Reformáció és Kultúra

Reformáció és kultúra. Luther nyomában címmel

érdekes és élménydús utat tettünk meg 2017. május 17-től 21-ig a Publika Kul-Túra sorozatunk keretében,

Tervünk az volt, hogy azt a területet járjuk végig, ahol Luther Márton élt és alkotott és ahol a mai ember számára is világosan és érthetően megjelennek elgondolásai, bölcselete.

Harminchatan gyűltünk össze a tanulmányútra, hogy közösen járjuk végig az illusztris helyeket, már ami belefért az öt napba. Sokkal többet is el lehetett volna tölteni a híres helyek felkeresésével, de nekünk ennyi időnk volt erre a célra. Autóbusszal tettük meg az utat, szokás szerint és kényelmes, jó busz állt rendelkezésünkre. Ez azért fontos, mert elég sokat kell ülni ilyen hosszú utat megtéve és az igénybe veszi a lábakat, derekakat. Egy –egy napra elég sok programot terveztünk, fontos volt, hogy legyen erőnk meg is valósítani.

Budapestről indulván kora reggel az első éjszakára Heidenauba szándékoztunk eljutni, ahol szállást foglaltunk egy kis panzióban. Ez 680 km út megtételét jelenti, ezért közben egy hosszú pihenőt be kellett iktatni, mert a szabályok szerint a buszvezetőnek meghatározott időt kell vezetés nélkül töltenie. Persze az utasoknak is jó a megszakítás. Ezért egy nagyszerű pihenőt tartottunk, amit  Lednicén töltöttünk.

Hadd említsek még egy megállót: Tatabányán is megálltunk és kedves Publika társunkat Fátrai Mártát ott vettük fel. Ez azért fontos, mert Márti egy nagyon szép éneket hozott, amit vezetésével elénekeltünk. Így szólt:

 Legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el,

Legyen veled az Isten, kérjük, kísérjen el.

Kérjük, oltalmazzon meg, és adjon néked erőt,

utadon vezessen, formáljon, szeressen, legyen a te őriződ!

Minden reggel induláskor elénekeltük.

Dél-Morvaországban található mintegy 300 négyzetkilométeren a Lednice-Valtice kultúrtáj, természetvédelmi övezet, melynek legszebb helye a Lednicei kastély. Az Unesco világörökségi listán is szerepel.

A lednicei birtokot 1249-ben szerezte meg a Liechtenstein család, a gótikus várat a XVI. században reneszánsz stílusban építették át, majd a família nyári rezidenciájaként a XVI. századtól már barokk stílusjegyeket ölt.

Az 1600-as évek végén barokkizált kastélyt végül lebontották és a helyén 1846-58 között a kor divatjának megfelelően egy angol stílusú neogótikussá átépítették.

A birtokos Liechtenstein család Csehország egyik legnagyobb hatalmú, leggazdagabb főnemesi famíliája volt, fénykorukban, a XVII. században csak Cseh- és Morvaországban nem kevesebb, mint 99 birtokkal rendelkeztek. Egészen a II. világháború végéig Lednice is a család birtokában volt, akkor államosították ezt a kastélyt is, a Liechtensteinek pedig beszorultak a máig tulajdonukban lévő alpesi birtokukra, a Liechtensteini Nagyhercegségbe.

A kastély egy óriási parkkal van körülvéve. Maga az épület gyönyörű, a fő és mellékszárnyak egyaránt igen dekoratívak. A földszinti dísztermeket nézhettük végig, itt látható a páratlan fából faragott csigalépcső, az emeleten a, Liechtenstein hercegi lakosztályokat láthattuk, a mennyezetet és az oldalfalak zömét díszes fakazetták borítják. Kiemelkedő alkotás a 630 fokos csapolással megépített csiga alakú könyvtárlépcső, melyet állítólag egyetlen tölgyfából faragtak ki. Porcelánmúzeum, trófeagyűjtemény is látható, pompás csillárok, intarziás fa-remekek láthatóak. Miklós barátunk magyaráz.

A kastély előtt van a  franciakert a hátsó traktus mögött a csodás angolpark. Az óriási kiterjedésű, arborétum jellegű angolpark fafajták százait rejti magában. Több nevezetes épület és látványosság közelíthető meg útjain. Biztosan megéri még egyszer felkeresni, hogy a többi látnivalót is megcsodálhassuk.

Megérkezvén Heidenauba elég könnyen megtaláltuk szálláshelyünket, a Hotel Mühlenhofot.

Kis városka Heidenau, a panzió nagyon kellemes, szépen berendezett szobák, tisztaság, kellemes környezet fogadott bennünket. A vacsorához el kellett sétálnunk a városka másik végében lévő vendéglőbe. Itt finom háromfogásos vacsorát kaptunk, amit jó hangulatban el is fogyasztottunk. A vacsora után séta vissza a városon, ami nagyon jól esett, a buszozás után. Kellemes, szép idő volt és még egészen világos kilenc óra után is. Utána alvás, mert másnap korán reggel indultunk a programunkra. Előtte természetesen elfogyasztottuk a remek reggelit a büféasztalról, mindenki kedve szerint.

Második napunk első programja Wittenbergben kezdődött, ma így nevezik: Lutherstadt- Wittenberg. Luther élete nagy részét ebben a csodaszép városban töltötte. Itt indította el a reformációt és itt írta meg jelentősebb műveit is.

Az első emlékhely, amit a városban meglátogattunk, a Lutherhaus volt. Ez egykor Ágoston-kolostor volt,

Martin Luther itt lakott 1508-i szerzetesként. Később ez lett a Luther család otthona.

Az épület földszintjén egy kiállítás végigvezet Luther életének nevezetes állomásain 1508-tól 1546-ban bekövetkezett haláláig.

Továbbiakban Lutherrel kapcsolatos emléktárgyak vannak elhelyezve.  Itt láttuk azokat a szobákat, ahol vendégeivel, családtagokkal étkezett és beszélgetett a nagy asztalnál. Láthatjuk a városi templom szószékét, ahonnan Luther prédikált és Cranach számtalan festményét. Luther bibliája is a kiállítás része, látható több értékes, kézirattal, könyvvel egyetemben. Lutherről nagyon sok kép, festmény is készült, ezek is a közönség elé vannak tárva.

A többi szobában a család mindennapi életének tárgyait helyezték el.

Luther élete nagy fordulatokban bővelkedett.

Egy nagy viharban- ahogy a legenda is elmondja („A Villám„) – megfogadta, hogy szerzetes lesz. Ezen döntésen akkor sem akart változtatni, mikor barátai és fôleg édesapja a sikeres hallgatót tanulmányának befejezésére próbálták rábeszélni. 1505-ben kolostorba vonul és 1506-ban a szerzetesi fogadalmat tesz.

A szerzetesi élet nagyon megerőltető volt, Luther igyekezett minden szabályt pontosan be- és megtartani. A szerzetesek napjai imádkozással, böjtöléssel és munkával teltek. Luther a Bibliával szerzetesi évei alatt kerül közeli kapcsolatba.

1507-ben Luthert áldozópappá szentelték. Ebben az évben kezdi el teológiai tanulmányait Erfurtban. 1512-ben a teológia doktora lett és megkapja a wittenbergi egyetemen a „Leucorea”-t, a bibliai tanszéket. Luther professzori évei alatt is vívódik, Isten kegyelmét keresi. A nagy felismerését a Római levél alapos tanulmányozása közben teszi. Megvilágosodik előtte, hogy az ember csakis kizárólag Isten kegyelméből igazulhat meg, nem pedig jócselekedetek által. „.Luther saját írásai szerint ezt a döntő felismerés a wittenbergi kolostor toronyszobájában érte . 1514-ben a wittenbergi városi templom prédikátora lett.

Luther 1525. június 13-. an kötött házasságot Bóra Katalinnal.  Katharina von Bora elszegényedett nemesi családból származott, akit már gyermekkorában a nimbschai apácazárdába helyzetek el.  A nimbschai plébános segítségével 9 apácát szöktettek meg, akik, miután sikeresen kijutottak János szász fejedelem területeiről, Wittenbergbe érkeztek.  Az apácákat és köztük Katát is Luther házában – a néhai Ágostonos kolostorban – helyezték el.  Luther eleinte nem akart megházasodni, sőt a szökött apácákat kiházasítani is segített, de Bóra Katalin kijelentette, hogy õ szívesen lenne Luther doktor felesége.  Miután Katalin kérőjét apja hazahívta és Kata továbbra is kitartott házassági ajánlatával, Luther végül beadta derekát, és elvette a nála  17 évvel fiatalabb Bóra Katalint.  Barátai megpróbálták lebeszélni, Melanchthon egyenesen „szerencsétlen cselekedetként” értékelte.

Katharina von Bora, a feleség vezette a nagy háztartást, igazgatta a családot és a számtalan kosztos diákot látott el, amely komoly bevételt hozott a családnak.  Földet bérelt, a kolostor serfőzdéjében sört főzött, rendben tartotta a házat, kosztos diákokat látott el és vendégeket.  A volt kolostort drasztikusan átépítette Katalin, még fürdőszobát (ez még 200 évvel később is ritkaság volt!) is kialakított.

A Luther családba hét gyermek született, de csak öt élte túl a gyermekkort.  Később, mikor Luther nővére meghalt, az õ hét  gyermekét is Lutherék nevelték tovább.

Luther utolsó éveit különböző betegségek nehezítették. A kúria elleni harcai elfárasztják. Élete vége felé egyre élesebb szavakkal támadja a pápaságot, amely nem hajlandó észrevenni hibáit. Luther teljesen lemond róluk, amikor 1545-ben, egy évvel a halála előtt megírja „Az Ördög alapította római pápaság ellen” című munkáját. Ebben a munkájában a pápát már antikrisztusnak bélyegzi.

Tanárságát a wittenbergi Egyetemen szinte élete végéig folytatta, az utolsó előadását az alábbi szavakkal fejezte be: „Ich bin schwach, ich kann nicht mehr.”, vagyis „Gyenge vagyok, nem bírom tovább!”

A betegségek gyötörte Luther 1546. január 17-én indult utolsó utazására szülővárosába, Eislebenbe, ahol az egymással veszekedő mansfeldi grófokat akarta kibékíteni. A békítési szándékát siker koronázta, a civakodó testvérek kiegyeztek. Luthernek már nem volt több ereje Wittenbergbe hazautazni. 1546. február 18-án eljutott oda, ahová égész életében vágyódott, Krisztus kebelére. A halálos ágyán ekképp imádkozott: „A kezedbe ajánlom lelkemet. Te váltottál meg engem, Te hűséges Istenem!” A meditációját e szavakkal fejezte be: „Koldusok vagyunk, ez így igaz!”

Négy nappal később nagy gyászmenet hozta a lázadó reformátor holttestét Wittenbergbe. Február 22-én temették el oda, ahonnan „pályafutását” elkezdte: a wittenbergi vártemplomba.

Felkerestük a Vártemplomot is, amelynek kapujára a hagyomány szerint 1517. október 31-én tűzte ki 95 pontból álló hittételét. Ez a kapu abban az időben mintegy „üzenő falként” szolgált többféle közleményt raktak fel ide.

A Városi templomban Lucas Cranach gyönyörű szárnyas oltára látható és a szószék, ahonnan luther prédikált.

Wittenberg után utunkat Eislebenbe irányítottuk.

Luther szülei Türingiában Mansfeldben éltek, de mivel Luther apja, mint bányász talált munkát, Eislebenbe költöztek néhány hónappal a fia születése után.  A család egy késő középkori favázas házba költözött. Miután a városban tűz pusztított, az épület is elégett 1689-ben. Később Eisleben város újjáépítette és Luther múzeumnak rendezték be. 1817-ben a szülőházhoz egy iskolát is építettek szegény gyermekek számára.

A szülőházban jelenleg a földszinten van egy nagyszabású kiállítás, amely számtalan tárgyi emlékkel bemutatja Luther életét. Származását, apja bányászati tevékenységét. Legfontosabb tárgyak egyike a keresztelőmedence. A Luther család lakhelyét is láthatjuk történelmi bútorokkal és eszközökkel berendezve.

Az emeleten az úgynevezett gyönyörű csarnokban arcképek sora fogad, Luther, Melanchthon, és mások képei.

A Szent Péter és Pál templom nem messze a szülőháztól található.  Az oltár előtt itt van a keresztelő medence, zarándok hely a világ minden részéről idelátogató protestánsok számára. A Szent András templomban tartotta utolsó prédikációját.

Eisenach meglátogatására a harmadik napon került sor. Miután elfogyasztottuk a bőséges reggelit és sétáltunk egyet a tóparton- a szállodánk ugyanis csodás tóparti környezetben volt, elindultunk a nevezetes Wartburg várának és a benne lévő nemzetközi kiállításnak a megtekintésére.

Természetesen maga Eisenach város is sok érdekességgel szolgált.  Luther Márton 15 esztendős korától itt tanult ferencesek iskolájában. Szülei fiúkat ügyvédnek szánták, így Martin tanulmányait a hét szabad művészet szellemében végezte, egész pontosan ezek első csoportját, az ún. triviumot, azaz a latin nyelvtant, a retorikát és a logikát tanulmányozta.

Luther diákként 1498 és 1501 között a Cotta család késő gótikus stílusú, favázas házában élt, ahol a család gyermekeinek korrepetitora volt. Az épület – melynek homlokzatát 1563-ban fejezték be, majd 1636 után egy felsőbb emelettel látták el, 1897-től pedig „Lutherkeller” néven vendéglőként működött, végül 1944-ben egy bombatámadás következtében majdnem végleg megsemmisült – 1956 óta múzeum, ahol multimédiás kiállítás keretében ismerkedhetünk meg a reformátor diákéveivel. 2015-ben teljes egészében új berendezéssel látták el.  Jelenleg egy kiállítást tekinthettünk végig, Luther és a Biblia címmel, amely bemutatja Luther egész munkásságát.

Eisenach másik nevezetes személyisége Johann Sebastian Bach volt, aki itt született. A több mint 600 éves Bach-ház – mely 1906 óta múzeum – annak az egykori épületnek a közelében áll, ahol a komponista 1685-ben született. Itt a Bach és Luther kapcsolatos emlékek láthatóak.

Eisenach vásárterén magasodik a barokk stílusú Szent György templom, ahol Bachot megkeresztelték. Maga az épület jóval idősebb, már a XII. században is templomként működött. Itt látható Szent György szobor. Szent Györgyöt IV. Lajos, Erzsébet magyar királylány férje avatta lovaggá. Luther ennek a templomnak a kórusában énekelt, mint kisdiák. Eisenachban található az iskola, ahol Martin Luther tanulmányait folytatta, nagyon szép favázas házakkal körülvéve. 1895 májusában állították fel a főtéren a Luther szobrot.

Tanulmányutunk kiemelt programja Wartburg meglátogatása volt. A vár a város melletti hegyen magasodik, 1068-ban épült. Nagyon kényelmesen lehet feljutni, a buszoknak fenn a hegy aljában van parkoló, innen, aki gyalog nem tud felmenni kisbuszok állnak rendelkezésre. Fenn a hegyen gyönyörű körpanoráma megtekintésére van lehetőség. Maga az épület mesebeli kastélyra emlékeztet, termei, díszítése és gyűjteményei szenzációsak. Különösen érdekes volt számunkra a könyvkiállítás, amelyet az 500 éves évfordulóra rendeztek meg.

Árpádházi Szent Erzsébet emlékének is adóztunk, aki itt élt  1221 és 1227 között. Erzsébet II. András magyar király és Merániai Gertrúd leánya volt, akit négy évesen jegyeztek el I. Hermann türingiai őrgróf Hermann nevű fiával, akinek 1216-os halála után Erzsébet a fiatalabb fiúval, Lajossal lépett frigyre 1221-ben. A boldog házasságból három gyermek született. Erzsébet Istennek tetsző vezeklő életet élt, s támogatta a szegényeket, elesetteket: menedékhelyet hozott létre árva gyerekek számára, kórházat alapított, ahol maga is kivette a részét az ápolásból, s megnyittatta Wartburg éléstárait a rászorulók előtt. Lajos halála után a 20 éves özvegynek el kellett hagynia otthonát, s végül Marburgban lelt menedékre. Sírja mellett számos csoda történt, ezért 1235-ben IX. Gergely pápa szentté avatta. Erzsébet életének számos pillanatát (köztük a rózsa csodát) megcsodálhatjuk a Wartburg várában látható festményeken (Moritz von Schwind), illetve mozaikokon.

  1. május 4. és 1522. március 1. között Wartburgbanleltmenedéket Luther Márton is, akit Bölcs Frigyesválasztófejedelem raboltatott el, útban hazafelé a wormsi birodalmi gyűlésről, megmentve ezzel a reformátort a birodalmi átok következményeitől. A várat 1853-ban építették újjá a kor divatjának megfelelően historizáló stílusban. 1999 óta a Világörökség része, Luther várnak is nevezik. Luther 300 napot töltött itt elrejtőzve, mert üldözték. Jörg lovag néven élt, szakállt növesztve, hogy ne ismerjék fel. Itt tartózkodása alatt fordította le eredeti görög nyelvből az Újszövetséget.1522 őszén kinyomtatják, ez az un. „Szeptemberi- Biblia”.  Itt  történt  állítólag az az eset, amikor Luther az ördöggel viaskodott és hozzávágta a tintatartóját, a nyomát a falon látni.

Szobája ma a várnagyházban található, asztalán egy eredeti első kiadású Újtestamentum látható.

Míg Luther távol volt, a a reformáció radikális irányt vett Andreas Bodenstein közreműködésével.

Eisenachban a Luther-ház meglátogatásakor is megtaláltuk azokat a relikviákat, amelyek rá emlékeztetnek. A ház legrégebbi része a 14. századbeli, a homlokzata nagyon szép fagerendás. Benne található a híres Luther-stube. Az épületre manzárdot a 16.században építettek. A 19. században az épületben kocsma működött, Lutherről elnevezve, 1956 óta így áll. 2015-ben felújították, újra bútorozták és állandó kiállításnak ad otthont.

A reformáció és a zene Luther és Bach kapcsolatára utal, a Bachhausban látható egy nagyszabású hangszerkiállítás.

A Szent György templom is meghatározó történelmi emlék. A templomban található III. Lajos és a szentté avatott Szent György, akit IV. Lajos avatott lovaggá. Ebben a templomban volt Árpádházi Szent Erzsébet esküvője is. Martin Luther itt énekelt gyermekként a kórusban.

Az iskola is itt található, ahol Luther volt diák. A Luther szobrot 1895 májusában állították fel, ez lett  a Reformáció jelképe.

Délután Schmalkaldenbe látogattunk, a Schmalkaldeni szövetség színhelyére. Itt a nagyon érdekes, jó  állapotban lévő Wilhelmsburg kastélyt kerestük fel. Nem a legkellemesebb meglepetés volt, hogy a kastélyba a gyönyörű parkból felvezető lépcső 115 lépcsőfokból áll. Elég nehéz volt felmenni, de megérte, mert a kastélyban egy interaktív kiállítás mutatja be a  Schmalkaldeni Szövetség történetét.  Az épület legérdekesebb és legszebb része a reneszánsz kápolna az 1587- ben készült 252 sípos, 6 regiszteres manuális orgonával.

Különleges gyűjtemény található mindenféle középkori eszközökből az udvari szinten található óriási teremkonyhában.

A hosszú és eseménydús nap után remek pihenőhelyre tértünk.  A Hotel Herzog Georg egy nagyon ízlésesen berendezett luxusszálloda, ahol nagyszerű vacsorával vártak bennünket. A tulajdonos elmondta, hogy a hotel nagyon régen a család birtokában volt, a szocialista idők alatt természetesen állami tulajdonba került, de Németország újra egyesítése után visszakapták. Gyönyörűen fel van újítva.

A negyedik nap reggel a finom reggeli után Erfurtba indultunk, Türingia Rómájának is nevezik. Először a Főtérre mentünk, itt sikerült a busznak jó parkolóhelyet kapni. Felsétáltunk a dómhoz és a mellette magasodó Szent Severi templomhoz. Itt is sok lépcső visz felfele, ezt kihasználják és itt operaelőadásokat és musicaleket mutatnak be.

Erfurt Luther életének meghatározó helyszíne volt. Az Ágoston rendi kolostor falai között végezte napi teendőit, első papi szolgálatát 1507. május 2-án végezte a kolostor templomában. Az épület ma állandó Luther-kiállításnak ad otthont, a könyvtár is híres. Most csak a kolostor-templomot tekintettük meg, szombat lévén a könyvtár zárva volt. De így is megmártóztunk a történelmi hangulatban, különleges élményben is részesültünk. Egy csoport zarándok Honkongból, feltehetően egy kórus tagjai rögtönzött koncertet adtak az udvaron.  Fátrai Márta megragadta az alkalmat és elvezényelt nekik egy szép latin éneket. Nagy tapsot kapott.

Végigsétáltunk a felújított Óvárosban, a szebbnél-szebb reneszánsz favázas patrícius házak között. Erfurtban látható az Európában egyedülálló, 120 méter hosszú, lakható házakból álló beépített híd, a Krämerbrücke is: apró favázas épületeiben ma ajándékboltok, kézműves és antik üzletek sorakoznak,  Gera-folyó felett ível. Első említése 1117-ből való, de az állandó és sorozatos tűzvészek után a városvezetés 1293-ban kőhidat építtetett a folyó fölé, mely 1325-re készült el, rajta a ma is látható favázas házakkal.

Innen sétáltunk Közép-Európa legrégebbi zsinagógájához is, mely a XI. századból maradt fenn. A sétáktól kicsit elfáradva, megelégedetten a sok szép látnivalótól ültünk be a buszba, hogy folytassuk utunkat és estére a gyönyörű Elba völgyén végig utazva Prágába érjünk. Itt is egy nagyon jó szálloda a Hotel Pivovar várt ránk.

Itt is nagyon jó vacsorát kaptunk és egy pohár sör is járt mellé. Vacsora után a társaság egy baráti estet rendezett, egy kicsit megismerni egymást.  Mindenki kedve szerint mondott magáról valamit, ki többet, ki kevesebbet, remekül éreztük magunkat. A sztár Czeiszing Miklós volt, igen nagy népszerűségnek örvendett. Nem csoda, mert szívét lelkét beleadta, hogy minél többet lássunk, ismerjünk meg Luther életéből, a korából és a környezetéből. Mindenkitől nagy köszönet járt neki.

Reggeli után hazafelé vettük utunkat.  A hosszú buszozást megszakítottuk a félúton lévő Brünn városában egy remek programmal.

Brno (Brünn) Morvaország fővárosa, Csehország második legnagyobb városa. Sikerült a Városi színház mellet a busznak jó parkolóhelyet találni, innen indultunk megtekinteni a belváros egyik dombján magasodó gótikus  Szent Péter és Pál székesegyházat. Megnéztük a háromszög alakú sétáló övezetté alakított impozáns főteret, végigsétáltunk a széles üzletekkel és vendéglőkkel szegélyezett Masarykova utcán, neve nem szép emlékeket ébresztett.

A késő gótikus Szent Jakab-templomot kívülről tekintettük meg, majd gyülekeztünk a busznál kávézni, szendvicset enni és indulni hazafelé.

Hazafelé zavartalan volt az utunk, sehol nem volt dugó, akadály nélkül közlekedhettünk. Buszvezetőnk Sogrik Roland ügyesen és gyakorlottan vezette a buszt, így a tervezettnél is korábban megérkeztünk.

Búcsúzáskor mindenkinek megköszöntem, hogy együtt utaztunk, a kellemes együttlétet, a kedves és baráti hangulatot.

Ahogy kedves barátnőm szokta mondani – 30 éven át volt mellékállásban az IBUSZnál idegenvezető –

„Legyen így többször is, legyen így máskor is. „

Billédiné Ibolya

 

 

 

  • A.Zs.Billédi szerint:

    Nagyon örülök a szép , részletes beszámolónak! Sok érdekességgel örvendezteti meg az olvasókat!
    Köszönjük.

    • admin szerint:

      Örülök, hogy tetszik! hamarosan újabb úti beszámolót is felteszek. Lehet küldeni is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük