egyes szerzők beszélnek…„Multilaterális klíring”, hogy pénzügyes szakmám kifejezésével éljek.…

A minap a feleségével együtt bejöttek hozzánk. Editke óvónő: nagyon szereti a hivatását. Most is mutatja a telefonján, milyen szép anyák napi műsort csináltak az óvodások, meg a saját unokái. Énekeltek, verset mondtak. „Nekem az életem az irodalom”, mondja. Nagyon szerettem mindig olvasni, a verseket különösen. Van a munkahelyén un. óvodai nap, amelyre meghívják a kedves szülőket is. A gyerekek szerepelnek; Sági Jóska meg jó adag pörköltet főz, legyen jóízű ebéd mindenkinek. Unokái is besegítenek a program- szervezésbe. Négy órán át lovagoltatják az óvodásokat, körbe-körbe az udvaron. Mert hogy ne feledjem: a fia lovakat tart, s fogatot hajt, versenysport-szerűen. Idősebb unokája Debrecenbe megy egyetemre, tanulni, de viszi magával a lovát is. Már 8 éves unokája is indult az országos (junior) lovas megmérettetéseken. Láttam a videon a kis pónit hajtó gyereket, s hallottam a kikiáltót: „A pónilóval: Sági Sáraaa!!!”

Sági Jóska fia a helyi fúvószenekar vezetője. Végzi a felsőfokú képzést levelezőn a Miskolci Egyetemen. Minden nagyobb városi, egyházi ünnepen a Csongrádi Fúvósok szolgáltatják a zenét: színvonalas produkciót adnak.

Csongrád mára már nem az a nagyon katolikus település, mint volt 1947-ben, amikor a Tiszai Mária Napokra százezer zarándok jött a városba, Mindszenty bíboros beszédét meghallgatni… De még ma is van azért némi vallásos élet, hála kitűnő fiatal, Erdélyből származó plébánosunknak. Augusztus 20.-i hivatalos ünnep mindig a

kenyérszenteléssel kezdődik; Bálint atya ott van minden jelentős városi megmozduláson. Jó pap: támogatja, és teret ad, ha kell, a templomban is, a Városi Passiójátéknak, ami megmozgatja a közösség apraját, nagyját. Ha lehet, természetesen a Városháza előtti téren tartják. Van szerencsére, áldozatos rendezést vállaló művész-tanár, s összejönnek az amatőr szereplők is. Mindig nagy siker.

A búcsúi nagymisén a karzatról szól a kifejezetten szép fúvós muzsika. A Sági család ilyenkor teljes létszámban képviselteti magát a padsorokban. Hiszen a fiuk játszik fent a karzaton… De érdemes is.

Sok jó prédikációt hallottam már a búcsúi miséken. Nem kenetes frázisokat: életre nevelő mondatokat, olykor egyszerű, nem is feltétlenül magas rangú vendég-papok szájából. A legemlékezetesebb számomra egy idős pap-bácsi volt, aki csodálatos lelkesedéssel mesélt arról, hogy szülei szerény otthonában csak két

könyv volt: a Biblia és Petőfi összes versei. Hogy jött e kettő össze a Nagyboldogasszonyi búcsú beszédben? Úgy, hogy a szónok az ősi magyar hagyományokra támaszkodva, „a Napba öltözött Boldogasszony” képét idézte fel. Petőfi verset mondott el: a Szüleimhez címűt.

„Szép kocsit csináltatok Édesanyám számára;

Nem kell, hogy a templomot Gyalogosan járja.

Lesz arany szegélyzetű Imádságos könyve,

Krisztus urunk képe lesz Szépen metszve benne.”

„Ha Petőfi így szerette Édesanyját, Jézus hogyne szerette volna a sajátját?! Persze, hogy magához emelte…” – mondta a szónok. A körmeneten aztán a templom körül is a fúvószenekar kíséri az éneket. Nem nagy tömeg, egy csapat hűséges keresztény tesz tanúságot az emberek előtt, a hagyományos magyar Mária-tiszteletről. Hiszen Szent István királyunk nem véletlenül ajánlotta a Magyarok Nagyasszonyának pártfogásába, sokat szenvedett hazánkat…

Valahogy úgy vagyok a csongrádi emberek hitével, ahogy De Gaulle a franciákéval. Ő akkor azt mondta: „a francia állam szekuláris, de  Franciaország keresztény…” Kár, hogy ott ez napjainkban talán már nem így van. De itt, a magyar vidéken még nagyjából igaz ránk. Még a cigány kisebbség is – mely a városunkban jelentős- tartja a hitet. Elég sok keresztelő van a kis templomban. Igaz, nem nagy misére-járók roma polgártársaink, de a minap például, amikor díszes felvonulással kísért temetést rendeztek egy fiatalon elhunyt leánynak, tele volt a

templom a gyászmisén. „És Vajda bácsi rendet tartott köztük”-mondta elismerően idős kisegítő lelkészünk.

Botos Kata

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük